Tíz év után búcsúzik Bécstől a Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese és a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója, ifj. Bertényi Iván. Az interjúban beszél az elmúlt évtized tapasztalatairól, kudarcairól és sikereiről, a kutatás és a kompromisszumok világáról, valamint arról, mit jelentett számára Bécs szakmailag és emberileg.
Rick Zsófi/Rólunk.at: Te vágytál ide, konkrétan Bécsbe?
ifj. Bertényi Iván: Igen! Az én történészi témám a dualizmus és Ferenc József kora, ahol az osztrák-magyar kapcsolatok vizsgálata nélkülözhetetlen. Az erre az időszakra vonatkozó levéltári forrásokat 1918-ig nem volt szabad kutatni, aztán a Monarchia szétesése után megnyíltak a kapuk, de csak egy rövid időre, mert 1945 után nem lehetett szabadon Bécsbe utazni. Illetve nagyon keveseknek engedték, és ehhez képest túl sok volt a feldolgozandó anyag. Ez 1989-ben változott meg, úgyhogy szerencsére, mióta ezzel foglalkozom, minden anyag szabadon kutatható, amit ki is használtam. Amikor 2015 elején beadtam a pályázatomat a CH tudományos igazgatóhelyettesi posztjára, akkor elég jól hangzott, hogy addigra már összesen egy évet töltöttem Bécsben, különböző ösztöndíjakkal, és a Bécsi Egyetemen is tanultam. Az itt töltött idő alatt láttam, hogy az előző tudományos igazgatóhelyettesek mit csinálnak, és azt gondoltam, izgalmas lenne kipróbálni. Negyvenéves voltam, már fölépítettem egy tudományos karriert, és egy elég stabil szakmai kapcsolatrendszert.
Rick Zsófi/Rólunk.at: A tudományos munka mellett azért ez egy erősen kultúrdiplomáciai feladat is. Melyik vonzott jobban?
ifj. Bertényi Iván: Valójában azt reméltem, hogy többet fogok tudni kutatni. Az első években nem nagyon sikerült; a levéltár közelébe csak akkor mentem, ha épp ott volt egy program.
Rick Zsófi/Rólunk.at: Ez nagyon frusztráló, nem?
ifj. Bertényi Iván: De, abszolút. Úgy éreztem magam, mint Tantalosz, aki nyújtózkodik a fán lógó gyümölcsök után, de soha nem kaptam meg, amire vágytam. Az utóbbi években ez megváltozott: egyrészt rutint szereztem sok mindenben, másrészt Csik Erika, az intézet tudományos asszisztense, olyan elképesztően profi segítő, hogy az összes manuálisabb, adminisztratív terhet levette a vállamról, így tényleg csak a szellemi irány kijelölésére kellett koncentrálnom, például, hogy kit hívjunk meg, így több időm jutott a tudományos munkára. Mivel nem vagyok képzett diplomata, a munka diplomáciai része eredetileg nem vonzott. De 2012-13-ban egy tanévet tanítottam Amerikában, az Indiana Universityn Bloomingtonban; ott belekóstoltam egy picit ebbe is, mert elvárás volt, hogy bemutassuk az országot, ahonnan jöttünk, és ehhez szakmai programokat szervezzünk. Itt Bécsben viszont nagyon fontos része lett a munkámnak a kapcsolatépítés. A már meglévő kapcsolataimat igyekeztem használni, és az ő kapcsolataikat is megpróbáltam beforgatni a CH és a BMTI működésébe. Például Pálffy Géza, az egyik legnagyszerűbb kora újkorral foglalkozó magyar történész, nagyon jó barátja és kollégája Thomas Winkelbauer professzornak, aki évekig vezetett egy fontos intézetet az egyetemen. Hozzá is úgy kopogtattam be, hogy a Pálffy Géza mondta… Most már ő is egy alapvető partnere a CH-nak, tudok hozzá fordulni. (Most ezt senki nem fogja elhinni, de ebben a pillanatban Pálffy Géza és felesége léptek be az iroda ajtaján, hogy elbúcsúzzanak Ivántól, és megköszönjék ezt a tíz évet. A látogatás nem volt megbeszélve.)
Rick Zsófi/Rólunk.at: Ezeknek a szakmai kapcsolatoknak a hatása ki tud terjedni a tudományos körön kívül is? Úgy értem, megnyit-e utakat az érdeklődők felé, tudod-e használni őket a szakmán túl is, egyáltalán van-e szükség ilyesmire?
ifj. Bertényi Iván: Azt hiszem, a CH-ban folyó tudományos jellegű munkának elsősorban szakmai, tudományos körökben van haszna. Ennél szélesebb körben csak akkor tudunk hatni, ha a konkrét téma érdekes az osztrákok számára, de Magyarország már nem annyira izgalmas téma Ausztriában. Az volt, amikor egy közös nagy birodalom részei voltunk, aztán később a Kádár-korszakban, és valamelyest a rendszerváltozás idején. Akkoriban sok magyar politológus mondta, hogy az a jó, ha nem foglalkoznak velünk, legyünk ugyanolyan unalmas, gazdag, nyugodt ország, mint Dánia. (Mondjuk, ez nem jött össze.) És nem tudom, hogy akár a CH-nak, akár a BMTI-nek van-e igazi esélye, hogy ezen változtasson. Én úgy indultam neki tíz évvel ezelőtt, hogy ha őszinte kíváncsiságot tapasztalok Magyarország irányába, akkor ehhez a legjobb szakmai, történeti anyagokkal és emberekkel tudok hozzájárulni. Ezért csináltunk 2017-18-ban az őszi félévben a Bécsi Egyetemen egy magyar történeti Ringvorlesungot, előadássorozatot, amiben az volt a jó, hogy minden témában a legjobb szakértőket lehetett elhívni. Azon egész sokan voltak.
Rick Zsófi/Rólunk.at: Nem lehet, hogy teljesen más szemszöget kell keresni? Már mi is az EU tagjai vagyunk, szabadon lehet járkálni, csomó minden kutatható online is…
ifj. Bertényi Iván: A covid mutatta meg igazából, hogy azokat a hagyományos tevékenységeket, amiket egy kulturális intézet csinál, formailag meg kell újítani. Bezárt a világ, és át kellett térni az online dolgokra, de ebben nem volt tapasztalatunk. Próbáltunk online konferenciákat szervezni, és volt, ami nagyon jól sikerült, de akadt, amit csak 5-10 ember hallgatott. A covid ideje alatti online térnyerés elég erős maradt ahhoz, hogy be kellett látnunk, muszáj olyan programokat is kínálnunk, olyan tartalmakat gyártanunk, amik nincsenek helyhez és időhöz kötve. De ha fölteszek valamit a YouTube-ra, népszerűsíteni is kell, mert egy ember általában nem úgy ül le a YouTube elé, hogy „na, most magyar történelmi videókat akarok keresni”. Bízom benne, hogy a nálam fiatalabb utódaim már eleve benne élnek ebben az online podcast-kultúrában, így új embereket tudnak elérni.
Rick Zsófi/Rólunk.at: Találtam egy interjút, amit akkor készített veled az ORF, amikor kineveztek. Akkor azt mondtad, hogy az eddigi igazgatók kutatási területei mellé szeretnéd behozni a saját korszakodat, mert „a hosszú 19. század korszakában megerősítésre várnak az osztrák-magyar történettudományos kapcsolatok.” Ezt sikerült megvalósítani?
ifj. Bertényi Iván: Próbáltam arra figyelni, hogy ne a saját személyes érdeklődésem és kutatási területem köré szervezzem az ittlétemet, mert az nem korrekt. A napokban visszanéztem ennek a tíz évnek a legfontosabb projektjeit, és nem voltak túlsúlyban a 19. századról szóló programok. Igyekeztem a már folyamatban lévő, működő, közös kutatásokat is segíteni, előtérbe helyezni. Számos rendezvény a kora újkorral foglalkozott, és gyakran célszerűbbnek bizonyult a 20. század felé fordulni, mert ezek a témák jobban érdekelték az embereket. Viszont pont ebben a tíz évben volt egy csomó centenárium, így tudtunk szervezni egy monstre Ferenc József-konferenciát a halálának 100. évfordulóján, a Monarchia felbomlása kapcsán is volt számos nemzetközi projekt, könyvbemutató, konferencia, és a CH 100 éves évfordulója is előhozott rengeteg lehetőséget.
Rick Zsófi/Rólunk.at: Mit élveztél a legjobban ez alatt a tíz év alatt?
ifj. Bertényi Iván: Élveztem például, hogy apa lettem. Azt, hogy éppen itt éltem, amikor ez megtörtént, nehéz különválasztani. Meg hát, Bécsben élni jó. Nyugis város, szép város. Néha, amikor rohantam mondjuk a Nagykövetségről vissza ide a CH-ba, lassítottam, és azt mondtam magamnak: „Iván, most itt vagy, nézd meg ezeket a szép házakat, és örülj, hogy te ezt most élvezheted, neked ilyen egy séta hazáig.” Szerettem a bécsi könyvtárakat, ahol egy csomó minden megvan, ami otthon nincs. A végén elég sokat jártam a Levéltárba. Elbúcsúztam a fiamtól az óvodában, aztán elmentem a Minoritenplatzra, kikértem egy dobozt, átnéztem, aztán jöttem be dolgozni. Ha a racionális, szakmai részt nézem, akkor hosszútávon rengeteget profitáltam ezekből az évekből. Az érzelmi részről pedig olyanok jutnak eszembe, hogy a gyerek a háromkerekűjével milyen játszótereket nyargalt körbe, hogy kimentünk az Augertenbe, a Donau Inselre, ahol annyira hideg volt a víz, hogy majdnem megfagytunk, és már májusban mindig fagyiztunk a Zanoniban… Szóval mindent összevetve jó volt itt élni.
Rick Zsófi/Rólunk.at: De akkor miért mész haza?
ifj. Bertényi Iván: Ennek elsősorban családi okai vannak. Nyilván bármikor szívesen jönnék vissza ösztöndíjjal kutatni. És van egy olyan szempontom is, hogy kapjon más is lehetőséget. Ezt én így csináltam – jól vagy rosszul –, most jöjjön valaki, aki másképp csinálja.
A Bécsi Magyar Történeti Intézet története
A Magyar Történelmi Társulat – Magyarország legrégebbi, 1867 óta folyamatosan működő tudományos egyesülete – 1920-ban határozta el, hogy Bécsben kutatóintézetet hoz létre. A Monarchia felbomlása után ugyanis hozzáférhetővé váltak azok a korábban titkos magyar vonatkozású levéltári források, amelyek kutatása addig korlátozott volt. A terv mögé az egyesület akkori elnöke, Klebelsberg Kuno állt: politikai befolyása és anyagi forrásai lehetővé tették a hosszú távú ösztöndíjak megszervezését fiatal történészek számára.
Az intézet a bécsi Trautson-palotában kapott helyet, amely a Monarchia után félüresen álló magyar kincstári tulajdon volt. A húszas–harmincas években virágzó műhely jött létre: az első ösztöndíjasok – köztük Hajnal István és Mályusz Elemér – a két világháború közti magyar történetírás kiemelkedő alakjai lettek. Az intézet a két világháború között mintegy ötven, elsősorban 19. századi forráspublikációt adott ki, és a korábban politikailag érzékeny témák – például az 1848-as események – is kutathatóvá váltak.
1924-ben párhuzamosan létrejött a Collegium Hungaricum is, amely eredetileg szintén tudományos intézmény volt, nem kulturális központ. A CH-ban nem csak történészek dolgoztak, hanem például jogászok, orvosok, művészettörténészek, építészek vagy germanisták folytathattak magyar állami ösztöndíjjal tanulmányokat a Bécsi Egyetemen. Míg a Történeti Intézet hosszú távú kutatói helyeket kínált – szinte PhD-képzés jelleggel – addig a CH-ban a rövidebb, akár csak néhány hetes ösztöndíjak is jellemzők voltak.
A második világháború után a Történeti Intézet megszűnt, utolsó igazgatója Bécsben maradt. A CH fokozatosan kulturális intézménnyé alakult: a szocializmus évtizedeiben a magyar kultúra nyugati bemutatása, reprezentációja került előtérbe, a tudományos munka háttérbe szorult.
Az intézet újjászervezésére 2000-ben került sor: Újváry Gábor, a CH tudományos igazgatóhelyettese kezdeményezte a történeti profil visszaerősítését, majd 2010 körül Szabó Csaba, a CH akkori igazgatója vezetésével német nyelvű tudományos kiadványsorozat is indult. Napjainkban a Bécsi Magyar Történeti Intézet a CH égisze alatt működik, és igazgatója egyben a CH tudományos ügyekkel foglalkozó igazgatóhelyettese is.
Kiemelt kép, fotók: ifj. Bertényi Iván
Akár ez is tetszhet
