Vegyes Hangrend avagy hol a helye a magyar nyelv oktatásának Ausztriában? Ezzel a címmel indult a Rólunk.at első podcast sorozata. Ecser Vera és Gazdik Anna, a műsor házigazdái a következőknek járnak utána: Ha Ausztriában élünk, kell-e a gyermekemet magyarul tanítani? Nem elég, ha csak mi beszélünk vele otthon magyarul? Mi fér bele egy két- vagy többnyelvű családban az anya- vagy apanyelv tanításába? Milyen értékeket adunk tovább a nyelvünkkel? Tudunk-e neki olyan környezetet biztosítani, ahol hallhatja s használhatja az anyanyelvét? Egyáltalán akarunk-e?
A dilemmák rengetegében szeretnénk eligazodni, mert magyar anyanyelvű gyereket nevelni Magyarországon kívül döntésekkel, kihívásokkal s feladatokkal jár. Ausztriában tartományonként más és más lehetőségek és nehézségek adódnak. Ezeket szeretnénk kihangosítani s beszélni róla.
Miről lesz szó a negyedik részben?
Vegyes Hangrend #4 – A tanár mint szórakoztató személyzet? – magyartanulás Bécsben
Miért jönne el egy gyerek – vagy mégikább egy kamasz – önként egy délutáni magyar foglalkozásra, egy hosszú iskolanap után?
És ha nem túl lelkes, kinek a feladata őt motiválni erre? A tanáré vagy a szülőké?
Ebben az epizódban a bécsi magyar nyelvoktatás egyik legérzékenyebb kérdéséhez nyúlunk: hogyan lehet motiválni a gyerekeket és fiatalokat a magyar nyelv megtartására egy többnyelvű, digitális világban.
Szabó Veronika (Bécsi Magyar Iskolaegyesület, Bécsi Egyetem – Finnugor tanszék/Hungarológia szak) szerint a kérdés messze túlmutat a módszertanon. A magyar nyelv megtartása identitáskérdés, és a motiváció nem az iskolában kezdődik, hanem a családban. Ha otthon nincs élő kapcsolat a nyelvvel, az iskolai óra önmagában kevés.
Bajkai Kinga Csengele (Bécsi Magyar Iskola) radikálisabban fogalmaz: egy gyereket nem lehet délután még egyszer leültetni „tanulni”. Az élményalapú megközelítés – színház, mozgás, közös alkotás – nem jutalom, hanem maga a tanulás. Tankönyv helyett történetek, szerepek, cselekvés – és közben a nyelv észrevétlenül működni kezd.
Nick Ildikó (Bécsi Magyar Iskolaegyesület) a kamaszokra hívja fel a figyelmet: náluk a motiváció kulcsszó, és a „szórakozás” nem mellékes elem, hanem feltétel. A tinik megszólítása nagyobb kreativitást, több előkészületet és teljesen más pedagógiai szemléletet igényel – különben egyszerűen nem jönnek.
Ez az adás nem ad egyszerű válaszokat. Inkább kényelmetlen kérdéseket tesz fel:
• Van magyartanulás a tankönyvek világán túl is?
• Magyarból is fontos lenne a mérhető teljesítmény?
• El lehet-e veszíteni a nyelvet – és vissza lehet-e találni hozzá később?
A beszélgetésből egy dolog biztosan kiderül: a kétnyelvűséget Bécsben sem lehet adottnak venni. Ez mind a szülőktől, mind a tanároktól komoly elhivatottságot és energiabefektetést igényel. A magyar nyelv Ausztriában nem tantárgy, hanem leginkább kapcsolat. És hogy ez a kapcsolat élő marad-e, az élményen, a közösségen és a motiváción múlik.
Hallgassátok meg, és gondoljátok újra, mit is jelent „magyarul tanítani” Bécsben.
Kérdéseiteket, hozzászólásaitokat az office@rolunk.at címre várjuk!
Akár ez is tetszhet
