A Rólunk.at rendszeres olvasói már jól ismerhetik Mentsik Szilviát, aki amellett, hogy több évtizede segíti a Bécsben és környékén élő fiatalok magyar nyelvtanulását, sikeresen vezeti az ausztriai magyar szervezetek ernyőszervezetét, a Kerekasztalt, és az “Europa”-Clubot is. Mindemellett fesztivált (AchtUngarn) szervez, tankönyvet szerkeszt és jelentet meg. Legfontosabb küldetése és tevékenysége azonban az AMAPED, a bécsi Mariahilfer Straße 1c alatt működő hétvégi iskola vezetése.
Rólunk.at/Horváth Nóra: Húsz évvel ezelőtt mi késztette arra, hogy elindítson egy hétvégi iskolát?
Mentsik Szilvia: A Bécsi Egyetem Finnugor Tanszékén alakult egy főként pedagógusokból álló tudományos kör, ahol a nyelv kérdéseivel foglalkoztunk, majd 2008-2009 környékén látszott, hogy túllépve az elméleten, gyakorlatba kell ültetni azt, amit jónak gondoltunk. Így jött létre az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete (AMAPED), amely a Bécsi Magyar Iskola (BMI) mellett, illetve annak kiegészítésével működött. Emellett akkoriban a BMI vezetőjeként dolgoztam, és már akkor látszott, hogy nem elég az egy-egy kis osztályocska, ahol kéthetente, műkedvelő formában tanítjuk a gyerekeket. A szülőktől egyre nagyobb igény érkezett, hogy komolyabb keretek között, rendszeresebben és szélesebb körben legyen magyar oktatás, nem csak a cserkészet mellett mellékfoglalkozásként. Az első évben kilenc gyerek volt, de a második évben már huszonkilenc gyerek állt az ajtóban. Így indult, évről évre bővült, és ma nyolc helyen dolgozunk, körülbelül háromszáz gyerekkel.
Az AMAPED idei órarendje és az összes helyszín, ahol magyar nyelvoktatást végeznek.
Rólunk.at/Horváth Nóra: Az AMAPED a magyar nyelvet származási nyelvként, nem pedig anyanyelvként oktatja. A diaszpórában élő gyerekek számára a legnagyobb kihívás az, hogy a többségi nyelv erős befolyása mellett is megőrizzék és fejlesszék a magyar nyelvtudásukat, mivel nem élnek olyan intenzív, mindennapos nyelvi környezetben, mint Magyarországon. Mik a nehézségei a származási nyelv oktatásának?
Mentsik Szilvia: Az elmúlt évek során, amikor erről beszéltem, a legtöbb panaszt vagy kihívást abban láttam, hogy nem a gyerekeket, hanem a szülőket kell meggyőzni arról, hogy a magyar nyelv tanulása fontos. Ez egy érdekes jelenség. Gyakran előfordul, hogy a szülők ide érkeznek, esetleg gyerekek nélkül, majd itt születnek meg a gyerekeik. Úgy gondolják elegendő, ha otthon, iskola vagy óvoda után beszélnek magyarul a gyerekekkel. Ha szerencsénk van, még mesélnek is nekik, de ez nem biztosítja ugyanazt a nyelvi fejlődést, mint amit egy külső, szervezett közeg nyújthat. Büszkék vagyunk arra, hogy a kezdetektől fogva nálunk csak diplomás tanárok taníthatnak, ami biztosítja a magas színvonalat, amit a szülő otthon nem tud feltétlenül nyújtani. Ráadásul otthon a saját gyereket sem lehet úgy tanítani, mint egy csoportban, ahol szociális kapcsolatok is kialakulnak, és a magyar nyelv használata szigorú követelmény. Ezt néha különösen nehéz betartani, de fontos része az oktatásnak. A szülőknél, akiknél megvan az igény, idővel rájönnek, hogy a gyereknek nagy hátrányt jelent, ha nem tudja megfelelően használni a nyelvet, különösen az érzelmek kifejezésében. A szülők számára az lenne a legfontosabb, hogy a gyerek érzelmi fejlődését az anyanyelvén keresztül támogassák. Ehhez azonban sok mindenre szükség van, amit mi próbálunk biztosítani.
Az AMAPED gondozásában összeállított és megjelentetett Benedek Elek meséi című tankönyv segítségével, a diaszpórában élő magyar gyerekek tizenkét elbűvölő mese által, és az azokhoz kötődő játékos, interaktív feladatokon keresztül gazdagíthatják nyelvtudásukat és érzelemvilágukat.
Rólunk.at/Horváth Nóra: Ilyen például a fejlesztő képzések biztosítása is?
Mentsik Szilvia: Nagyon fontos számunkra, hogy azokat a Magyarországon már bevált pedagógiai módszereket alkalmazzuk itt is, amelyeknek Magyarországon komoly hagyománya van, de Ausztriában kevésbé elterjedtek, és igen, ilyen például a TSMT-torna és a logopédia. A gyerekek nagy lemaradásokkal küzdenek, és fontos, hogy ezeket a fejlesztéseket magyar nyelven végezzük, hiszen a szülők is anyanyelvükön szeretnék megoldani a problémáikat. A két oktatási rendszer között hatalmas a különbség, és ez mind a jó, mind a rossz oldalon megmutatkozik. Például, amikor látunk egy 4-5 éves gyereket, aki nem tud leguggolni, vagy amikor az első osztályosaink 90%-a nem tudja megkülönböztetni a jobb és a bal oldalát, semmilyen nyelven, akkor egyértelmű, hogy komoly hiányosságok vannak. Ezek a gyerekek még egy ceruzát sem tudnak helyesen megfogni. Úgy tűnik, hogy az óvodákban, itt Bécsben más dolgokra koncentrálnak az óvónők, és ezeket az alapvető készségeket nem fejlesztik, bár van néhány kivétel, ahol jól működik a rendszer.
Rólunk.at/Horváth Nóra: Húsz évvel ezelőtt is jelen voltak ezek a problémák?
Mentsik Szilvia: Abszolút nem. Az AMAPED megalakulásakor, húsz évvel ezelőtt, teljesen más kihívásokkal néztünk szembe. Akkoriban főként a nyelvi nevelésre koncentráltunk, bár természetesen már akkor is foglalkoztunk a magyar történelemmel és a hagyományokkal. Az egyik első meglepő felismerés az volt, amikor az 5-6. osztályos diákok elkezdtek történelmet tanulni, és olyan dolgokkal szembesültek, mint például az, hogy a magyarok hívták be a törököket. Itt a történelemkönyvekben így szerepel. Ezek a nézőpontok talán a jövő generációban változni fognak, és az emberek látóköre szélesebbé válik, de ugyanúgy érvényes a fordított helyzet is. Például Nagy Imrét itt kommunistának minősítették. Ezek a dolgok kicsinek tűnhetnek, de a gyerekek értékrendje kialakulásakor fontos, hogy hová akarnak tartozni, és a szülők is inkább az integrációt preferálják, nem az asszimilációt. Ezen elvek mentén fontos, hogy tájékozottak legyenek. A könyvek és beszélgetések segítségével lehet tisztázni a nézőpontokat. Különösen a nagyobbaknak, a 13+ csoportjaink számára rendszeresen színházlátogatásokat és előadásokat szervezünk, hogy szélesebb látókört biztosítsunk számukra.
Ez az egyik kulcskérdése annak, hogy ki az, aki itt jól érzi magát. Aki asszimilálódni akar, az előbb-utóbb frusztrálttá és megkeseredetté válik, ez a tapasztalat. Ezzel szemben az, aki úgy integrálódik, hogy közben megtartja azt a gyökeret, ahonnan jött, az sokkal kiegyensúlyozottabb és elégedettebb lesz.
A kiköltözöttek esetében nem feltétlenül az a megoldás, hogy soha többé nem szólalnak meg magyarul, mert ilyen eseteket is látunk. Ebből pedig gyakran félnyelvű gyerekek születnek, ami szintén rendkívül sok problémát vet fel.
Rólunk.at/Horváth Nóra: Mekkora korcsoportot fed le az AMAPED?
Mentsik Szilvia: A Ringató foglalkozásokra járók 0 éves kortól, de ha őket nem számítjuk, akkor 3-18 éves korig járnak hozzánk, amiből a legnagyobb gondjaink a 18 éves korosztály elérhetőségével adódnak. Egyre jellemzőbb, hogy a gyerekek egésznapos iskolába járnak, általában négykor végeznek, mire ideérnek, már sok esetben rendkívül fáradtak. Ezért találtuk ki a 13+ csoportot, ami elérhető online és jelenléti formában is, és jelenleg körülbelül 15 gyerek vesz részt benne. Azért hoztuk létre, hogy azok a gyerekek, akik valóban túl vannak terhelve, legalább a szabadidejükben, hétvégén találkozhassanak egymással és a magyar nyelvvel. Emellett pedig szeretnénk, hogy valami pluszt kapjanak a tanuláshoz, ami segíti őket az előrehaladásban. Emellett vannak a visszajáróink, akik most már 20-27 évesek, ők voltak az első osztály, akikkel kezdtünk. Büszke vagyok arra, hogy köztük hárman magyar és német tolmácsként, fordítóként diplomáztak, van köztük jogász is, és sok érdekes ember, például színházi szakemberek. Nagyon jó kis csapatot alkotnak. Ők például minden évben találkoznak és együtt nyaralnak a Balatonon.
Amikor az AMAPED vezetésének utánpótlására gondolok, akkor bízom benne, hogy hátha ebből a csapatból lesz valaki, aki úgy dönt, hogy átveszi tőlem a stafétát.
Az AMAPED foglalkozásairól, programjairól további információk érhetők el az egyesület honlapján.
Akár ez is tetszhet
