A Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Realgimnázium ebben az évben is részt vett a „BiBi Burgenland” vásáron, amelyen a gimnázium diákjai és tanárai sikeresen mutatták be iskolájukat. Október 8-tól 10-ig az érdeklődők informálódhattak a gimnázium számos ajánlatáról, de szerencsekereket is pörgethettek. A gimnázium diákjai a munkaerőpiacról is informálódhattak, hiszen a vásáron nemcsak iskolák, hanem különböző munkáltatók is jelen voltak.
A „BiBi Burgenland” vásárt minden évben a Felsőőri Kiállítási Központban (Messe Oberwart) szervezik meg. A rendezvényen a környék iskoláit, munkáltatóit és különböző intézményeit ismerhetik meg az érdeklődők. A vásár látogatói közül sokan iskolások, de olyan fiatal felnőttek is vannak, akik még nem döntöttek jövőjükről és szívesen keresnek még több információt a választásukhoz. Előnyt jelent a fiatalok számára, hogy mindegyik kiállítóhelyen tudnak beszélni valakivel, aki kiismeri magát a munkahelye vagy iskolája kapcsán és olyan tapasztalatokról tud mesélni, amelyek nem találhatók meg az interneten. A fiatalabb iskolásoknak a vásár sok játéklehetőséget is nyújt, amelyeknél az érdeklődés közben kicsit kikapcsolódhatnak.


A Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Realgimnázium mind a három napon részt vett a vásáron és így sok olyan gyereknek és szülőnek mutathatta be az iskolát, akik eddig talán még alig hallottak róla. Persze sok látogató már gondolkozik azon, hogy a gimnáziumot válassza és nekik is sokat segíthet, hogy nem csak a tanárokkal tudnak beszélni arról, hogy milyen a légkör az iskolában, hanem személyesen a diákokkal is. Lehetőség van arra, hogy a diákok kortársaikkal beszélgessenek, ami egy sokkal pozitívabb benyomást kelthet az érdeklődőkben. Az ilyen társalgásoknak nagy haszna lehet, hiszen az érdeklődő iskolások sokkal jobban megértik magukat az egyidős diákokkal. A szülők és a látogató iskolák tanárai is személyesen tapasztalhatták meg, hogy a gimnázium tanulói miért valásztották ezt az iskolát, és miben különbözik az intézmény a környék többi iskolájától.




A gimnáziumnak a vásáron az egyik fő fókusza egyébként is a különböző ajánlatai voltak. Az iskolában természetesen a nyelvek állnak az első helyen. Az új diákok horvát és magyar osztály között választhatnak, de az évek során lehetőségük akad további nyelveket is tanulni mint például a latin, spanyol vagy francia. Angolt egyértelműen minden osztályban kötelezően tanulnak. A gimnázium a diákjainak a nyelveken kívül megadja a felső osztályokban a lehetőséget, hogy természettudományok és számítástechnika közül dönthetnek. Aki szeretne, délutánonként részt vehet többféle aktivitáson mint például kézilabdán, néptáncon vagy ECDL képzésen. Ezt a sokszínűségét mutatta be a Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Reálgimnázium a BiBi vásáron.
Szöveg, fotók: Zsótér István





































