Pálinka, néptánc, puli kutya és igazi magyar hangulat fogadja az érkezőket Graz szívében, az Arbeiterkammer (Munkáskamara) nagytermében. A városban 135. alkalommal rendezte meg a Gráci Magyar Egyesület a Magyar Bált, amely sok stájerországi magyarnak az év egyik, ha nem a legfontosabb magyar kulturális rendezvényét jelenti.
Immár 135-ik alkalommal rendezte meg a Gráci Magyar Egyesület a stájer tartományon túl is közkedvelt Magyar Bált, „amely hangulatában sokkal inkább emlékeztet egy vidéki lagzira vagy egy retrobulira, mint egy klasszikus bálra, de ez így is van rendjén”– mondja Molnár András szervező, a Gráci Magyar Egyesület elnöke. Klasszikus bálból ugyanis elég nagy a választék Ausztriában, a grazi magyar mulatság pedig összetéveszthetetlen magyar hangulatot varázsol az Arbeiterkammer nagytermébe, ezért a vendégek többsége ragaszkodik is ehhez a stílushoz.
Az alapozás már a bejáratnál megkezdődik: kis kupicákban pálinkával fogadják az érkezőket, akik aztán elfoglalják a nekik fenntartott helyeket. Az asztaloknál 300 résztvevőnek tudnak helyet biztosítani, valamint további 200 állójegyet is kínálnak a szervezők. A rendezvény, szokás szerint, a Ne-felejts! felső-ausztriai néptáncegyüttes vendégszereplésével kezdődött, majd a Himnusz közös eléneklése után kezdetét is vette a hajnalig tartó mulatság.
LINK: Képek a rendezvényről a Grazi Magyar Egyesület honlapján
Az egymást követő zeneszámok sokakat visszarepítettek a fiatal korukba, így egyre önfeledtebben koptatták cipőiket a táncparketten. Bár a magyar bál sokaknak az egyre növekvő stájerországi magyar közösséghez való kapcsolódást és régi ismerősök viszontlátását jelenti, osztrák barátok, barátnők, férjek és feleségek, sőt, helyi politikusok is akadtak szép számban a vendégek között, akik szintén át tudták magukat adni ennek a hangulatnak.
A stájer főváros szoros kapcsolatát Magyarországgal és a magyar kultúrával nem csak a város legrégebbi hagyományokra visszatekintő bálja fémjelezi. Graznak idén éppen 35 éve testvérvárosa Pécs, a két város pedig mind a gazdaság, mind pedig a kutatás és a kultúra területén törekszik az együttműködésre. Kora tavasszal a Holding Graz károsanyag-kibocsájtás nélkül működő e-buszait tekinthette meg egy pécsi delegáció, míg a bálon a Pécsi Egyetem kancellárja, Decsi István vett részt a kísérőjével, aki a következő napokban a Grazi Egyetemmel is tárgyalt. Elmondása szerint különösen a megújuló energiaforrások és a fenntartható fejlődés témakörében tartja példaszerűnek a Grazban elért eredményeket, és szívesen átültetné ezeket a magyar gyakorlatba.
Ugyan a magyar bál őrzi a régi idők hangulatát, kisebb változások mégis történtek az elmúlt években: a Covid járvány óta nem februárban, hanem májusban rendezik meg, sőt, két éve új helyszínt is kellett keresni neki, mivel a Puntigami Sörgyárat, ami sokáig otthon adott a bálnak, átépítik. Most azonban félő, hogy rövidesen az Arbeiterkammer nagyterméből is tovább kell majd állni: a nagy érdeklődés miatt hamarosan szükség lehet egy nagyobb teremre.