Dr. Kubassek János előadása: Trianon és a geográfia

A bécsi „Europa“-Club szervezésében dr. Kubassek János geográfus, tudománytörténész, múzeumigazgató Trianon és a geográfia címmel tart előadást.

“Az elveszített első világháborút követően megszűnt az Osztrák-Magyar Monarchia és Magyarország visszanyerte állami függetlenségét. A szuverenitásra azonban súlyos árnyakat vetettek a Párizs környéki békeszerződések. Az 1920.évi trianoni békeszerződés feldarabolta az ezeréves, történelmi Magyarországot, területéből kilenc szomszédos ország részesült. A népek önrendelkezésének elvét figyelmen kívül hagyva, a döntéshozók egy soknemzetiségű országból kreáltak több, soknemzetiségű országot. A  béke előkészítésben fontos szerepet játszottak a földrajztudósok, Teleki Pál, Cholnoky Jenő, Hézser Aurél, Kogutowitz Károly, Nopcsa Ferenc,  Fodor Ferenc és még sokan mások. Teleki Pál híres kartográfiai  műve, a Carte Rouge, a Vörös térkép a döntéshozók asztalára is odakerült, de érdemben nem változtatott a helyzeten. A trianoni békediktátum előzményei és következményei, a Kárpát-medence természetföldrajzi területi egységének megbontása a mai napig érezteti hatását és foglalkoztatja a közvéleményt.”

Időpont: április 21. 19 óra

Helyszín: AMAPED (1060 Bécs, Mariahilfer Str. 1c HT/2 )

A trianoni békeszerződésről (Fotó: „Europa“-Club)
Vetítettképes előadás (Fotó: „Europa“-Club)
Címkék: , ,

dátum

2022. ápr 21.
Az esemény befejeződött.

időpont

19:00 - 20:30
Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete (AMAPED)

helyszín

Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete (AMAPED)
1060 Bécs, Mariahilfer Straße 1C, Alagsor
Weboldal
https://amaped.at/
kategória

Következő program

Válaszolj


Megszakítás