Az idei nyár sem múlhatott el az AMAPED hagyományőrző kézműves tábora nélkül, amely már nyolcadik alkalommal nyújtott felejthetetlen élményt a gyermekek számára. A tábor fő célja, hogy a résztvevők közelebbről megismerkedjenek a magyar népi kézműves hagyományokkal, miközben kreativitásukat és kézügyességüket is fejlesztik. Piszker Ágnes, a tábor vezetője, idén is nagy gondossággal állította össze a programot, amely 18 gyermek számára biztosított tartalmas és szórakoztató időtöltést.
A kézművesség változatos technikái
A tábor egyik legfőbb vonzereje a gazdag kézműves programkínálat. A hagyományos technikák mellett, modernebb alapanyagok is előkerültek, így a gyerekek a kézművesség régi és új formáival egyaránt találkozhattak.
„Ahhoz ragaszkodunk mindenképpen, hogy a gyerekek megismerkedhessenek olyan anyagokkal, amivel esetleg ritkábban találkoznak az iskolai tevékenységeik során.” – hangsúlyozta Piszker Ágnes népi játszóházvezető, valamint játék- és kismesterségek oktatója.
Mézeskalács- és szövés-specializációval szerzett végzettségének köszönhetően a gyerekek nemcsak kézműves technikákat sajátítottak el, hanem mélyebben megértették a hagyományos mesterségek értékét és szépségét.
A póló és táska batikolás, csörgőlabda nemezelés, szappanöntés, fonás, zsinórkészítés, gyöngyfűzés, dekupázsolás és a mézeskalácsdíszítés évről évre visszatérő tevékenységek, hiszen ezek a gyermekek nagy kedvencei. Az idei évben nagy sikert aratott a papírmerítés is, amihez először tojástartót kellett apró darabokra tépkedni, áztatni, pürésíteni, majd a vízből egy speciális szita segítségével kimerni. Ezután a gyerekek filc anyagok közé helyezték a kimert papírt majd nyújtófával lapították ki. Az elkészült papírokat szalvétával vagy cérnával díszítették, majd egy napig szárították. Így elevenítették fel a papírkészítés ősi technikáját. Ezenkívül reszelt gyertyából mécsest, méhviaszból úszógyertyát, bőrből erszényt, valamint makramé technikával kulcstartót is készíthettek a lelkes résztvevők. Ezek mind olyan tevékenységek voltak, amelyek nemcsak kézügyességet igényeltek, hanem türelmet és kitartást is.
A játék és a mozgás szerepe a táborban
A kézműves foglalkozások mellett a tábor szervezői nagy hangsúlyt fektettek a mozgásra is. Kőrösiné Forgó Ilona gyógypedagógus-logopédus jóvoltából a gyermekek különböző népi játékokat próbálhattak ki, miközben népdalokat, mondókákat is tanultak. Ezek a játékok nemcsak a fizikai aktivitást biztosították, hanem az együttműködést, szabálykövetést is fejlesztették. A gyermekek megismerhették, milyen egyszerű, mégis rendkívül ötletes játékokat játszottak a régi időkben élő társaik. Ezenkívül a szabad játéknak is jutott szerep a táborban. A kézműveskedés után a gyermekek társasjátékokat is kipróbálhattak, valamint minden délután a játszótérre is ellátogatott a csapat.
Értékek megőrzése a jövő generációi számára
A tábor egy színes kiállítással zárult, ahol a résztvevők büszkén mutatták be az általuk készített alkotásokat, valamint néhány körjátékot is előadtak, amelyeket a tábor során tanultak. Az elkészített tárgyak nemcsak szép emlékek, hanem a gyerekek kézügyességének, türelmének és kreativitásának kézzelfogható bizonyítékai is.
Az AMAPED hagyományőrző kézműves tábora nemcsak egy szórakoztató program, hanem egy fontos misszió része is: a magyar népi hagyományok megőrzése és továbbadása a fiatalabb generációk számára. A táborban részt vevő gyermekek nemcsak új ismereteket szereztek, hanem azt is megtapasztalhatták mennyi mindent létre tudunk hozni a két kezünkkel. A kézművesség és a népi játékok révén közelebb kerültek gyökereikhez és felfedezhették, hogyan élnek tovább a hagyományok a mai világban.
Szöveg, képek, videó: Kőrösiné Forgó Ilona