Ünnepi beszédekkel és kulturális műsorral emlékeztek meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról Magyarország Bécsi Nagykövetségén. A március 12-én tartott rendezvényen az ausztriai magyar közösség képviselőit is díjazták a népcsoportért végzett munkájukért.
Az estét Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet nyitotta meg, aki beszédében a nemzeti ünnep jelentőségéről és a diaszpórában élő magyar közösségek szerepéről beszélt. Kitért arra is, hogy az 1848-as forradalom emléke a határon túli magyar közösségek számára fontos kapaszkodó, mert a közös történelmi élmény hozzájárul a nemzeti identitás megőrzéséhez. A rendezvényen felolvasták Orbán Viktor, magyar miniszterelnök ünnepi levelét is, amelyben a nemzeti összefogás fontosságáról írt, és arról, hogy szerinte folytatni kell az elmúlt másfél évtized nemzetpolitikai munkáját, valamint támogatni kell a határon túli magyar közösségeket.

A megnyitó beszédet Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára köszöntője követte. A magyar történelem fényes pillanataira emlékeztetett, hangsúlyozva a nemzeti egységet és a közös küzdelmet a szabadságért. Mint mondta, az 1848/49-es forradalom idején a polgárság, a nemesség és a kereskedői réteg együtt harcolt a magyar szabadságért, és az akkori korszak az ország legnagyobb kulturális és politikai teljesítményeit is meghatározta. Kiemelte Kossuth, Andrássy és a máciusi ifjak szerepét, akik hősként küzdöttek a szabadságért. Hozzátette, hogy a bécsi megemlékezés nemcsak a magyar történelemre emlékeztet, hanem az osztrák-magyar kapcsolatok történelmi összefonódására is, amely a mohácsi csata után kezdődött, és a Habsburg-dinasztia közvetítésével több évszázadon át formálta a két ország kapcsolatát. A beszédben gyakorlati információk is elhangzottak a közelgő magyarországi választásokról: a jelenlévők figyelmét felhívták arra, hogy az Ausztriában élő magyar állampolgárok a bécsi külképviseleten is szavazhatnak, ehhez azonban előzetes regisztráció szükséges.
A rendezvény végén kulturális műsor következett, amely az 1848-as események hangulatát idézte meg. Fellépett Rozs Péter és a Röppenj Pengető zenekar citerajátékkal, valamint a Délibáb és a Napraforgók néptáncelőadással mutatták be a magyar hagyományokat.
A rendezvény zárásaként Szilágyiné Bátorfi Edit átadta a nagyköveti elismerő okleveleket a magyarság azon képviselőinek, akik munkájukkal az Ausztriában élő magyarok identitásának, kultúrájának megőrzését támogatják.








A díjazottak:
- Kiss Ágnes, a Bécsi Magyar Iskola pedagógusa
- Schenk Angyalka, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnökségi tagja, az Innsbrucki Magyar Ifjúsági és Kultúregyesület elnöke
- Mohl-Szilvágyi Diána, a Felsőpulyai Népiskola pedagógusa
- Dominkovits Nikolaus, a Közép-burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnökhelyettese, Felsőpulya alpolgármestere
- Kladek Antal Mónika, a Felső-Ausztriai Hétvégi Magyar Óvoda és Iskola vezetője
- Kancsó Zoltánné, az AMAPED pedagógusa
- Mertzné Kugler Annamária, a Collegium Hungaricum igazgatói asszisztense, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület pedagógusa
- Pál László atya, a Kismartoni Egyházmegye vikáriusa
- Páll Csilla, művészettörténész, az Ausztriai Magyar Evangélikus Egyház presbitere
- Komon Erika, a Grazi Magyar Filmklub szervezője
- Frauer Ludwig, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnöke
Fotók: Horváth Nóra






















