Február 5-én lesz 30 éve annak a merényletnek, amely négy burgenlandi roma férfi életét követelte Felsőőr (Oberwart) határában. Ez volt az addigi legsúlyosabb faji indíttatású támadás Ausztriában a második világháborút követő időszakban. Amikor Josef Simon, Erwin Horvath, Karl Horvath és Peter Sarközi megpróbálták eltávolítani a romatelep határában az egyik fémoszlopra erősített Roma zurück nach Indien! (Romák vissza Indiába!) feliratú táblát, működésbe lépett a tábla mögé erősített csőbomba, aminek következtében mindannyian életüket vesztették. Tamás Melinda emberjogi szakértővel beszélgettünk egyéni és társadalmi felelősségről, káros előítéletekről és az emlékezet fontosságáról.
Rólunk.at/Gazdik Anna: A felsőőri merénylet a legsúlyosabb epizódja volt egy egész támadássorozatnak, amelynek célkeresztjében kisebbségekhez tartozó személyek és politikusok álltak. Hogy fajulhatott idáig a helyzet Ausztriában a 90-es évek elején?
Tamás Melinda: Egy ilyen merénylet sosem egyik napról a másikra történik. Már akkor nagyon résen kell lennünk, amikor egy társadalomban szalonképesek lesznek az antidemokratikus, szexista, rasszista, homofób megnyilvánulások. De a gyűlöletbeszéd csak az első lépés, ezt követi a kirekesztés és a dehumanizálás, azaz amikor egy bizonyos csoport tagjait alacsonyabb rendűnek tekintik, mint például a többségi társadalom tagjait. Innen már nem hiányzik sok ahhoz, hogy valaki felbátorítva érezze magát arra, hogy az említett csoport tagjainak az életére törjön. Úgy gondolom, hogy a 90-es évek elején uralkodó populista, antidemokratikus politikai hangulat kifejezetten kedvezett az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és a romaellenesség fellángolásának.

Tamás Melinda tréner, fordító, szerző, emberi jogi tanácsadó és egyetemi oktató, aki a politikai oktatás területén tevékenykedik olyan témákban, mint a rasszizmuskritika, antidiszkrimináció, érzékeny nyelvhasználat, erőszakmegelőzés, szélsőségesség megelőzése, valamint a béke- és demokráciaépítés. Számos oktatási és kulturális projektet dolgozott ki az emberi jogok és a nemi demokrácia területén. Ezenkívül kutat és publikál a társadalmi befogadás és kirekesztés, a béke- és demokráciaépítés, az antidiszkrimináció, valamint jelenleg az erőszakos szélsőségesség és az alkalmazott emberi jogok témáiban.
Rólunk.at/Gazdik Anna: Az ember társas lény, szeretünk csoportokhoz tartozni, ami akaratlanul is a más csoportoktól való elkülönülést jelenti. Előítéletek is mindenkiben vannak, segítik az orientációt. Honnantól számít ez károsnak vagy veszélyesnek?
Tamás Melinda: Ez attól is függ, hogy mit értünk előítélet alatt. Egy tág definíció szerint ide tartozik az is, amikor át akarunk menni az utcán, és előre fel kell mérnünk, hogy még átérünk-e a túloldalra, vagy elüt-e a közeledő autó. Ez még természetesen nem káros. Az viszont igen, hogy ha rögzült képek alakulnak ki bennünk bizonyos emberi tulajdonságokkal kapcsolatban, – lehet ez nem, vallás, származás, lila haj, bármi – és már minden egyént ezen a szemüvegen keresztül kezdünk látni, akkor is, ha nem ismerjük. Először kialakulhat bennünk egy félsz, tartózkodás, ezt követi a kirekesztés és a dehumanizálás. Az egész csoportokra vonatkoztatott előítéletek, azaz a sztereotípiák is nagyon félrevezetőek tudnak lenni.
Rólunk.at/Gazdik Anna: Mit lehet tenni a káros előítéletek kialakulása ellen?
Tamás Melinda: Az érzékenyítő munkát érdemes nagyon korán elkezdeni, és már az óvodában kritikus gondolkodásra nevelni a gyerekeket. A workshopjaimon az életkoruknak megfelelő, játékos, interaktív feladatokkal próbálom megszólítani a gyerekeket. Az emberi jogokat például állatok segítségével járjuk körül a kisiskolásokkal: mire van mindenképpen szüksége egy nyuszinak? Ételre, italra, lakhelyre, barátokra… és ki felel azért, hogy mindezt megkapja? Hol találkozik ez a többi állat szükségleteivel? Ebből kiindulva aztán meg lehet nekik mutatni, hogy különböző értékek, vélemények sőt, igazságok létezhetnek egymás mellett, és ez egészen addig rendben is van, ameddig senkit sem bántunk meg vagy rekesztünk ki emiatt.
Rólunk.at/Gazdik Anna: A felnőtteknek viszont már megszilárdult értékrendje van. Hogy lehet esetleg a bennük kialakult előítéleteket árnyalni vagy lebontani?
Tamás Melinda: A felnőtteknél a kulcs mindig a kapcsolat és az értő párbeszéd. Találkozni kell a másként gondolkodókkal, meg kell értenünk, hogyan alakult ki az értékrendjük, milyen tapasztalatokat szereztek. Nem elég az együttérzésről beszélni, ezt meg is kell mutatnunk. Az értékeink csak annyira erősek, amennyire tettekkel is alá tudjuk támasztani őket. Ezután érdemes megkeresni a közös pontokat, és azokból kiindulva elmagyarázni, hogy nem kell mindenben egyetértenünk, lehet különböző értékrendünk, de az viszont nem fér bele, hogy másokat kirekesszünk, vagy magunkat felsőbb rendűnek tartsuk másoknál. Egyébként minél mélyebben rögzültek bennük ezek a leegyszerűsítő, általánosító képek bizonyos embercsoportokkal kapcsolatban, annál több, ezeket megcáfoló ellenpéldával kell találkozniuk ahhoz, hogy ezek fellazuljanak. Ezért van az, hogy ma Kelet-Németországban nagyobb az idegenellenesség, mint az ország nyugati felén, pedig ott sokkal kevesebb külföldivel találkoznak, vagy hogy Ausztriában jellemzően vidéken több szélsőjobboldali szavazó van, mint Bécsben vagy a tartományi fővárosokban, pedig a külföldiek jellemzően inkább az utóbbi helyeken csoportosulnak.
Rólunk.at/Gazdik Anna: Mit tehetünk, ha szemtanúi vagyunk rasszista megnyilvánulásoknak a mindennapokban? A villamoson nincs mindig idő értő párbeszédet folytatni…
Tamás Melinda: Valóban, erre nem mindig alkalmas a helyzet, de én mégis azt gondolom, hogy mindig jobb mondani valamit, mint egyáltalán nem reagálni. Ez már csak a saját belső tartásunk miatt is fontos. Egyszer egy iskolai osztállyal dolgoztam több héten át, képregények formájában próbáltuk a rasszizmussal kapcsolatos tapasztalataikat feldolgozni, majd egy ellen-narratívát is gyártottunk hozzá: mi történhetett volna másként? Három hét telt el, mire az egyik fiú elmesélte, hogy egyszer rasszista támadás érte a villamoson, hosszan szidalmazták, és neki az egészben az fájt a legjobban, hogy a többi utas nem szólt semmit, úgy tettek, mintha nem látnának és hallanának semmit. Sokáig hordozta magában ezt a traumát, ráadásul se a családjának, se a barátainak nem tudott róla beszélni. Ilyen helyzetben, ha esetleg magunk is félünk nyíltan konfrontálódni a támadókkal, érdemes elkezdeni beszélgetni az áldozattal, hogy érezze, nincs egyedül. Jó stratégia lehet az is, ha visszakérdezünk, ez a szociális médiában is jól működik. Nekem vannak olyan távoli rokonaim és barátaim is, akik szeretnek szexista vicceket mesélni. Velük nem feltétlenül szeretnék összeveszni, ezért ilyenkor elkezdem játszani a hülyét, és azt mondom, hogy nem értem a poént.
Rólunk.at/Gazdik Anna: Burgenlandban is rendszeresen tart érzékenyítő workshopokat. A tartományban a németajkú többség mellett három elismert népcsoport is él: a burgenlandi horvátok, a romák és a magyarok. A három népcsoport szervezetei között példaszerű az együttműködés, a kulturális sokszínűségre erőforrásként tekintenek. Mi ennek a titka?
Tamás Melinda: Azt gondolom, hogy a kisebbségi nyelvek és kultúrák fennmaradásához nem elég egy törvényt hozni, ez nem sokat ér a folyamatos felvilágosítás és érzékenyítés nélkül a mindennapokban. A 70-es évektől a népcsoporti törvény biztosította ugyan, hogy Karintiában, csak úgy, mint Burgenlandban legyenek kétnyelvű helységnévtáblák azokon a településeken, ahol jelentős számú, kisebbséghez tartozó lakos él, de míg Karintiában ez folyamatos konfliktusokhoz vezetett, Burgenlandban teljesen más volt a hozzáállás. Itt azt közvetítették, hogy jó, ha valaki a német mellett beszél magyarul vagy horvátul, és főleg az 1994-es kisebbségi oktatási törvény elfogadása után még könnyebb volt a népcsoporti nyelvek tanítását biztosítani a kétnyelvű népiskolákban és gimnáziumban, vagy fakultatív kurzusokon. Bár 1993-tól a burgenlandi romák is elismert népcsoportnak számítanak Ausztriában, és ma már a romani nyelvet is lehet tanulni az oktatás több szintjén, sajnos ma már nagyon kevés fiatal beszéli. Tudni kell, hogy a nyelv átörökítésében hatalmas törést jelentett a holokauszt. A második világháború időszakában burgenlandi romák ezreit deportálták, akik közül csak nagyon kevesen jöttek vissza, és nekik is további diszkriminációt kellett elszenvedniük. Rendszeresen megbélyegezték azt, aki romani nyelven beszélt, és mivel a nyelv mögött sokáig nem állt sem állami támogatás (oktatás, kulturális rendezvények, romani nyelvű média), sem pedig társadalmi elismerés, a használata jelentősen visszaszorult.

Rólunk.at/Gazdik Anna: A merénylet helyén két évvel később emlékművet állítottak, az évfordulóról rendszeresen megemlékeznek. Mit tehetünk még, hogy az áldozatok emléke ne merüljön feledésbe, és ne ismétlődhessen meg a tragédia?
Tamás Melinda: Én nagyon fontosnak tartom az emléknapokat és a megemlékezés kultúráját: ennek identitásképző ereje van, mert csak az tud a jövőbe nézni, aki a történelmet is ismeri. De ez persze nem minden. Ahhoz, hogy a tragédia ne ismétlődhessen meg, társadalmi felelősségvállalásra, párbeszédre, inkluzív oktatási rendszerre, valamint megfelelő emlékezetpolitikára van szükség, amely magában foglalja az emlékművek karban tartásától kezdve a dokumentáción át a szociális média kampányokat, a rendszeres workshopokat és rendezvényeket is. A mai helyzetben, amikor 80 év után ismét szélsőjobboldali kancellárja lehet Ausztriának, különösen fontos, hogy támogassuk a független sajtót, és felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy mi történhet egy társadalomban, ha nem tanulunk a múltunkból. Azt hiszem, ez ma aktuálisabb, mint eddig bármikor 1945 óta.
Kiemelt fotó: Romapastoral