Hat évvel ezelőtt útjára indult egy vetélkedő, melyet a Bécsi Magyar Iskolaegyesület, a Bécsi Magyar Iskola és a Collegium Hungaricum közösen szervez. A játékos verseny az olvasás népszerűsítését tűzte ki célul a 7–14 évesek körében és úgy tűnik, hogy igen nagy sikerrel, ugyanis a résztvevők száma évről évre növekszik. Az idei megmérettetéshez a kicsik kategóriájában Wéber Anikó – Anna tükörföldön, a nagyok csoportjában pedig Berg Judit és Kertész Erzsi – Az óra rejtélye című könyveit kellett kiolvasni.
Nagy nap ez a mai – gondoltuk, miközben tíz éves kislányommal a Duna-csatorna mellet a viharos erejű szélben egymásba kapaszkodva szedtük a lábainkat a Collegium Hungaricum felé. Velem ellentétben, ő most először fog részt venni a bécsi kisiskolások legnagyobb megmérettetésén, az OlvaShow-n. Ehhez mérten izgult is rendesen. A versenyben való részvételhez kötött feladatot teljesítettük, igaz nem a legnyugodtabb körülmények között.
Idén az OlvaShow időpontja novemberre tolódott, szemben a korábbi évekkel, amikor a tanév elején, a nyári szünet után szinte azonnal sor került rá. Akkor bőven volt idő a kijelölt könyvek apránkénti kiolvasására, idén azonban a versenyt október elején hirdették meg, a megmérettetés dátuma pedig november 22-re esett. Ez alig több mint egy hónapot adott a felkészülésre – már azoknak, akik időben elkezdték. A mi esetünkben azonban még ez az idő sem állt rendelkezésre, ugyanis meglehetősen lassan reagáló szülői közösségként november első hetében még csak ott jártunk, hogy legyen egy csapatunk. Ekkor azonban újabb akadállyal szembesültünk: hogyan szerezzük be Bécsben Berg Judit és Wéber Anikó könyvét?
A verseny főszervezője, Nick Ildikó készségesen felajánlotta, hogy körbekérdez tanítványai között, de a Bunte Schule magyar osztályában senkinek sem volt felesleges példánya Az óra rejtélye című könyvből. Bele telt jó pár napba, mire sikerült Magyarországról megrendelni, és végre a kezünkben foghattuk a verseny alanyát és tárgyát. Ekkor szembesültünk a nyugtalanító ténnyel, miszerint megközelítőleg tíz napunk van, hogy kiolvassuk.
Nem ismerünk lehetetlent és a kihívásokat is szeretjük, így a következő napok szabad pillanataiban az egyre szövevényesebb szálon futó kalandregény történetét olvastuk. Amikor csak tehettük. Tudván pedig, hogy ezt a könyvet nem csak úgy olvasgatjuk elalvás előtt mint a többit, hanem ebből majd feladatokat is kapunk, egészen másképp figyeltünk a részletekre.
Szinte analitikus pontossággal követtük a karaktereket, a cselekményszálakat, és az egész emberrablás történetének felépítését figyeltük. A könyvben direkt vagy véletlen apró hibának tűnő részletek tűntek fel. Például az, ahogy az írók következetesen minden jelenetben keverték a főgonosz sportautójának színét. Az első jelenetben fekete, a következőben piros, majd ismét fekete színű volt a félelmetes jármű.
Ez biztosan egy jel – gondoltuk! Egy elrejtett kis apró részlet, amit majd a versenyen egy “Milyen színű volt Tommy sportkocsija?” kérdéssel tesznek majd helyre. Nem így lett. Tekintve, hogy a könyv utolsó fejezetét odafele a metrón olvastuk el, meglehetősen friss élményként álltunk a megmérettetés elé. A kezdeti izgalom fokozatosan enyhült, amikor zsinórban a harmadik feladatot is a mi csapatunk oldotta meg a leggyorsabban. Nem is csoda, hiszen a csapat másik két tagja a Bunte Schule két kiemelkedően okos diákja volt – ilyen erős háttérrel szinte lehetetlen lett volna az utolsó helyen végezni.
Hat évvel ezelőtt költöztünk Bécsbe, akkor még négyéves kislányunkkal. Már az első évtől kezdve rendszeresen részt vett magyar nyelvű foglalkozásokon, és előszeretettel jártunk magyar közösségekbe mint például a Varázsceruza és a Kicsi Svung foglalkozásaira. Otthon kizárólag magyarul beszélünk vele, magyarul olvassuk a meséket és a Fecske Klub online foglalkozásaira is jelentkeztünk. A szóbeli magyar tudása az életkorához viszonyítva átlagosnak mondható, a helyesírással viszont már adódnak gondok.
A versenyben a változó nehézségű feladatok között akadtak egyszerűbbek és igazán trükkösek is, sőt, olyan is, amely még a versenyt levezénylő tanárokon – Nick Ildikó, Szegi Anna és Sass Judit – is kifogott. A legnehezebb azonban több résztvevő szerint is a mutogatós feladat volt.
A kistinédzserek egy egész díszteremnyi közönség és türelmetlen csapatuk előtt, vörösödő arccal próbálkoztak az olyan szavak elmutogatásával, mint ‘láthatatlan’ vagy ‘vándorkiállítás’. Tapasztalt pantomimos legyen a talpán, aki egy perc alatt elmutogatja azt, hogy ‘a 4 haramia’, ám még így is voltak, akiknek sikerült!
A versenyben plusz pontot lehetett szerezni előzetesen elkészített könyvborító tervekkel. Természetesen a mi csapatunk is készült egy kis műalkotással, ennek ellenére teljes meglepetésként ért minket, amikor a verseny eredményhirdetésén kiderült: a győztes csapat nem más, mint a miénk! Felszabadultan és megkönnyebbült lélekkel távoztunk, miközben egy dologban már biztosak voltunk: jövőre is visszatérünk!
Mindeközben a Bécsi Magyar Iskolaegyesület már le is bonyolította a következő versenyt OlvaShowka néven. Ehhez a programhoz semmit nem kellett előre elolvasni otthon, csak egyszerűen játszva olvastak és olvasva játszottak a csapatok.
Kiemelt fotó: Kondits Zoltán Brand Art Studio
Akár ez is tetszhet
