A lassan húsz éves hagyományhoz igazodva, idén is közös táncra és búcsúba invitálja az őrvidéki magyarokat és a hagyományok iránt érdeklődőket a Középburgenlandi Magyar Kultúregyesület Felsőpulyán (Oberpullendorf). Burgenlandban, ahol az autochtone, vagyis a történelmi magyarság jelentősebb számban van jelen, a búcsú a mai napig nagy jelentősséggel bír. A Magyar bál mellett a Ferenc-napi búcsú a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület legnagyobb és legjelentősebb rendezvénye.
A Ferenc Napi Búcsú és Háromtánc idei programja reggel fél 9-kor kezdődik Felsőpulyán, a Szent Ferenc templomban tartott Szentmisével, majd 14:00 órakor magyar áhítattal folytatódik. Ezt követően, 14:30 körül a Középburgenlandi Magyar Kultúregyesület kórusai és a Csárdás Lányok névre keresztelt tánccsoport fog fellépni. A hagyományos Háromtánc ezután fog kezdődni. Ekkor csárdást, polkát és keringőt táncol majd az összegyűlt sokadalom. A színes menet 15:00 óra körül elindul a klubházhoz a felsőpulyai városi zenekar kíséretében, ahol kezdetét veszi majd az estig tartó mulatság. A “Színes táncosok” műsorát 17:00 óra körül láthatják majd a Ferenc napi búcsú egybegyűltjei.
A magyar „búcsú” kifejezés jelentését a katolikus egyházi hagyományok között kell keresnünk. „A búcsú Isten színe előtt, a már megbocsátott bűnökért járó ideigtartó büntetések elengedése, amelyet a katolikus hívő, aki megfelelően felkészült, és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója, Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli, és abban részesítheti tagjait” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, n. 1471).
A vallásos esemény az évszázadok során komoly közösségépítő és gazdaságserkentő hatással is kiegészült. Az időszaki munkát végző emberek egy jelentős része rövidebb-hosszabb ideig tartó távollétük során messze földre vándoroltak, illetve portékáikkal más falvakba és tájakra is elértek. A termékek, ismeretek, szokások kicserélődésének különös alkalmait biztosították hosszú évszázadokon keresztül a búcsúk, piacok, vásárok, ahol jellemzően több falu, vagy akár egész országrészek népe gyűlt össze. Ezek az események az anyagi és szellemi javak kicserélődésének fontos alkalmai voltak hosszú évszázadokon keresztül, hatásuk pedig a mai napig jelentős.
A belépés ingyenes, de adományt elfogadnak a szervezők. Mindenkit nagyon szívesen látnak az eseményen!
fotók: KBMKE