Minden reggel a nap témájához kapcsolódó imádsággal kezdtek az Alsóőri Katolikus Egyházközség nyári élménytáborának résztvevői augusztus első hetében. Kézműveskedtek, természetet jártak, kirándultak, sportoltak, olvastak a gyerekek, az utolsó napon a magyarországi Sarlós Boldogasszony-székesegyházba látogattak, ahol dr. Székely János megyéspüspök vezetésével ismerhették meg a szombathelyi egyházmegye főtemplomát.
A pandémia után első alkalommal szervezte meg nyári élménytáborát az Alsóőri Katolikus Egyházközség. Az augusztus 1-je és 5-e között megrendezett programon magyar és német nyelven szerezhettek új barátokat a 10 és 13 év közötti diákok, akik között szép számmal akadtak ministránsok, de olyanok is, akik nem járnak rendszeresen istentiszteletre.
Gáspár Adalbert, Alsóőr bencés lelkipásztora, főszervező elmondta, hogy alsóőri pályafutása alatt – 2016 óta – örömmel készíti elő, szervezi az öt napot, lelkesen vesz részt a tábori életben. – A gyerekek mindenütt a jövőt jelentik, a velük történő foglalkozás, a világ bizonyos témáinak megismertetése kötelessége az egyházközségnek, mindemellett megtapasztalhatják az összetartozás élményét, egy új közösség születik. Több olyan család él Alsóőrön, ahol mindkét szülő aktív dolgozó, így nekik is segítünk a gyermekfelügyelettel, a szünidő hasznos eltöltésével. Lehetőség, hogy a világjárvány miatt kimaradt nyarak után idén már létrejöhetett ez a pár nap.
A hit megerősítése, kézműveskedés, sportolás és kirándulás
A táborozók minden reggel gyertyát gyújtottak, közösen imádkoztak a szülőkért, a családért, a barátokért, a természetért, megáldották a gyógynövényeket, a szombathelyi székesegyházban a békéért fohászkodtak. A napi tematikus imádság után szerepet kapott a sportolás, a kézműveskedés, a kirándulás. Hallhattak előadást a vallásról, Soproni Mónikával, az alsóőri általános iskola hittantanárával a Bibliával ismerkedhettek, Seper Judittal kreatív foglalkozáson ügyeskedtek, Raba Reinharddal Vasvörösvárra túráztak, kellemes hangulatban piknikeztek, horgásztak a Koi-tó mellett, Binder Grete gyógynövényekről tartott izgalmas és érdekes beszámolót, a gyerekek maguk csináltak körömvirág kenőcsöt és szappant. Szabó Nándor és felesége, Szilvia a Felső Malomnál látta vendégül a kis csapatot, jártak Szabó Julianna farmján, Kelemen László és Szabó Ferdinánd irányításával a település nemrég nyílt, kültéri kiállításának egyes állomásaira sétáltak el. Az Alsóőr régi képeken elnevezésű gyűjtemény őrzi a burgenlandi magyarság identitását, ápolja, továbbadja történelmét, múltját. A falu huszonegy jellegzetes pontján az óvodások számára is elérhető magasságban felszerelt installációkon csaknem száz évvel ezelőtt készült, korabeli fotók láthatóak.
Látogatás az UMIZ-ban
Kelemen László, a Magyar Média- és Információs Központ (UMIZ) intézményvezetője bemutatta a könyvtárat, hisz az egykori Öreg-iskola felújított épülete adott otthont a tábor több foglalkozásának. – Elsétáltunk a Fehér kereszthez, amely a szabadtéri kiállítás egyik stációja, de felmentünk az alsóőri kilátóhoz is, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a vidékre. Ez a hely lehetett egykoron a határőrök őrhelye, hiszen akkoriban, mikor még a Pinka nem volt szabályozva, és számos alkalommal kiöntött, fent, a dombtetőn táboroztak a katonák. – anekdotázott az intézményvezető.
Az utolsó napon dr. Székely János megyéspüspök tárlatvezetésével a szombathelyi Sarlós Boldogasszony székesegyházban és a püspöki palotában jártak a gyerekek.
Közös összefogás a tábor fiatal résztvevőinek érdekében
Az eddigi táborokba főleg Magyarországról hívtak közreműködőket, például művésztanárokat, akikkel többek között batikolhattak, rajzolhattak a gyerekek, ezúttal alsóőri és környékbeli emberek segítségével igyekeztek ezt megoldani. – Saját erőből létrehozni valamit sokkal nagyobb öröm, mint készen megkapni, így voltunk 2022-ben a szervezéssel, azzal az elképzeléssel álltunk neki, hogy az egyházközség tagjait vonjuk be. Az idősebb asszonyok minden napra sütöttek, főztek, uzsonnát csomagoltak, jégkrémet vásároltak. Nem csak a kapcsolatainkat ápolhatjuk, erősíthetjük ily módon, hanem megmutathatjuk, hogy közösségünk tagjai mennyit tesznek a fiatalokért. – összegezte a tábori tapasztalatokat Gáspár Adalbert.
A táborozók kezük munkájával hálálták meg a törődést: Seper Edith, az Alsóőri Katolikus Egyházközség világi elnökének irányításával, egy óriási vászonra közösen lefestették az alsóőri imaházat, az Alexandriai Szent Katalin templomot, amelyet bekeretezve a bejáratnál láthatnak majd a hívők. Egész héten készültek azok a rajzok is, amelyek a jövő évi, 2023-as falinaptár anyagát adják. A kalendáriumot az adventi vásáron lehet majd megvásárolni, a befolyt összegből az egyházközség jótékonysági akcióit finanszírozza majd.