A bécsi Mariahilfer Straße-i székhelyen 2004 óta működő Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete (AMAPED) vezetőjével, Mentsik Szilviával arról beszélgettünk, milyen változásokra, hangsúlyeltolódásokra számíthatnak a családok 2026-os évben.
Az egyik legmarkánsabb irány a fejlesztő pedagógia további erősödése. „Ha most valódi változást vagy kiegészítést kellene megneveznem, akkor egyértelműen ez az a terület, amely nagyobb lendületet kapott, mint korábban.” – fogalmazott Mentsik Szilvia, az AMAPED elnöke. A megnövekedett érdeklődés nemcsak a tanév közbeni foglalkozásokban, hanem már a táborok iránt is megjelenik.


A logopédiai foglalkozások továbbra is stabil pillérei maradnak az AMAPED kínálatának, emellett azonban több, különböző életkorokat és szükségleteket megszólító fejlesztőprogram működik párhuzamosan. Ide tartoznak a kötődést erősítő ringatófoglalkozások, a korai mozgásfejlesztés, valamint az óvodás és kisiskolás korosztályt célzó komplex fejlesztések is.
Az AMAPED-ben jelenleg három, egymást kiegészítő fejlesztőpedagógiai irány működik. Ezek közül az egyik a mozgásterápiás alapú fejlesztés, amely az idegrendszeri érés támogatására épül. Egy másik irány a gyógypedagógiai szemléletű foglalkozások köre, amelyek már konkrétan felmerülő problémák esetén segítik a gyerekeket. A harmadik pillért a GECCO program jelenti, amely egy saját fejlesztésű, díjnyertes módszerre épül, és elsősorban a legkisebbekkel foglalkozik. „Ez egy egészen korai fejlesztési forma, már fél éves kortól, de jellemzően a 0–3 éves korosztályt szólítja meg.” – mondja Szilvia. A GECCO program különlegessége abban rejlik, hogy tudatosan bevonja a szülőket is a foglalkozásokba. A szülő-gyerek közös jelenlét nemcsak megengedett, hanem kifejezetten támogatott, hiszen a módszer szerint a mozgásos gyakorlatok közös végzése erősíti a kötődést és hatékonyabbá teszi a fejlesztést. „Ez egy kicsit szembe megy a hagyományos pedagógiai szemlélettel, de éppen ettől működik.”
A másik fejlesztői irány hároméves kortól az alsótagozatos korosztályig kíséri a gyerekeket. Itt már célzottabban jelennek meg azok az esetek, ahol valamilyen elakadás, nehézség merült fel. Nem pusztán „okosító” tornáról van szó, hanem komplex fejlesztésről, amely mozgásos, kognitív és érzelmi területeket egyaránt érint.




Szilvia szerint mindez sajnos egyre nagyobb szükségletre reagál. „Riasztó látni, milyen sok gyereknek van szüksége ma fejlesztésre. Ez messzebbre mutató társadalmi és oktatási kérdés, amely már az óvodáskorban megjelenik.” A kétnyelvű közeg, az eltérő oktatási rendszerek és a közösségi hálók hiánya mind olyan tényezők, amelyek különösen indokolttá teszik az ilyen jellegű támogatást a diaszpórában élő családok számára.
A 2026-os tervek között nemcsak új foglalkozások, hanem workshopok, tematikus programok és szakmai együttműködések is szerepelnek. Az AMAPED célja továbbra is az, hogy biztonságos, szakmailag megalapozott és közösségileg is megtartó teret kínáljon a gyerekeknek és szüleiknek. Ahogy Szilvia összefoglalja: „A fejlesztő pedagógia nálunk nem különálló sziget, hanem szerves része annak, ahogyan a gyerekekről, a tanulásról és a közösségről gondolkodunk.” Ez a szemlélet pedig jó eséllyel 2026-ban is meghatározó irány marad az AMAPED-ben.
A fejlesztőpedagógiai foglalkozások mellett továbbra is széles programkínálattal várják a diákokat 2026-ban. A klasszikus oktatási pilléreket megtartva, az intézmény egyszerre fókuszál a nyelvi, kulturális és közösségi élményekre. A tanév során folytatódnak a magyar nyelvi és irodalmi csoportok, amelyek az AMAPED sajátos szemléletében nem anyanyelvi, hanem örökségnyelvi oktatásként működnek. Emellett elérhetők az iskola-előkészítő foglalkozások, amelyek kifejezetten a kétnyelvű közeg kihívásaira reagálnak.
A gyerekeket és fiatalokat különféle tematikus műhelyek és kreatív programok is várják: kézműves foglalkozások, mesepedagógiai alkalmak, zenei és mozgásos csoportok, valamint a nagyobbak számára projektalapú tanulási formák. A nyári és szüneti időszakban az AMAPED tematikus táborokat is szervez, amelyekben a nyelvtanulás játékos, élményalapú formában kapcsolódik össze mozgással, alkotással és közösségi élményekkel.



Az iskola programkínálatának fontos részét képezik az ECL-nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamok, amelyeket elsősorban fiatalok és felnőttek számára indítanak. Mindezt kiegészítik az előadások, workshopok és szülőknek szóló szakmai alkalmak, amelyek a nevelés, a kétnyelvűség és a fejlesztő pedagógia kérdéseit járják körül. Az AMAPED 2026-ban is igyekszik olyan teret kínálni, ahol a diákok nemcsak tanulnak, hanem kapcsolódnak, fejlődnek és otthon érzik magukat a magyar nyelvben és kultúrában.


Fotók: AMAPED



























