A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület 2022-ben Őrség című folyóiratában adta közre a felsőőri Topler János helytörténeti munkáját, amelynek címe Felsőeőr leírása. Eredete, alakulása, története és tényállása. A felsőőri nép számára. A szerző 1946 karácsonyán kezdte el írni könyvét és 1960-ban kibővítve és átdolgozva fejezte be. Felsőőr városa 2027-ben ünnepli alapításának 700 éves jubileumát. Topler János művét ebből az alkalomból részletekben fogjuk közölni.
A reformációt megelőző időszakok története és leírása mint már em- lítve lett, homályosak és bizonytalanok előttünk. Azért egyrészt dűlő- zet nevek és ezek jelentőségei vagy következtetés számítás, kiszíne- zés és főképpen az ősi szájhagyományokra támaszkodva, esetleges történeti tényekből vagy ezek körülírásaiból következtetve lehet ki- egészíteni a tulajdonképpeni valót, mert az ősrégi okiratok, okleve- lek vagy hozzáférhetetlen helyre kerültek, akár pedig mint az előbbi leírásokból is kitűnik, így kétség nem is hozzáférve, a többszöri hely- változtatás, pusztulás és üldöztetések kegyetlen és sokszor majdnem végveszéllyel és megsemmisüléssel fenyegető szomorú korszakaiban elvesztek. Így tehát a határőri szolgálat bizonyítékai adhatnak egye- dül kulcsot kezünkbe, amivel nyitjára jöhetünk a sötét ősi homálynak. A németújvári Batthyány várkapitányok voltak már kezdettől fogva ezen Őrvidék parancsnokai. Ennek következtében, midőn ezen főúri család is elismerte és elfogadta a reformációt, ami 1550-ben meg- történt, úgy nem késlelkedett e nyugati végek nemzeteivel és összes lakosaival is azt megismertetni és elfogadtatni.
Sárváron Nádasdy Tamás vas megyei valamint fogarasi főispán, Né- metújváron Batthyány Orbán lettek protestánsokká. Erdősi Sylvester János már 1534-ben, Dévai Bíró Mátyás a magyar Luther 1535-ben már hirdették a tiszta evangéliumot itt ezen nyugati végeken, mert a reformáció a gondolat szabadság forradalma volt. Azért úgy Nádasdy Tamás, mint Batthyány Orbán egyike a sok nemes főuraknak, jelesül a legbuzgóbb szellemi előharcosa és pártfogója volt a reformácziónak, mert akkoriban zsarnoki önkénnyel és fennhéjjázó hatalmaskodással nem tudtak sehogysem összeférni és kibékülni, mellyel a katholikus papság azon korabeli uralma az egész világ kereszténységét, ezzel vallásszabadságát sakkban és bilincsekbe verve tartotta.
Eme legbuzgóbb munkájában különös említést érdemel Beythe István Dunántúli református superintendens működése, aki egyszersmind hír- neves botanikus is volt (növénygyűjtő-gyógyszerész és orvos). Beythe István született Németújváron 1532-ben, és 300 növényfajt ismer- tet füveskönyvében (Az Füves könüv). Először Szakolcán, 1559-től Alsólendván mint tanító, majd Sárváron tanár, 1565-ben ismét Alsó- lendván mint lelkész, 1574-ben Sopronban magyar lelkész, 1576-ban Németújvárra ment udvari papnak, Batthyány Boldizsárhoz. 1585- ben pedig Dunántúli református superintendens lett. Miután azonban ellenlábasai sok kellemetlenséget okoztak neki, 1595-ben lemondott püspöki méltóságáról, mely időtől fogva visszavonultan élt. Meghalt 1612. május 3-án Németújváron.
Batthyány Orbán várkapitány 1531-ben testvérével Ferenccel együtt a Szapolyai János és Ferdinánd, párthívei között lefolyt bélavári ér- tekezleten, 1534-ben Dóczy Jánossal együtt része volt palotai Czibak Imre püspöknek Felméren történt meggyilkolásában. 1550-ben re- formátus lett, Martinuzzi, vagyis Fráter György, Batthyány szolgáját ezért megvesztegetve őt megmérgezte.
Batthyány Boldizsár előbbinek fia született 1543-ban Németújváron. Mint németújvári várkapitány korának egyik legkiválóbb törökverő tá- bornoka volt. 1578-ban Kanizsa mellett, 1580-ban a gábornoki vár romjai alatt aratott fényes győzelmet Skander bég (Kasztrióta György albán nemes) felett. 1587-ben ismét Kanizsa mellett, amely öldöklő és pusztító harcban Szinán mohácsi, Mahmud pécsi és Hasszán kop- pányi bégek is elestek. Feleségül bírta Zrínyi Miklósnak, a szigetvári hősnek leányát, a bájos Dóriczát. Vasvármegye főispánja is volt 1561- től 1580-ig. Meghalt 1590-ben 47 éves korában.
Most már miután ilyen nagyméretű iramban megindult a reformáció egész Európában, így tehát nálunk is megéreztette hatását. Természe- tesen kezdetben még kevesen voltak az újhitűek, mert csak fokoza- tosan terjedt, elődeink között legelsősorban nem is igen merték nyíl- tan folytatni újhitbeli megnyilatkozásukat, hanem mint bárhol úgy itt Felsőeőrött is, félreeső, nem is elképzelt helyen, szerte a határban lévő berkekben tartották istentiszteleteiket. Így tehát a felsőőriek is ilyen világ zajától mentes szép tisztáson, talán csak azon a helyen, ahol az ősi fatemplom állott hajdan a tatárjárás előtt, az Ösztörmen völgyében levő igazán vadregényes berekben buzgólkodtak. Éppen ezért, nevezik még mai napság is ezen helyet Prédikátorkertjének.
Dévai Bíró Mátyás kétévi külföldi utazása után hazajőve most már nem Nádasdyhoz, az evangélikus főúrhoz ment vissza mert, ekkor már reformátussá lett, hanem Gyulafy László tihanyi várkapitány tanácsára a Dunántúl másik hatalmas főurához aki református volt, Batthyányhoz ment Németújvárra. (Dévai Bíró Mátyás szül. 1500 kö- rül Déván Hunyad megyében, meghalt Debrecenben 1545 körül). Így tehát most már a főnemes várkapitány védelme alatt álló felsőőri és alsóőri köznemesség is ezúttal most már plébánosával együtt elis- merte a református hitet 1550-ben. (Egyes régi iratok még 1548-ban a felsőőri plébánosról szólnak, de ezután többé nincs említés róla). Azért is maradt abba a templomépítés folyamata, mivel a nép már az új hitet vallotta. Kivéve 5 családot: Balla, Bertha, Rába, Rácz és Vörös. Azt azonban még nem tudtam kideríteni, ki volt ez a római katolikus plébános, aki elfogadta a református hitet. Annyit azonban már feljegyezve találtam, hogy 1576-ban Gál János volt itt a refor- mátus lelkész.
Tudvalévő az is, hogy milyen üldöztetéseknek voltak kitéve a protestán- sok már kezdettől fogva ‒ mindvégig. Már 1572. évi augusztus 24-én a párizsi, Szent Bertalan éji vérfürdőben 100 000 hugenotta lett lemé- szárolva (ezért a katolikus papság ennek örömére és Isten dicsőítésé- re „Dicsértessék a Jézus Krisztus” köszöntést vezette be), köztük volt az annyi véres csatán, dicső hírnevet kiérdemlett hős francia tenger- nagy, a hugenották feje Coligny Gáspár is. Magyarországon ugyan nem is annyira mint inkább Ausztria örökös tartományaiban, különösen a Salzburgban székelő herczegérsek Firmian Leopold Anton Eleutherius gróf, született 1679. május 27-én. A római Germanicium neveltje, aki 1718 óta lavanti, 1724 óta seckani püspök, majd 1727-től haláláig mint salzburgi herczegérsek, aki minden eszközt megragadva, a leg- tevékenyebben előmozdította az ellenreformáció keresztülvitelét. Aki teljesen elűzte a protestánsokat 1731. évi október 31-én, megem- lékezésül azon napra, mert október 31-e a Refomáció emlékünnepe mindörökké.
Mindannak daczára fokozatosan mind jobban és szélesebben terjedt a református hitvallás népünk között, úgy annyira, hogy 10-15 év alatt alig maradt meg néhány család katolikusnak. Azért mint az egész Dunántúlon, így Vasvármegyében is igen sok község köztük Felsőeőr is, ezúttal most már plébánosával együtt elfogadta a helvét hitvallást. Az akkoriban még egyedülálló római katholikus templom református templommá lett átalakítva. Míg a templom 1536-ból épült, de a torony már nem lett készen ezen átalakulás 1550-ben történt. Mint művem vége felé a nép leírásában majd amúgy is felemlítem, a felsőőriek sohasem voltak összetartók, egyetértők, hanem gőgös vastagnyakú- ak, széthúzók és torzsalkodók, egymásra irigykedők lévén, miképp manapság is, egyszóval szolgalelkűek. A még megmaradt római ka- tolikus családokat kiűzték és kizárták a templomból. Miért is össze- veszelődtek, ezáltal a cselekedetük által elvetették a magot, amely 113 évig csírázott ugyan, de 1663 mindenszentek napján kikelt, olyan rettenetes horderejű méretekben, amit Felsőeőr sajnos azelőtt már háromszor is át kellett hogy éljen.
Míg a reformáció nem lépett előtérbe ezen nyugati végeken na- gyon kevés római katolikus egyház és még kevesebb ilyen temp- lom állott fenn. Ennek folytán annál könnyebben történt a refor- mációnak volt elterjedése, mivel úgy a rossz és hanyag egyházi szervezet, mint az egyes érdekek, valamint az egyházi vezetőség akkori alkalmazkodása nagyban hozzájárult az új hitvallás térfogla- lásához (bűnbocsátó levelek árusítása, coelibatus megszentségte- lenítése, politizálás stb.). Egyik főok volt viszont az is, hogy a régi egyházak tönkrementek, mert az akkoriban lehet mondani majd- nem mindennapos törökhorda beütések, akik sok minden rendnek és rendszernek megrontói és megbontói voltak. Hiszen ha meg- gondoljuk, ahogyan más falvakat, városokat kiraboltak, felgyúj- tottak, egész vidékeket pusztasággá tettek, mint ezelőtt 1532-ben Felsőeőrt és vele együtt ezen egész Őrvidéket is, mint már előzőleg a történet folyamán leiratott.
Mindezen esetek folytán nem is róható fel a szerencsétlen, babonás, már kezdettől fogva agyon zsarolt és hajszolt, elszegényedett, magá- ra hagyatott népnek elkeseredése. Így az akkori zűrzavaros világban szinte megváltásképpen fogadta a reformációt, mert ebben különösen az akkori felfogás szerint, megváltást és újfeltámadást látott.
A korbeli rend szerint a legrégebbi római katholikus egyház itt e nyugati területen a szombathelyi, mely már 875-ben fennállott (Savaria). A hatalmas frank király Nagy Károly által alapítva. Máriafalva 1030-ban, Sámfalva 1092-ben, Felsőőr 1150 körül, (a tatárok 1242-ben a faluval együtt letüzelték) Kertes 1155-ben, Né- metújvár 1157-ben, Szentgyörgyvölgye 1202-ben, Pornó 1221- ben, Izsák 1255-ben, Martyáncz 1290-ben, Salomvár 1300-ban, Turnische 1302-ben, Egyházszeg 1329-ben, Kőszeg 1340-ben, Tót- szentmárton 1374-ben, Gyarmat (az Őrségben) 1430-ban, Sál- fa 1440-ben, Vámoscsalád 1500-ban, Szent-Benedek 1520-ban, Alsó-Bagod 1530-ban, Némethidegkút 1531-ben, Felsőeőr másod- szor 1536-ban (itt azonban IV. Béla idején is állott már templom, ami leégett a faluval együtt a tatárjárás alkalmával), Körmend 1537- ben, Kenyeri 1540-ben, Millei 1542-ben, Pusztamagyaród 1546-ban, Bonczódfölde 1548-ban, Szent Elek 1550-ben, Háshágy 1552-ben, Pusztaszentmihály 1556-ban, Kéthely 1557-ben, Rohoncz 1560-ban, Pinkafő 1561-ben, Ikervár 1562-ben. Összesen tehát nem több mint 33 egyház. Ez valóban kevés, ami csakis az akkori egyházi vezetőség hanyagságára és felületességére vezethető le. Ekkor visszahatás kö- vetkezett be a római katholikus egyházba, a reformációnak lett elter- jedése folytán.
Miután a főurak többrésze, így a németújvári határőrkapitány Batthyány Orbán, Boldizsár és Ferenc, aki horvát bán is volt, 1550- ben elfogadták a helvét hitvallást, nem is késlelkedtek befolyásolásuk folytán ezen Őrvidék lakosaival is azt megismertetni és ezen új hitval- lás elterjedését előmozdítani. Ezen időre esik a következő protestáns egyházak alakulása.
Reformátusok: Sorkitótfalu, Bőd, Kisunyom, Nagyunyom, Balogfa, Kápolnásfalu, Sorokpolány, Kiskajd, Nagykajd, Szent-Lőrincz, Táplán- fa, Sálfa, Köveskút, Surány, Csákány, Egyházas Hollós, Hideg Hollós, Nemes Hollós, Rempe Hollós, Egyházas Rádócz, Puszta Rádócz, Sá- roslak, Egyházas Szecsőd, Molna Szecsőd, Német Szecsőd, Terestyén Szecsőd, Rum, Felsőeőr, Németújvár, Körmend, Iváncz, Őriszentpé- ter, Kisrákos, Nagyrákos, Pankasz, Dávidháza, Senyeháza, Szalafő, Velemér, Gödörháza, Németfalu, Alsószenterzsébet, Marokfölde, Péntekfalu, Nova, Millei, Szent-Benedek, Salomvár, Alsóbagod, Bonczodfölde, Barabásszeg, Kustyánszeg, Nemesnép, Szécsiszent- lászló, és Szentgyörgyvölgye; összesen 55 református egyház.
Evangélikus egyházak: Szent Léránt, Vép, Kolta, Nemescsó, Meszlen, Acsád, Czák, Nagy-Pöse, Doroszló, Kőszeg, Bozsok, Rohoncz, Boros- tyánkő, Szalónak, Felső- és Alsólövő, Pinkafő, Alhó, Nagyszentmihály, Velege, Eőri-Jobbágyi, Eőri-Szigeth, Karasztos, Kertes, Némethidegkút, Kukmér, Ókörtvélyes, Újkörtvélyes (Zahling) Vasdobra, (Neu- haus) Rábaszentmihály, Csánig, Répcelak, Zsedény, Egyházashetye, Duka, Káld, Boba, Uraiújfalu, Kissomlyó, Sárvár, Osttyfiasszonyfa, Nemesmagasi, Csönge, Kenyeri, Vönöczk, Ságh, Kemenes-Hőgyész, Kemenes-Mihályfa, Kemenes-Szentmárton, Kemenes-Sömjén, Újmi- hályfa, Simonyi, Domonkosfa, Őri-Hodos, Hodász, Csehi-Mindszent, Kám, Szarvaskend, Felső-Petrácz, Adorjánfalva (Adriáncz), Tótkeresz- túr, Goricza, Puczincz, Bodoncz, Lenkócz, Háshágy, Martyáncz, Pusz- tamagyaród, Oroszlán, Szepetnek, Pusztaszentlászló, és Alsó-Lendva, összesen 75 evangélikus egyház. Tehát 130 protestáns egyház.
Mindezen protestáns egyházak itt Vasvármegyében és a legközelebb eső Zalavármegyei délnyugati járásokban keletkeztek I. Ferdinánd, különösen pedig Miksa idejében, mely utóbbi maga is erősen hajlott a protestantizmus felé. Azért az ő idejében úgy Ausztriában, mint fő- képpen Magyarországon a protestantizmus aranykorát élte.
Most azonban feleszmélt a katolikus egyház is régi szunnyadásából, a reformácziónak ilyen nagymértetű fellépésére. Azért a cse- lekvés küzdőterére lépett, mert további fennmaradása kevés híjján végveszélyben forgott. Megindult tehát lázasan az ellenreformáció, vagyis a katholikus visszahatás kora. Hozzá is láttak ezentúl gyors egymásutánban és nagyiramban, úgy szép szavakkal, mint a leg- durvább erőszakkal az elveszett egyházak visszaszerzéséhez, va- lamint újabbak felállításához; Zombori Lippai György és különösen Szelepcsényi György esztergomi herczegérsek idejében. Legelsősor- ban is a főurakat nyerte meg különféle lekenyerezésekkel, ajándé- kokkal és magasrangú címzetekkel és avval járó honorácziókkal, már úgy az udvar, mint a Clerus, a katholicizmus számára. Sárváron a Nádasdyakat, Németújváron a Batthyányakat térítették vissza (Batthyány Ádám született 1610-ben, katholizált haláláig 1659- ig), akik viszont a köznépet térítettek és téríttették vissza a római katholikus egyház kebelébe, amennyire csak módjukban állott.
Visszafoglalt római katholikus egyházak: 1630-ban Sárvár és Né- metújvár. 1663-ban Zombori Lippay György esztergomi hercze- gérsekek idejében (1642-től 1666-ig) Kertes, Szentgyörgyvölgye, Martyáncz, Salomvár, Sálfa, Szent-Benedek, Alsó-Bagod, Némethi- degkút, Felsőeőr, Alsóeőr, Körmend, Kenyeri, Millei, Pusztamagya- ród, Nova, Bonczodfölde, Vép, Egyházasszecsőd, Káld, Rohoncz, Őri-Hodos, Kercza, Nagy-Pöse, Kisunyom, Nagyunyom, Szent-Léránt, Szent-Lőrincz, Meszlen, Borostyánkő, Sorokpolány, Kukmér, Keme- nes-Hőgyész, Kemenes-Mihályfa, Kemenes-Szentmárton, Rábaszent- mihály, Csehimindszent, Kám, Iváncz, Alsólendva, Egyházas-hetye, Egyházas-Rádócz, Pusztarádócz, Őriszentpéter, Nagyrákos, Szőcze, Velemér, Szarvaskend, Nádasd, Háshágy, Bonczodfölde, Bőd, Kolta, Egyházas-Hollós, Nagykajd, Köveskút, Surány, Bozsok, Csákány, Fel- sőpetrócz és Rum. Összesen 63 egyház. Mely egyházakban a régi rend helyreállott ugyan többé-kevésbé. 1698-ig újra virágzó anya- szentegyházakká fejlődtek.
Újonnan alakított római katholikus egyházak: Nagyszentmihály és Csém 1600-ban, Rábaszentmárton 1602-ben, Baltavár 1620-ban, Alsóbeled és Gerce 1626-ban, Várszentmiklós 1628-ban, Nagynarda 1640-ben, Pinkamiske 1656-ban, Léka 1657-ben, Nagyfalva 1658-ban, Rőt-Rendek 1660-ban, Gyanafalva 1670-ben, Lenti 1675-ben, Szent- péterfa 1680-ban, Csesztreg 1685-ben, Vasvár 1686-ban, Vasvö- rösvár 1688-ban (az Erdődy grófok ősi fészke), Inczéd 1689-ben, Vasdobra, Csénye, Kis-Cell, Kethely 1690-ben, Szécsény 1692- ben, Felsőoszkó és Dozmat 1696-ban, Dobronak, Németgencs, Szent-Király és Tömörd 1697-ben, Pörgölény, Baksafalva, Vas- farkasfalva, Őriszentmárton, Királyfalva, Rábakeresztúr, Német- Keresztes, Pinkamindszenet, Szentkút, Nagyölbő, Rábaszentgyörgy, Miske, Hosszúpereszteg, Jánosháza, Nyőgér, Kemenesszentpéter, Nagysitke, Pápócz, Ságh, Győrvár, Tissina, Felsőlendva és Vízlend- va 1698-ban, Kiczlád 1699-ben, Mura-Szombat 1700-ban, Felsőszil- vágy 1715-ben, Nárai 1738-ban, Németlövő 1741-ben, Szentgotthárd 1748-ban (eredetileg 1183-ban III. Béla király idejében, a tatárok ezt is elpusztították úgy mint a felsőeőrit 1242-ben), Dolincz 1757- ben, Ostffyasszonyfa 1774-ben, Sároslak, Lődös, Németcsencs, Óbér 1788-ban, Felsőrönök, Németszentgrót, Gérce és Karakó 1789-ben, Árokszállás és Pásztorháza (Stinácz) 1790-ben, Nagy-Lengyel 1795- ben, Pecsárócz 1796-ban, Alsóőr 1797-ben, Csákány 1803-ban, Póczaszentkatalin 1804-ben, Olad 1807-ben, Vaskomját 1809-ben, Rábaszenttamás és Barátfalva 1832-ben, Újhegy 1847-ben, Eőri- Jobbágyi 1852-ben, Eőri-Szigeth 1878-ban, 1852-ig Jobbágyi, napja- inkig Őrisziget katolikussága Felsőeőrhöz tartozott.
Vasvármegye római katholikus egyházai Mária Terézia óta (1777. febr. 17-én), a szombathelyi püspökséghez tartoznak. Első püspöke Szily János volt 1777-től 1799-ig. Ő építtette a székesegyházat, püspöki palotát és papnevelő intézetet. Utódai: Herzán Ferenc gróf bíbornok 1799-től 1804-ig, ki II. József császár és kalapos király alatt császári követ volt a Szentszéknél (Vatikánnál) továbbá Somogyi Lipót, Bőle András, Balassa Gábor, Szenczy Ferencz, Szabó Imre, Hidassy Kornél.
A felsőőri római kath. plébánosok névsora: Antal Lajos 1815 körül, Ingwerth János 1848-ban, dr. Nagy Ignácz, ki innen Rohonc- ra ment, Balog Dénes, Hámor Ferenc, ki in- nen Pinkafőre ment, dr. Michel Károly pedig innen Bécsbe ment, azután Paál Gyula, aki innen Lorettora, majd Borbolyára került és ott is halt meg, de az egyház hazahozatta és itt Felsőőrött a családi sírboltba temették szülei mellé, jelenlegi plébános úr dr. Heintz Mátyás.
Kántortanítói a római kath. egyháznak:
Szőllősy János 1848-ban (szül. 1807., meghalt 1877.), Luka József (szül. 1851. december 1-jén meghalt 1917. november 11-én), Schwartz Hermann szül. Vasvörösváron, Felsőőrbe jött 1905-ben és szolgált 1938-ig, midőn a nácik elmozdították állásától, de visszaállít- tatott 1945-ben.
Visszatérve ismét a tulajdonképpeni témára: Mindaddig békés birto- kában is voltak őseink szabad vallásgyakorlatuknak és egyházaiknak és mindezen előbb említett községek, míg a főnemesi családok, köztük a németújvári Batthyány grófok is a protestáns hitet hagyogatni és a római katolicizmusra visszatérni kezdtek, így tehát az előbbi pátrónu- sokból üldözőkké lettek. Mint már azelőtt felemlítve megjegyeztem, nem az egész nép volt református, hanem az ősi székely őrcsaládok- ból 5 család hűen kitartva a római katholikus egyház mellett, mivel ők ki lettek tiltva a templomból, ettől való jogos dühükben panaszt emeltek a római katholikus püspökséghez (Széchenyi György volt a püspök), aki továbbította a panaszt Zombori Lippai György esztergo- mi hercegprímáshoz (1642-től 1666-ig). Eszerint az esztergomi her- cegérsek parancsolatjára és a győri püspök ösztönzésére, Tormássy Péter vasvári prépost Káldy Ferencczel karöltve 1663 mindenszentek napja körül 500 német lovas katonával Felsőeőr városára rohant, a templomot, az iskolát, és az ehhez tartozó összes birtokot elfoglalta, a paplakot földig rombolta, mely parochia állott a jelenlegi járdával párhuzamosan kb. 3 méternyire a járdától a kerítésen belül végig lát- ható még azon perem.
A lelkipásztort, Fülöp Mártont a többi protestáns papokkal együtt Po- zsonyba a vártörtvényszék elé hurcolták, de úgy látszik útközben sze- rencsésen megmenekült, mert egy régi okirat bizonyítja, hogy 1670- ben még itt volt mint református lelkész.
A tanítót, Fülöp Mihályt is elűzte. A város elöljáróit szakálluknál fogva, lófarkához kötve meghurcoltatta, a nemesek házaiba berontva, ösz- szes javaikat felprédáltatta a vasas labancz poroszlókkal, végül egy üres szobába zárattak. A szegény népet vérig verték a vasas németek, kifosztották; többeknek házait felgyújtották és így kényszerítették őket református hitük megtagadására és elhagyására. Erre a szegény nép rettenetesen megfélemlett és az Adorjánok, Benkők, Benedekek, Gaálok, Leébek, Seperek, Zámbók és Zarkák közül többen vissza- tértek a római katholikus egyház kebelébe. E vérengző és könyör- telen büntető expedíció egyúttal újabb családnevek eltűnését ered- ményezte, valamint Palothay Miklós főnemesünk családjával együtt kihalt ekkor. Aki után hagyatékképpen kapott a refomátus egyház egy nagyrétet a Fövenyesrétnél, mely birtok még mainapság is Palotairét néven szerepel.
Ez volt úgyszólván a negyedik pusztulása szerencsétlen helységünk- nek. Innen az alszerből elmenekülve menekültek ősi hitszorosaink a Koldustelekre és Dombhátra, mely dűlőzet innen nyerte nevét, mivel teljesen koldusmódra kellett elhagyniuk otthonaikat, lakóhelyeiket a tél kezdetével a Pinka folyó és Őrpatak még akkoriban is terjedelmes füzesei és ingoványai közé.
Mindamellett azonban, hogy ilyen vadállatias bánásmódban részesül- tek dicső elődeink, meg nem tántorodva, mégsem hagyták el refor- mátus hitüket. Hanem a mindenéből ekként kifosztott és rettenetesen megfélemlített pásztor nélküli nyáj, szent hitéhez s vallásos meggyő- ződéséhez mégis hű maradt, s isteni tiszteletét egy pajtában gyakorlá egészen 1681-ig. Mikor ugyanis a soproni országgyűlésen a többi vas megyei református egyház mind töröltetvén, ez egyedül, ősi-nemesi jogaira való tekintettel és a többi hitrokon egyházaktól távol, egyedül álló voltára, a sok sok idegen hitű és fajú nemzedék között azon hi- szemben, hogy helyét úgysem állhatja sokáig, ezért mint articularis ekklészia hagyatott meg. A református hitvallás szabad gyakorlása Felsőeőrött nemcsak, hogy megengedtetett, de oratorium építhetés- re, praedikator és oskola tarthatásra is engedélyt nyert. Így építettek a Pinka folyó füzesei között, teljesen magányosan és félreeső helyen egy oratoriumot fából, szalmafedélre 1682-ben. Ebben keresték az- után lelkivigasztalásukat az egész Vasvármegyéből 40-60 km távolságból is idezarándokolt és templomaik s egyházaiktól az üldözések kegyetlen és szomorú idején hasonlóul megfosztott református atyafi- akkal együtt.
Ezek történtek után az Alszerből tűzzel-vassal elüldözött teljesen kifosztott és mindenéből kivetkőztetett szerencsétlen nép másként nem fordíthatott helyzetén, teljesen átadta magát a Pinka és Őrpatak (Kukszipatak) medencze még akkoriban is terjedelmes füzeseinek, itt ismét, mint már több ízben is azelőtt menedéket lelve veszedel- mek idején és esetén – megalapította a Fölszert sorrend szerint: Patakszer, Dombhát, Egres, Rétutca, Nagyutca, Malomszer, Vörös- domb, Tüskevár, Pinkaszer és Mezőszer részeket az 1663 év no- vemberétől kezdődőleg. Egyszóval a református templom környé- ke a legújabb része az ősi nemesi és evvel már ötödik helyen álló „Székelytelepnek” – Felsőeőrnek. Azon kínszenvedésről, amit 1663/64 telén és részben a következő években általában elviselniök kellett a nedves-vizenyős talajon, mire hajlékot tákolhattak össze, hogy födél alá hajthassák fejüket elődeink, ne is firtassuk, mert ezt elképzelni mai felfogásunk szerint nem is tudnánk, csak borzadunk mikor ilyen esetre gondolunk! A katolikus anyaszentegyház pedig miután ilyen keretek között ismét felszabadulva az előbbi háttérbe szorulás határa alól 1700-ban már újra virágzó egyházzá fejlődött.
Szöveg: BMKE, Őrség 64./2022
