Farkas Izsák koncertje

///Az érvényben lévő koronavírus-szabályok értelmében MINDEN RENDEZVÉNYÜNKRE KÖTELEZŐ AZ ELŐZETES, VEZETÉKNÉV, KERESZTNÉV ÉS TELEFONSZÁM MEGADÁSÁVAL TÖRTÉNŐ BEJELENTKEZÉS!
REGISZTRÁCIÓ:
anmeldung@collegiumhungaricum.at!
Kérjük, vegyék figyelembe a 3G-szabályt (belépés csak alacsony fertőzésveszélyről szóló igazolással: oltott, tesztelt, gyógyult személyek)!///

FARKAS IZSÁK 2010-ben végzett hegedűművészként, azóta hangszerével, elektroakusztikus eszközökkel és performanszaival a zene fogalmi határainak tágításán dolgozik. Az Infusion Trio egyik tagja – a formáció méltán híres a már jól ismert slágerek teljesen új, érdekes hangzásvilágban való megszólaltatásáról elektronikus hangszerek és effekt pedálok által.Izsák már egyetemi évei alatt kutatta az elektromos hegedű új, formabontó kifejezésmódjait. A vizuális előadóművészet is közel áll hozzá: a „Hegedűs a háztetőn” címszerepében például 6 évig láthatta a Vígszínház közönsége. Jelenléte a különféle színházművészeti irányzatokban folyamatos, mindemellett számos fúziós, crossover, jazz és rock zenekar tagja, vezető egyénisége. Különleges, népszerű zeneművész és sikeres tanár.Munkásságát összefoglalva elkezdte építeni a “Follow the Violin” közösségi brandet, mellyel bepillantást enged izgalmas, élő előadásaiba.>>>>

///Im Sinne der geltenden Corona-Maßnahmen in Österreich ist eine ANMELDUNG MIT VORNAME, NACHNAME UND TELEFONNUMMER FÜR ALLE VERANSTALTUNGEN ERFORDERLICH!
ANMELDUNG unter anmeldung@collegiumhungaricum.at!
Bitte beachten Sie die 3G-Regel (Eintritt NUR mit Nachweis über eine geringe epidemiologische Gefahr: Geimpfte Personen, Getestete Personen, Genesene Personen)!///

IZSÁK FARKAS schloss 2010 sein Violinstudium ab und arbeitet seitdem daran, die konzeptionellen Grenzen der Musik mit seinem Instrument, elektroakustischen Instrumenten und Performances zu erweitern. Er ist Mitglied des Infusion Trios – einer Gruppe, die mit Recht für ihre Fähigkeit berühmt ist, bekannte Hits mit elektronischen Instrumenten und Effektpedalen in einer völlig neuen und interessanten Klangwelt zu interpretieren.Seit seiner Studienzeit hat Izsák neue, innovative Ausdrucksmöglichkeiten für die elektrische Geige erforscht. Auch die visuelle Darstellungskunst liegt ihm am Herzen: So spielte er zum Beispiel 6 Jahre lang die Titelrolle in “Anatevka/Der Fiedler auf dem Dach” im Vígszínház in Budapest. Er ist ständig in verschiedenen Theatergenres präsent und ist außerdem Mitglied und Leitfigur in mehreren Fusion-, Crossover-, Jazz- und Rockbands. Er ist ein außergewöhnlicher, beliebter Musiker und erfolgreicher Lehrer.Um seine Tätigkeit zusammenzufassen, hat er begonnen, den Brand “Follow the Violin” aufzubauen, die einen Einblick in seine aufregenden Live-Auftritte gibt.

Forrás: Collegium Hungaricum
  • 00

    Nap

  • 00

    óra

  • 00

    perc

  • 00

    másodperc

Tags:

dátum

20 okt 2021

időpont

19:00 - 19:00

helyszín

Collegium Hungaricum Bécs
kategória

Válaszolj


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Skip to content