Prohászka Péter: Ami a bécsi gyűjteményekben maradt…


Ami a bécsi gyűjteményekben maradt – magyarországi régészeti leletek és művészeti alkotások. A Habsburg uralkodók gyűjteményeibe a középkortól kezdve kerültek művészeti alkotások, régészeti leletek és egyéb kulturális javak. A Monarchia felbomlása után ezek sorsát az osztrák és magyar állam között folyt tárgyalások voltak hivatottak rendezni, melyekre az 1932. évi Velencei Egyezmény tett pontot. Az eredmény azonban felemás, amit az is mutat, hogy különféle kincsleleteket (pl. Nagyszentmiklós) és kulturális emlékeket (pl. a Bocskai-korona) ma is Bécsben lehet megtekinteni.Az előadás a Habsburg gyűjtemények kialakulása mellett bemutatja azokat a tárgyalásokat, amelyeket a két állam küldöttei folytattak, illetve igyekszik tisztázni a hazai sajtóban a ma is bécsi gyűjteményekben őrzött „magyar kincsekről” oly gyakran felmerülő elképzelések valóságtartalmát.
—————————————-
Dr. Prohászka Péter 1975-ben született Esztergomban. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem és régészet szakán 2002-ben diplomázott, ugyanott 2008-ban történelemből doktorált. Fő kutatási területe a levéltári régészet: régi leletek és lelőhelyek kutatása levéltári és könyvtári források alapján. A Szlovák Tudományos Akadémia Nyitrai Régészeti Intézetének tudományos munkatársa.

Címkék:

dátum

2021. okt 13.
Az esemény befejeződött.

időpont

19:00 - 19:00
Collegium Hungaricum - Bécs

helyszín

Collegium Hungaricum - Bécs
1020 Bécs, Hollandstraße 4.
Weboldal
https://culture.hu/de/wien
kategória

Következő program

Válaszolj


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás