Claudia Bauer, a népcsoportokért felelős szövetségi miniszter június 18-án bejelentette az osztrák népcsoportok helyzetének megerősítését: mind a hat elismert őshonos népcsoportot az alkotmányban is rögzíteni fogják. A Népcsoporttörvény 50. évfordulója alkalmából emellett létrehoznak egy Népcsoport Fórumot is. – tájékoztatta szerkesztőségünket a Kancellári Hivatal.
A hat Népcsoporttanáccsal, valamint szakértőkkel együttműködve ezzel olyan keretet kívánnak létrehozni, amelyben megvitathatják a népcsoportokra vonatkozó jogszabályok továbbfejlesztését.
Claudia Bauer népcsoportokért felelős miniszter így nyilatkozott: „A népcsoportjaink Ausztriához tartoznak – nyelveikkel, hagyományaikkal, kultúrájukkal és történelmükkel együtt. Generációk óta formálják országunkat, és identitásunk elengedhetetlen részét képezik. A hat őshonos népcsoport alkotmányos rögzítésével egyértelmű jelzést adunk az elismerésről és a tiszteletről. Ugyanakkor a Népcsoport Fórummal olyan keretet hozunk létre, amelyben a népcsoportokkal közösen megvitathatjuk, mire van szükség ahhoz, hogy a nyelv, a kultúra és a hagyományok a jövőben is életben maradjanak.”
Még a nyári szünet előtt döntést kell hozni a Nemzeti Tanácsban mind a hat őshonos népcsoport alkotmányos rögzítéséről. A koalíciós pártok népcsoport-szóvivői már megkezdték a parlamenti előkészületeket, a törvénymódosítás tárgyalását a következő alkotmányügyi bizottsági ülésen tervezik. A cél a júliusi határozathozatal. A végrehajtáshoz alkotmányos többségre van szükség a Nemzeti Tanácsban. Bauer szövetségi miniszter bizakodó abban, hogy a tervezet a lehető legszélesebb körű támogatást fogja élvezni a parlamentben.
„A Magyar Népcsoporttanács a Kancellári Hivatalnál már több alkalommal kérte ezt a fórum létrehozását, most a Dialogplattformon is ismételten írásban átadtuk a kérésünket, amelyben nem csak egy fórumot, hanem egy parlamenti albizottságot kérünk, hogy létrehozzanak. Mi örömmel vesszük ezt a hírt és reméljük, hogy egy eredményes és konstruktív együttműködés kezdődhet a fórum létrehozásával.” – reagált a hírre Somogyi Attila, a Magyar Népcsoporttanács elnöke.
A törvénycsomag a hat őshonos népcsoport alkotmányos rögzítése mellett a karintiai kétnyelvű igazságszolgáltatásra vonatkozó módosításokat is tartalmazza. A cél az, hogy hosszú távon biztosítsák a szlovén népcsoport jogát saját nyelvének használatára a bíróságok előtt, és egyúttal megőrizzék a Bleiburg/Pliberk, Eisenkappel/Železna Kapla és Ferlach/Borovlje bírósági székhelyeket. Az új kétnyelvű kompetenciaközpontok biztosítják, hogy a polgárok a jövőben is korlátozás nélkül használhassák a szlovén nyelvet a bíróságok előtt. A javasolt módosításokat Anna Sporrer igazságügyi miniszterrel, a karintiai tartományi kormánnyal, valamint a szövetségi szintű kormánypártokkal közösen dolgozták ki.
Forrás: Bundeskanzleramt, fordítás: Rólunk.at, kiemelt kép: Debabrata Dash, unsplash.com






