Szeptember 13. és 16. között immár harmadik alkalommal szervezte meg az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala az AchtUngarn fesztivált. A színes kavalkáddal a szervezők gondoltak kicsikre és nagyokra. Koncertek, gyermekprogramok, táncház, kézműves foglalkozások, színházi előadások, író-olvasó találkozók várták az érdeklődőket. Mindezt annak jegyében, hogy nyolc kulturális területen keresztül mutassák be Magyarországot és a bécsi magyar népcsoportot a nagyközönségnek.
A nyárból télbe zuhanó időjárás tornádó erejű széllökésekkel és árvizeket okozó esőzésekkel ellehetetlenítette az idei Práter bulit, így a fesztivál helyszíne az utolsó pillanatban a Práter helyett a Collegium Hungaricumba került át. A szervezők, akik gondosan követték az időjárás-előrejelzéseket, már napokkal korábban értesítették a közönséget a helyszínváltozásról minden elérhető csatornán. Mentsik Szilvia, az Ausztriai Magyar Szerveztek Kerekasztalának elnöke, az AchtUngarn egyik megálmodója és szervezője elmondta, hogy a híradások egy ponton azt is javasolták, hogy a hétvégén csak szükség esetén hagyják el otthonaikat, a szükség márpedig nagy úr, így akadtak is bőven érdeklődők. A zord időjárás ellenére kissé kócosan, de hősként léptek be a Collegium Hungaricum aulájába, különösen a babakocsival érkezők. A park helyett a zárt térben eltöltött néhány óra így némiképp átértékelődött.
AchtUngarn a háromnapos rendezvénysorozat neve, ami arra a nyolc világra – gasztronómia, képzőművészet, tudomány, történelem, kultúra, folklór, zene és sport – utal, melyek köré szerveződik évről évre az interkulturális fesztivál. Ebből a nyolc világból idén egyedül a sportot nem sikerült teljesen megidézni, mivel jelenleg a CH terasza nem alkalmas focimeccsek megrendezésére. A szervezők, koncertekkel, táncházzal, kézműves foglalkozásokkal és gyermekprogramokkal várták a látogatókat.
Mentsik Szilvia elmondta, hogy korábban az a kritika érte a szervezőket, hogy nem volt elegendő az egyszerre elérhető gyerekfoglalkozás. Az idei rendezvényen nem unatkozhatott egy gyermek sem, hiszen egymást érték a nekik szánt jobbnál jobb gyerekprogramok:
a HOLD színház Rémusz bácsija, vagy a Vaskakas Bábszínház Ilókja és Milókja a gyerekeket igazi hamisítatlan színházi környezetbe repítette. Emelett volt testmozgás, és egészen piciknek hangszerbemutató, mondókázás és LEGO-val matekozás is.
A fesztivál keretében ünnepelték az AMAPED – Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete fennállásának 20. évfordulóját. Mentsik Szilvia, az AMAPED elnöke rövid beszédében kiemelte, hogy kollégáinak megközelítőleg hetven százaléka dolgozik vele egészen a kezdetek óta: “Ha valaki el is megy, mondjuk gyesre, később visszatér, és van olyan kolléga is, aki nagymamaként tér vissza, és hozza az unokáit is.” A remek csapat szuper dolgokat ért el együtt az elmúlt időszakban, és ennek tárgyi bizonyítéka az a jó pár könyv is, amit az AMAPED szerkesztett, adott ki, és használ a mai napig a magyar anyanyelvi oktatásban, vagy egyéb fejlesztőpedagógiai, logopédiai kurzusain. A fejlesztő képzések listája pedig tovább bővül: “a Mariahilfer Straße 1C alatt található székhelyen lesz mostantól TSMT torna és külön logopédiai foglalkozás is.” A 20 éves bécsi iskola tiszteletére két hatalmas tortával készültek a szervezők.
A viharos időjárás miatt egyedül egy diákkórus nem tudott csak részt venni az eseményen. Az összes többi előadó, meghívott fellépő jelent volt. Az új helyszínen táncház és bábelőadás várta a gyerekeket, sőt gyerekkoncert is szerepelt a programban, miközben kicsik és nagyok számos játékot próbálhattak ki a Collegium Hungaricumban. Természetesen a felnőttek sem maradtak szórakozás nélkül: könyvbemutatók, borkóstolók, koncertek és néptánc is gazdagította a kínálatot. Nagy sikere volt szombaton délután Schmuk Éva és Bíró Péter koncertjeinek is, akik először a gyerekeknek játszottak, majd a felnőtt közönséget örvendeztették meg ismert magyar slágerekkel. Az AMAPED pedagógusai végig jelen voltak, és barátságosan mutatták be az idei képzési lehetőségeket az érdeklődő szülők és gyerekek számára.
Az AchtUngarn szervezői bíznak benne, hogy jövőre kedvezőbb lesz az időjárás és visszatérhetnek az eredeti helyszínre, a Praterben található Der Garten helyszínre, hiszen a rendezvény célja nem csak a magyar, hanem az osztrák lakosság elérése is, amire kint a szabadban nagyobb az esély.
Válaszolj