Bécsben a Győri Balett a Giselle című előadással!

A világszerte is ismert és elismert Győri Balett a magyar táncélet egyik meghatározó együttese. Repertoárja felöleli a táncművészet szinte valamennyi ágát a klasszikus balettől a kortárs táncig, a táncszínháztól a gyermekprodukciókig.

Mit érdemes tudni a Győri Balett történetéről?🧐

A magyar táncművészeti életben, a magyar tánc történetében és Győr város kultúrtörténetében egyaránt mérföldkőnek számított, amikor 1979-ben a Magyar Állami Balettintézet végzős osztálya úgy döntött: együtt maradnak és társulatot alapítanak. Ügyüknek megnyerték Markó Ivánt. 1991-ben az alapító igazgató távozásával Kiss János vette át a társulat vezetését, s ezzel új korszakhoz ért a győri együttes. Az elmúlt évadokban többek között olyan neves koreográfusokkal dolgozott együtt a társulat, mint Robert North, Ben Van Cauwenbergh, Christopher Bruce, Cayetano Soto, ifj. Harangozó Gyula, Lukács András, Leo Mujic, Gustavo Ramirez Sansano vagy éppen Vámos György. 2020. július 1-jével a társulat 3. igazgatója Velekei László lett. Megalapítása óta kevés szeglete van a világnak, ahol ne lépett volna fel: A hazai és külföldi visszhangok igazolják: premierjei társasági élményszámba mennek, a Győri Balett olyan együttes, amely örömet ad, megrendít, elkápráztat! 2012 óta a Győri Balett Nemzeti Minősítésű táncművészeti szervezet.

fotó: Győri balett,  Ambrus László

A Giselle a 19. századi romantikus balett stílusteremtő remekműve, a címszerep minden balerina álma. Az 1841-ben bemutatott darabhoz Adolphe Adam komponált balettzenét.

A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Győri Balettel és a Fonó Budai Zeneházzal közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg. A bécsi előadásra a Collegium Hungaricum Bécs társszervezésében kerül sor.

A GYŐRI BALETT előadása a történet új rétegeinek feltárására vállalkozik, a zenéről Lajkó Félix gondoskodik. A koreográfus, Velekei László így nyilatkozott: „Minden alkotásnál van egy vízióm, a GisL esetében a halálba táncoltatás volt az a kép, amelynek alapján dolgozni kezdtem. A falusi lány szerelmi csalódása és földöntúli léte történetének esszenciáját egy felvonásba sűrítettem össze. A korábbi második felvonás, a túlvilági fehérség érvényesül jobban, és abban utalunk vissza az eredeti első felvonás hús-vér valóságában történtekre. Leginkább a karakter jellemfejlődésén keresztül járunk át a valóságos és a varázsvilág között. 
Egy furcsa, zárt térben fák nőnek ki a semmiből. A táncosok kockákba beszorítva táncolnak. (…) Az 1841-es párizsi verzióban, úgy tudom, nagyon sok némajáték volt. Mintegy ötven percnyi pantomim és hatvan percnyi tánc – nagy hangsúlyt helyeztek tehát
a színészi jelenlétre és a karakterformálásra. A Győri Balettnél is mindig fontosnak tartottuk, hogy olyan egyéniségek kapjanak helyet a társulatban, akik az ilyen cselekményes baletteknél létre tudják hozni azokat a karaktereket, amelyek nekem mint alkotónak lehetőséget adnak a darab újragondolására. Olyan előadásra törekszünk, amely színházi, balett-, ugyanakkor önálló koncertélmény is.”

Jegyek a MuTh hangversenytermen keresztül vásárolhatóak:

ONLINE
https://muth.at/programm/gisl-2022-09-09/
tickets@muth.at

A HELYSZÍNEN
Jegypénztár
kedden és csütörtökön (munkanapokon) 16:00 – 18:30 óra (augusztusban)
hétfőtől péntekig (munkanapokon) 16:00 – 18:30 óra (szeptembertől)

INFORMÁCIÓS HOTLINE +43 1 347 80 80
kedden és csütörtökön (munkanapokon) 10:00 – 18:30 óra (augusztusban)
hétfőtől péntekig (munkanapokon) 10:00 – 18:30 óra (szeptembertől)

Jegyárak:
A kategória | 42,00 €
B kategória | 38,00 €
C kategória | 32,00 €
Páholy | 50,00 €

Címkék: ,

dátum

2022. szept 09.
Az esemény befejeződött.

időpont

19:00 - 19:00

helyszín

Das MuTh
Am Augartenspitz 1. WIEN
kategória

Következő program

Válaszolj


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás