A Bécsi Magyar Iskola Tök jó! című rendezvényén jártunk, ahol faragtunk töklámpást, készítettünk őszi díszeket, és papírlámpásokat is, melyekkel később fel is vonultunk. Az eseményen felmerült bennünk a kérdés: mi az a Halloween, és miért pont a tök került az ünnep középpontjába?
Október 31. az angolszász eredetű Halloween ünnepe. Az elnevezés az angol All Hallows’ Eve kifejezés rövidítése, magyarul Mindenszentek előestéjét jelenti. A kelta Samhain ünnepe nyomán terjedt el, amely az ősi Nagy-Britanniában és Írországban a nyár végét és az új év kezdetét jelezte. Úgy tartották, hogy Samhain idején az abban az évben elhunytak lelkei a túlvilágra utaznak, míg más lelkek visszatérnek, hogy meglátogassák otthonaikat. A samhaini hagyományok szerint ilyenkor álruhát kell viselni, hogy elrejtsük magunkat a házunk körül kóborló lelkek elől.
Ehhez az időszakhoz tartozik Fösvény Jack története is. Eredete egy ír mítoszból származik, amely szerint Fösvény Jack anyagi haszon reményében becsapta az Ördögöt. Amikor Jack meghalt, Isten nem engedte be a mennybe, az Ördög pedig nem engedte be a pokolba, így Jacket arra ítélték, hogy az örökkévalóságig a Földön kóboroljon.
Írországban az emberek démoni arcokat kezdtek faragni répákból, hogy elijesszék Jack vándorló lelkét, azonban amikor az ír bevándorlók az Egyesült Államokba költöztek, répa helyett a bőségesen termő tökökből kezdték kifaragni az ijesztő lámpásokat. A farmerek természetesen hamar rátaláltak a hagyomány mögött rejlő piaci résre és olyan tököket is elkezdtek termeszteni, amik könnyen faraghatók és a célra a legalkalmasabbak – ezeknél a fajtáknál azonban teljesen eltörpült az a szempont, hogy ehető, netalán finomak is legyenek.
Az ilyen módon kikísérletezett tököket nevezzük Halloween-töknek. Ezek a kisméretű, dekoratív fajták amellett, hogy nem finomak (kesernyések), még mérgezőek is lehetnek.
2021. október 16-án Tök jó! címmel immár hagyományőrző jelleggel ismét megrendezték a Bécsi Magyar Iskolában a tökfaragó-lámpáskészítő dalos-játékos gyerekprogramot. A gyerekek mellett a szülők is aktív közreműködői voltak az eseménynek: faragtak, vágtak, festettek és ragasztottak lámpásokat és egyéb őszhöz kapcsolódó szép tárgyakat. Az elkészült lámpásokkal egy eseményzáró közös sétára invitálták a szervezők az esemény résztvevőit a közeli Duna-csatornához, ahol büszkén lóbálták kicsik és nagyok a tökfesztivál során elkészített lámpásaikat.
A sütőtök, – ami valójában egy gyűjtőnév és magában foglalja nagyjából az összes ehető tökfajtát – ezzel szemben nem csak, hogy ízletes, de rendkívül egészséges is – ezért javasolt a fogyasztása ősztől egészen tavaszig (rendkívül sokáig eltartható). Lenyűgöző, hogy mennyi hasznos dolog van ebben a gyümölcsben (tévesen legtöbbször a zöldségek közé sorolják, de valójában gyümölcs):
- alfa-karotin és a béta-karotin a szervezetedben A-vitaminná válik és ez segít a fertőzések leküzdésében, valamint javítja a látást, csökkentik a gyomorrák és más emésztőrendszeri tumorok kialakulásának az esélyét, segítenek megvédeni a bőrödet a káros UV sugaraktól
- magas a C-vitamin tartalma, ami növeli a fehérvérsejt-termelést, ezáltal hatékonyabbá teszi az immunrendszered, illetve gyorsul a sebek gyógyulása is
- rostokban és tápanyagokban gazdag, mégis hihetetlenül alacsony kalóriatartalmú, így diétázóknak is ajánlott a fogyasztása
- nagyszerű káliumforrás, mivel csökkenti a rossz koleszterinek szintjét, erősíti a szívet
Nem tök mindegy, hogy milyen tököt veszünk tehát, de ha tehetjük, együnk minél többet, és ami nem ehető, abból pedig faragjunk olyan félelmetes lámpást, hogy a kóborló lelkek messziről elkerüljenek minket!