A Burgenlandi Fúvószenei Szövetség mozgalmas év elé néz: a művészeti egyesület idén ünnepli fennállásának hatvanadik évfordulóját. Ez alkalomból gazdag koncertsorozattal várják különböző helyszíneken az érdeklődőket. A tanév végén pedig az ifjúsági fúvósok Kínába indulnak, Pekingben és Quingdao-ban is hallhatja majd őket a közönség.
1965. április 3-án alakult meg Felsőpulyán/Oberpullendorfban a Burgenlandi Fúvószenekari Szövetség, amely az Osztrák Fúvószenekari Szövetségnek is tagtársulata. Jelenleg 90 tagklubjával, 3859 aktív és 1068 még képzést végző zenészével a fúvószene hangsúlyos, központi szervezete a tartományban. Gyökerei azonban jóval korábbiak: a Burgenlandi Zenei Egyesület, mint elődszervezet 1934-ben jött létre.

Figyelemre méltó kultúraközvetítő tevékenység 1934. óta (Fotó: Ilyés Márton)
Méltatással kezdte 2025-öt a Burgenlandi Fúvószenei Szövetség: az ilyentájt szokásos kitüntetési ceremónián vehettek részt a tagok január 11-én az Eisenstadt-i Kereskedelmi Kamarában. A rangos eseményen negyvenegy fiatal burgenlandi zenész vehette át az előző évben megszerzett ezüst vagy arany elismerését. A díj nem csupán zenei képességeik minősítése, hanem a fúvós zene iránti elkötelezettségük és szenvedélyük szimbóluma is. A művészeti társulás idén fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepli.

Az egyesület hű marad céljaihoz: „Dinamikus burgenlandi fúvós zene, amely generációkon át harmonizálja, támogatja a fiatalok beilleszkedését, népszerűsíti a társadalmi értékeket a jól bevált struktúrákon, hagyományokon és modernitáson keresztül.”
(Forrás: www.blasmusik-burgenland.at)
Ilyés Márton, a Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium tanára, 2016 óta a Burgenlandi Fúvószenei Szövetség Ifjúsági referense. Eleinte körzeti ifjúsági referensként segítette a fúvószenekar ifjúsági munkáját, ma – idestova kilenc éve – ő a tartományi felelős. Kínai kapcsolata a kétezres évek elejéig vezethető vissza: Xiaochen Wanggal együtt tanult a Grazi Zene- és Előadóművészeti Egyetem felsőlövői kihelyezett tagozatán, majd távol-keleti társa kereste meg 2018-ban egy művészeti együttműködés lehetőségével. A Burgenlandi Fúvószenei Szövetség vezetősége élt a lehetőséggel és szoros kapcsolat jött létre a kínai zenészekkel, rendszeres utazással, közös tanulással. Először az ázsiai kontinensről érkeztek Ausztriába a növendékek: a 2019-es fúvószenekari táborban, a Neutal-i/sopronújlaki nyári fúvószenekari akadémia junior kurzusán vettek részt.
“Azon a képzésen összesen száznegyven diákot fogadtunk, a burgenlandiak mellett a tizenkét vendég alkotta a nagy létszámú csoportot. Nagyon jó élménnyel tért haza mindenki, a kínaiak is és a helyiek is. Sajnos utána megtörtént a pandémia. Tavaly újra indítottuk az együttes projektet, így azon a nyáron már harminchárom fővel képviseltették magukat barátaink a Peking melletti Quingdao-ból. Ott jött az ötlet, hogy idén mi repüljünk Kínába. A kiváló csapatmunka eredményképpen már van partneriskolánk a városban, ők lesznek házigazdáink.
Koncertezünk Pekingben és Quingdao-ban, mindemellett számos közös kulturális programot szervezünk. Azok a 15 és 30 év közötti hallgatók kerültek be az utazó keretbe, akik már nagyobb előadói rutinnal, tapasztalattal rendelkeznek.
Az időzítés a tanév végéhez igazodott: amint megkapják a gyerekek a bizonyítványt, máris útra kelünk, hogy főleg szakmai tapasztalatot, továbbá életre szóló kilenc napot töltsünk el Kínában.” – ismertette a részleteket az ifjúsági referens.
Ilyés Márton a 2025-ös feladatokról, tervekről is beszélt: “Több rendezvénnyel ünnepeljük a jubileumot. A kínai szakmai kirándulás után kezdődik a hagyományos nyári ifjúsági akadémia, amely ezúttal is Neutal-ban/Sopronújlakon lesz. A sorozatban augusztus 23-án helyet kapott egy nagyszabású koncert a Fertő tó közelében található, Mörbisch-i tószínpadon, ez az ún. fúvószenekari tűzijáték/”Feuerwerk der Blasmusik“, jubileumi évünk fénypontja. Folyamatban van egy digitalizálási folyamat az ORF/Osztrák Rádió és Televízió szerkesztőségével. A Burgenland Digital 2025 program során a rádió egész évben sugározza a burgenlandi fúvószenei élet friss bejátszásait aktuális háttér információkkal. A felvételek a stúdióban készülnek, opcionálisan online meghallgathatóak, megvásárolhatóak, letölthetőek.”
“Ezalatt az időszak alatt játszottunk Pomogyban/Pamhagenban, Városszalónakon/Schlainingban, Tarcsafürdőn/Bad Tatzmannsdorfban, számos alkalommal Felsőpulyán, népzenei fellépésünk is volt többször, csináltunk Blasmusik Future-t, különböző projektekkel hívtuk fel az emberek figyelmét a fenntarthatóságra. Rendezhettünk komolyzenei versenyeket Felsőlövőn/Oberschützenben, Tarcsafürdőn, tavaly száznegyven fővel akadémiát rendeztünk Lafnitztalban. Neutalban is szerepeltünk, ott az ORF-fel kooperáltunk, a fiatalok a víz alól fújták a saját készítésű slag trombitákat. Vicces volt, ahogy a tölcsér a felszín felett maradt, a gyerekek pedig a víz alól fújták azokat. Az ORF munkatársai dokumentumfilmet készítettek rólunk, bemutatták miként zajlik egy nyári akadémia. Számomra mozgalmas volt ez a kilenc év.” – összegzett Ilyés Márton, akit egyébként 2023-ban a Burgenlandi Fúvószenei Szövetség az ifjúságért végzett munkájáért bronz érdemkereszttel tüntetett ki.
Kiemelt kép, fotók: Ilyés Márton