Hagyományos őszi szabadtéri programját rendezte meg szeptember 24-én az Észak-burgenlandi Magyar Kulturális Egyesület: a Nezsider környéki magyarok találkozóján mintegy hatvanan – elsősorban családok – vettek részt a Nezsider/Neusiedl am See grillező parkjában. A gyerekek sor – és váltóversenyen ügyeskedtek, a legkisebbek rajzoltak, színeztek, ugrálóvárban játszottak, a nap táncos, zenés mulatsággal tábortűz-hangulatban ért véget.
Az Észak-burgenlandi Magyar Kulturális Egyesület októberben ünnepli fennállásának harmadik évfordulóját, ennek ellenére ezúttal már az ötödik találkozót szervezték meg a környék magyarjainak. 2019-ben amiatt jött létre a szervezet, hogy a régióban élők egymást segítsék, támogassák. Eleinte kötetlenül szerveztek közös programokat, később mivel – az új, idegen közösségbe történő beilleszkedés mellett – mindannyian fontosnak tartották, hogy a helyi magyarokkal is kapcsolatot alakítsanak ki, egyesületet alapítottak. Jelenleg főleg fiatal, magyar családok alkotják a közösséget.
– Itt, Burgenlandban száz év tapasztalat mutatja azt, hogy az ember úgy is lehet egy másik ország társadalmának hasznos tagja, hogy nemzeti identitását megőrzi, a szüleitől, nagyszüleitől kapott hagyományokat, a nyelvet ápolja, gyermekeivel megismerteti. Ennek hatékony módja a közösségi lét, az élmények együttes megélése. Ha a közös, magyar kultúránkat együtt ápoljuk, teszünk a fennmaradásért, többek leszünk. – vallja dr. Varga József elnök, aki elmondta, hogy leginkább a letelepedéssel, a gyermekneveléssel, az intézmény -, bölcsőde, óvoda – és iskolaválasztással kapcsolatos kérdések megbeszélése, a tapasztalatok megosztása, cseréje, a magyar nyelv tanulásának megszervezése fontos közös pont a tagságon belül.
Hangulatképek a találkozóról (Fotó: Észak-burgenlandi Magyar Kulturális Egyesület)
Az ötödik alkalommal megrendezett Nezsider környéki magyarok találkozóján is adódott bőven megbeszélnivaló téma. A kicsik rajzolhattak, színezhettek, ugrálóvárban mozoghattak, a nagyobbak sor-, és váltóversenyen versenghettek: önfeledt játék és jókedv jellemezte a délutánt. A szervezők egy pónilovat is hozattak, de az állat nyugtalansága miatt a lovaglás ezúttal elmaradt. A büféasztal roskadásig megtelt finomságokkal, pattogott a tábortűz, lehetett szalonnát sütni, melegedni a kora őszi, hűvös alkonyatban. Este a mosonmagyaróvári SziaLajos nevű együttes zenélt, a magyar slágerek hallatán többen táncra perdültek.
Az egyesület tavasszal pályázott központi anyagi forrásra, a hétvégi eseményt Burgenland tartomány támogatásával sikerült megrendezniük. A folytatásban – még ősszel – olyan neves hozzáértőt hívnának meg, aki előadásával segíti a testi és lelki egészség fenntartását.
– Világszerte jelenség, hogy a kamaszok, sőt már a fiatalabbak is folyamatosan „kütyüznek”, szinte digitális eszközön élnek, néhányuknál már függőség is kialakult, erről a jelenségről szeretnénk többet tudni. Az is aggasztó, hogy a pandémia miatt elmaradó szociális együttlét hiánya milyen mentális károkat okozott, okozhat akár iskolásról, akár felnőttről van szó. Ehhez keressük a megfelelő szakembert. – vázolta előre az elképzeléseket az egyesületi elnök.
Idén megszervezik a járvány miatt kétszer elmaradt Fertő-melléki magyar karácsonyt, amelyen – ahogy korábban is – a nezsideri VS am Tabor népiskola magyar csoportjának diákjai lépnek fel, őket tanítójuk, Drum-Bicskei Brigitta tanárnő készíti fel. A szülőknek ünnepre hangoló forralt borozás szerepel a programtervben, általában ilyenkor érkeznek a nagyszülők is Magyarországról. Kellemes, bensőséges, meghitt hangulat várható ebben az évben is.