Magyar népzenei, néptánc és ének oktatási kurzus indul 2022. november 12-én 10.00 órától a Délibáb Magyar Kultúregyesület és a Bécsi Zeneművészeti Egyetem (Universität für Musik und darstellende Kunst) együttműködésében, amely három hétvégi nap keretében valósul meg az egyetem falai között. A programsorozat még 2005-ben vette kezdetét. Minden félévben más tánc és zenei anyag kerül tanításra, amelyet természetesen a történelmi Magyarország tájegységeiből merítenek az oktatók. Az első félév foglalkozásaira már várják a jelentkezéseket a szervezők.
A kurzus során nem csak táncot, éneket vagy zenét tanulhatnak az érdeklődők, hanem a hátteret is megismerhetik: hol helyezkedik el az adott tájegység, mi volt arra a szokás, miért nevezik a csárdást csárdásnak, és mi is az az átvető. Az oktatók ezáltal arra törekednek, hogy ne csak egy részt lássanak és sajátítsanak el a kurzuson résztvevők, hanem átérezzék a népi kultúra minden kis részletét, egy teljes képnek legyenek a birtokában. Fontos, hogy ne csak táncolják az adott figurákat, hanem hogy meg is értsék, vajon miért csinálhatták úgy azt a lépést, ahogy.

Táncoktatás: Vastag Richárd & Dr. Horváth Klaudia
Táncanyag: Bakonyi táncok
Vastag Richárd néptánc oktató: A Szilágyi Erzsébet Keresztény Iskola és Művészetoktatási Intézményben dolgozik néptáncpedagógusként és kiemelt tevékenységként a Veszprémi Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes művészeti feladatait igazgatja. 2009-ben Békéscsabán „Aranysarkantyús táncos „díjjal, majd két évre rá 2011-ben pedig megyei pedagógiai kitűntetésben jutalmazták. 2014-ben „Népművészet Ifjú Mestere” címben részesült. A Kárpát-medencei néphagyományok értékeinek megismerése vezette rá arra az útra, amely meghatározza mindennapjait. Ezek megtartását, az élő népművészet tovább élésének segítését tekinti feladatának.

Énekoktatás: Szilágyi-Varga Diána
Hegedű: Fajkusz Attila
Tekerő, Citera, Furulya, Koboz: Kovács László
Fajkusz Attila hegedű oktató: A népzenész, táncház-zenész, művelődésszervező Fajkusz Attila, a Fajkusz Banda zenekar vezetője. Zenei munkássága során a Sopron Táncegyüttessel, a Soproni Petőfi Színházzal működött együtt, de gyakori vendége a Bécsi Magyar Táncháztalálkozóknak. Zenekarával rendszeres fellépője különféle regionális és országos fesztiváloknak, többek között a VOLT Fesztivál Folkszínpadán, a palkonyai SVÉT gasztronómiai fesztiválon és a Sziget Fesztiválon is nagy sikert aratott a műfaj iránt érdeklődők körében.
Időpontok az első félévben:
2022. november 12.
2022. december 10.
2023. január 14.
Minden alkalommal 10.00-17.00 óra között.

Helyszín: Universität für Musik und darstellende Kunst Wien,
Anton Weber Platz 1, 1030 Wien
Jelentkezés:
wukv.delibab@gmail.com
Szeretettel várnak a szervezők minden érdeklődőt a programsorozat eseményeire!
rolunk.at
(forrás: Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület hivatalos weboldala.)
Az íráshoz kapcsolódó ajánló:
- A Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület weboldala.
- A Bécsi Zeneművészeti Egyetem elektronikus oldala.