Megörökölt gyalázat – Történelmi filmest

MEGÖRÖKÖLT GYALÁZAT
2022, 50 perc
dokumentumfilm

Rendező: Kiss Sándor, Skrabski Fruzsina
Szereplők: Botos József, Horváth Attila, Kovács Emőke, Kunt Gergely, Nagy Ádám, Nagy Nikolett, Pető Andrea, Pintér Jolán, Tapolyai Emőke

A programról:

Az Elhallgatott gyalázat című film, amely a szovjet katonák magyar nőkkel szembeni brutalitásáról szól, folytatásaként készült el a Megörökölt gyalázat. Pintér Jolán, a Gulág Alapítvány vezetője édesanyjától Pintér Károlyné Rohr Magdolnától örökölte ezt a szervezetet. Rohr Magdolnát 15 évesen megerőszakolták a szovjet katonák, ezután egy évvel, 16 évesen pedig politikai elítéltként a Gulágra hurcolták, majd 9 évig ott szenvedett és raboskodott. Bár Jolán szüleit 1960-ban rehabilitálták a kommunisták, 1990-ig csak megtűrt elemei voltak a társadalomnak. Szülei halála után, Pintér Jolán folytatja a szülei munkáját és fáradhatatlanul tesz azért hogy a múlt megismerhetővé váljon a jövő generációja számára.

A film a Becsengetünk Produkció gyártásában, a Gulág Alapítvánnyal szoros együttműködésben és a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült.

MAGYAR NYELVEN, ANGOL FELIRATTAL

A film után Skrabski Fruzsina rendezővel és Pető Andrea történésszel beszélgetünk magyar nyelven.

A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, a jelentkezéseket a geschichte@collegiumhungaricum.at e-mail címre várjuk!

(Forrás: Collegium Hungaricum facebook oldala)

A Collegium Hungaricum létrehozott egy csoportot, hogy a filmklubjaihoz kapcsolódóan lehetőséget biztosítson az adott filmek utáni eszmecseréhez, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, benyomását és másokkal is megvitathassa a látottakat:

dátum

2023. ápr 18.
Az esemény befejeződött.

időpont

19:00
Collegium Hungaricum - Bécs

helyszín

Collegium Hungaricum - Bécs
1020 Bécs, Hollandstraße 4.
Weboldal
https://culture.hu/de/wien
kategória
Collegium Hungaricum

Szervező

Collegium Hungaricum
Weboldal
https://culture.hu/de/wien

Következő program

Válaszolj


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás