Racz Andreas 1985 óta néhány év kihagyással az Alsóőri Kétnyelvű Népiskola tanítója, harminc éve pedig igazgatója. A tanítás számára együttes fejlődés, közös út a gyerekekkel. Egy nem tervezhető, nem kiszámítható folyamat, amely állandó kihívást jelent. Ezért szereti. Néhány nap múlva azonban – 2025. január 1-jétől – hivatalos státusza: nyugdíjas. Utazgatással, zenéléssel, színjátszással tölti majd napjait.
Racz Andreas 1961-ben született Felsőőrött, olyan családba, ahol magyarul beszéltek. Édesanyja Magyarországról származik, az 1940-es években, a II. világháború idején költöztek át Ausztriába. Édesapja itt született, ő is magyar. Felsőőrben végezte a népiskolát, a felsőlövői gimnáziumban érettségizett.
Matura után még nem érezte, hogy merre tovább, bizonytalan volt: egyetemi diplomát szerezzen vagy válasszon szakképzést? Végül eldöntötte, hogy tanítani szeretne. Német és zene szakon tanult, de ötödik évfolyamosként rájött, hogy nem tetszik neki.
“Rohanunk egyik osztályból a másikba, letekerünk egy órát, készülünk a másikra, bemegyünk, tanítunk egy másik közösségben. Megtapasztaltam, milyen általános iskolai tanítónak, pedagógusnak lenni. Ez nagyon megtetszett! Egy egész délelőtt áll rendelkezésemre, hogy a gyerekekkel intenzíven foglalkozzam, gondjaikat, bajaikat meghallgassam, segítsek nekik. Általam megismerjék azt, mi a tanulás, mit jelent csoportban, hiszen nem csak „én” tanulok, hanem együtt, egy egész osztály, sőt egy iskola, és így, együtt haladunk, fejlődünk.“
“Én az I. világháború után itt maradt magyar etnikum sarja vagyok.”
Bécsbe került, napközizett: a délutánt töltötte a gyerekekkel. Nem teljesítette be az előzetes reményt, nem teljesedett ki ebben a munkakörben. Egyszer kapott egy telefonhívást: tanítónak hívták egy iskolába. Elvállalta, ott jól érezte magát, szerette. Másfél év után azonban újabb lehetőség adódott: Alsóőrben, az általános iskolában egy kolléga nyugdíjba vonulásával felszabadult egy állás.
“Kívántam, hogy sikerüljön, hiszen kétnyelvű tanítás zajlik Alsóőrben, nekem jó lett volna kezdeni valamit a magyartudásommal. Visszavágytam: ez egy különleges hely. Egyik napról a másikra kellett kezdenem egy váratlan lebetegedés miatt. 1985. január 1-jén indult pályafutásom az Alsóőri Kétnyelvű Népiskolában. Azóta néhány év kihagyással ott tanítok.“
“András esetében egyértelműen kijelenthető, hogy nyomot hagyott minden gyerekben, akit ezalatt a negyven év alatt tanított, minden szülőben, akivel kapcsolatba került, minden kollégában, akivel valaha együtt ténykedett.“
– ezekkel a szavakal búcsúzott tőle Hüttler Andrea.
Amikor Racz Andreas a településre került, annyira rossz állapotú volt az egykori Öreg iskola, hogy veszélyesnek nyilvánította az építéshatóság. A falu önkormányzata megszavazta a beruházást, így 1992-ben megépülhetett az alsóőri oktatás új színtere.
2021 őszén az épület tovább bővült: ma négy modern tanteremmel, jól felszerelt, korszerű tornateremmel, ebédlővel és napközivel rendelkezik az intézmény, amelynek András 1994 óta igazgatója.
Két alkalommal dolgozott máshol: nyolc évig a magyar fővárosban, a Budapesti Osztrák Iskolában oktatott, kilenc évig pedig Frankfurt am Mainben élt és ténykedett, az Európai Iskola pedagógusa volt. 2018-ban tért haza Alsóőrre. Családja mindig maradt, ő ingázott. Egy lánya van, ő kétnyelvűen nőtt fel. Négy unokája közül az idősebb fiú nem, de a hatéves Helena szereti a magyar nyelvet, ő kétnyelvű osztályba jár.
“Mindkét iskola hangsúlyos volt számomra. Budapest azért, mert a rendszerváltás után kerültem oda, szemtanúja lehetem annak, miként alakult a történelem Magyarországon azokan az időkben, megismerhettem, milyen volt a budapesti társadalmi élet. Érdekes élmény volt, sokat tanultam. A németországi tevékenységem azért volt fontos, mert rendkívül különleges lehetőséget kaptam. Az Európai Unió közel hatvanöt éve saját iskolarendszerrel rendelkezik. Azért kivételes, mert nem nemzeti iskola, hanem valamennyi EU-tag a fenntartója, nincs minisztérium, egyéb hatóság, ami irányítaná. Az EU-nak egy bizottsága gondoskodik arról, hogy meglegyenek a tantervek, továbbá az anyagi háttér. Az iskola teljesen önálló.”
“A tanítást én úgy fogom fel, hogy nem én mondom meg, hogy mit kell tenni, minek kell lennie, helyette a gyerekekkel együtt haladunk az úton. Néha csak egy-egy van szem előtt, hogy neki milyen utat lehetne ajánlani, merre tereljem. Ez nagyon izgalmas. Egy folyamatról van szó. Nem egy megadott, berögzült útról, mint például, ha éppen fuvaros vagyok, akkor úgy fogalmazom: innen oda szállítok valamit, hajszálpontosan tudom, milyen irányba kell mennem, tisztában vagyok azzal, hol a cél. Ennyi. Ez teljesen más. Nem előre látható, nem kiszámítható. Mindig más kihívások előtt állok, mindig más feladat várja az embert. Ezért szeretem ezt csinálni.“
“Őszinteség az egyik titka a jó kapcsolatnak, a másik a jó értelemben vett leereszkedés. A gyerek magasságán kell létezni. Valaha volt egy kollégám, aki bement az egyik tanterembe, majd kijött: olyan picik, azt sem látom, hol vannak, nem látom őket. Mondtam neki: ereszkedj le, akkor meglátod őket, és akkor szembenéztek. Ennyi a titok.“
Szülei hatására gyermekkorában kezdett zenét tanulni. Először furulyázott, majd csellózott. Zenekarokban szerepelt, évtizedeken keresztül. Akkor hagyta abba, amikor nem volt már lehetősége együttesben játszani, ma már egyáltalán nem veszi elő a csellót. Gitározni is tud.
“Kaptam egy szép darabot ajándékba, magam próbálkoztam elsajátítani a gitározást. Egy darabig így ment, aztán egyszer elegem lett, elhatároztam, hogy zeneiskolában folytatom. Jól ment, nagyon jól ment, hiszen nagyon akartam, sőt, úgy gondoltam: zenész leszek. A tanítónőm azonban azt mondta, hogy inkább ne legyek az, mert a zenész mindig későn jön, a mellékajtón besurran, eljátssza a darabot, aztán megy haza. Jobb, ha a főbejáraton tudsz bemenni valahova. Nem vettem komolyan, folytattam. Bármilyen hobbizenekarban lehet zenélni, ott is fel lehet lépni, nincs kizárólagosságról szó, hogy csakis főbejáraton közlekedhetek. Így aztán a zenélés végigkísérte életemet. Pop bandákban is közreműködtem, játszottam templomokban, és természetesen akkor, amikor a gyerekeket tanítottam.“
“Zenélni szeretek, most biztosan fókuszba kerül. Színészkedtem korábban, talán most lesz rá időm. Utazgatni is szeretnék. Például Közép-Európában is vannak még olyan helyek, ahol nem jártam, szívesen megnézném ezeket, ott élményeket gyűjtenék. Meglátogatom azokat, akikkel régen találkoztam. Magyarországon, Európa több területén élnek ismerőseim, barátaim, akikkel egykoron együtt dolgoztam, kapcsolódtam. Lesz élet.“
Kiemelt kép: Az utolsó munkanap az iskolában (fotó: Racz Andreas)
Akár ez is tetszhet
