Jókai Mór esete a magyar képregénnyel
Ha napjainkban bármikor szóba kerül a képregény, vagy ismertebb nevén a comic, sokaknak egyből egy szuperhős jut többnyire eszükbe. Például Superman, Pókember vagy Amerika Kapitány, amint épp megmentik a világot, esetleg a mindig ideges Hulk, a menő járgánnyal száguldozó Batman vagy elődje nyomdokaiba lépő Batwoman. Gyakran kapcsoljuk össze a képregényt a legismertebb szuperhősökkel, és nem véletlenül: leginkább rajtuk keresztül jutott el az átlagolvasóhoz a képregény, és nemcsak napjainkban, hanem már a huszadik század második felétől így volt ez.
Manapság persze már vannak olyan olvasók, akik nem csupán a szuperhősképregényeket ismerik, hanem találkoztak a Pulitzer-díjas Art Spiegelman nevével, akinek Maus című képregénye (vagy ha jobban tetszik graphic novelje, azaz grafikus regénye) egy Holokauszt-túlélő apa és a fia történetét meséli el számunkra, vagy éppen az iráni Marjane Satrapi Persepolis című műve is ismerősen csenghet, melyben az olvasó az Iránban felcseperedő, majd Bécsben gimnáziumba járó Marji kalandos életútját követheti nyomon. A kérdésre, hogy ismer-e az olvasó magyar képregényeket, többnyire az a válasz érkezik, hogy igen: feltehetőleg többen ismerik Rejtő Jenő izgalmas és humoros regényeiből készült képregényadaptációkat, melyeket a kétezres évek elején az eredeti fekete-fehér kiadáshoz képest színesben is megjelentettek.
És persze vannak olyanok is, akik számos további képregényadaptációt is ismernek, például Mikszáth Kálmán, Jókai Mór vagy éppen Móricz Zsigmond műveiből. Azonban az itt említett és jól ismert 19. századi írót, Jókai Mórt a műveiből készült adaptációs képregényeken kívül más is összekapcsolja a comic-szal. S ez egészen visszavezet bennünket a magyar képregény kezdeteihez.
Arról, hogy mikor készült az első képregény, megoszlanak a vélemények. Vannak, akik úgy tartják, hogy már az ősember bizonyos kísérleteit is ide sorolhatjuk, amikor barlangrajzain megpróbált elmesélni egy történetet egy korábbi vadászatról, vagy éppen a gyümölcsszedés nehézségeiről. A The Croods (2013) című rajzfilm első képkockái, melyek bemutatják a nézőknek a főszereplő ősembert és családját, a barlangrajzokat idézik fel, ahogyan az apa egy későbbi jelentben szintén a barlang falára rajzolt történeteken keresztül szemlélteti csemetéinek a barlangon kívül rájuk leselkedő veszélyeket.
Már ekkor, tehát az ősember idején próbálkoztak képek sorozatával történetet mesélni, és mint a rajzfilmbeli család példája mutatja, hol megfogadták, hol kevésbé vették figyelembe a fiatalok a rajzok „tanításait”. A barlangrajzok vagy az egyiptomi falfestmények olyan kísérleteknek tekinthetők, melyek révén az ember megpróbálta kihasználni a rajzok adta lehetőséget, és történetet (vagy információt, tudást) adott át az utókornak.
A 1800-as évek közepe táján kezdtek viszont egyre-másra megjelenni olyan rajzok vagy képes történetek, melyek már ténylegesen magukon viselték a mai képregények bizonyos jellegzetességeit. Európai viszonylatban ebben egy svájci származású francia alkotó járt az élen, Rodolphe Töpffer, őt pedig a számos korabeli lap „grafikusaként” ismert német Wilhelm Busch követte. Ebben az időszakban Európa-szerte számos lapot, többek között élclapot indítottak, melyek – mint nevük is mutatja – az élcelődésnek, a tréfálkozásnak engedtek teret, és ezekben a heti vagy havi rendszerességgel megjelenő újságokban jelentős szerephez jutott a karikatúra, és ez vezet el bennünket a magyar képregény kezdeteihez.
Az egyik első magyar élclapot Nagy Tükör címmel 1856-ban alapították, és ennek a lapnak az alapítója, összeállítója az akkor már szépirodalmi műveiről ismert Jókai Mór volt, aki ekkor már olyan regények megírásán volt túl, mint az Egy magyar nábob vagy az Erdély aranykora. A Nagy Tükör mindösszesen alig három évig létezett, 1858-ban már meg is szűnt, viszont tréfás írásaival, néhol egész oldalakat betöltő karikatúráival beírta magát a magyar sajtó történetébe. Már ebben a lapban is jelentek meg olyan karikatúrák, melyek nem csupán egyetlen képből és a hozzá tartozó képaláírásból álltak, hanem két vagy három képet tett ki egy karikatúrát.
Ezek a képek (képsorozatok) jelentették az első lépést a képes történet, és így a képregény kialakulása felé. A Nagy Tükör megszűnése után Jókai nem tétlenkedett, és még ugyanabban az évben, 1858-ban létrehozott egy másik élclapot, Az Üstököst. Ez már hosszabb életű lap volt, több évtizeden keresztül a magyar vicc- és élclapok élvonalába tartozott, és számos grafikus, karikatúrista rajzolt a lapnak.
Jókai azonban nemcsak alapítója és szerkesztője volt ezeknek a lapoknak, az író maga is rajzolt, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött hagyatékában számos olyan rajzot, vázlatot találhatunk, melyek arról tanúskodnak, hogy rajzolói ambíciói is voltak. Azt talán megállapíthatjuk, hogy rajztehetsége elmaradt írásbéli tálentumától, de a fennmaradt rajzok némelyike egészen jól sikerült. Sőt, nem csupán egy-egy jelenetet rajzolt meg, a hagyatékban képsorozatokat is találhatunk, melyek jól mutatják, hogy a magyar képes történetek egyik első rajzolóját is tisztelhetjük benne. Az Üstökösnek volt „igazi” grafikusa vagy karikatúristája is, elsősorban Jankó János (1833–1896) nevét említhetjük, aki a 19. század második felének meghatározó karikatúristájává vált, és sokáig együtt dolgozott Jókai Mórral Az Üstökösnél, továbbá egy másik élclap, a Bolond Miska rajzolója is ő lett.
Jankó, aki több évig a bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója volt, életképeket festett eleinte, de aztán az élclapok sokat foglalkoztatott munkatársaként számos képes történetet rajzolt meg, melyek visszatérően szórakoztatták az olvasókat. Ezeket a képes történeteket még nem balról jobbra, aztán fentről lefelé kellett olvasni, hanem előbb az első oszlopot, majd a másik oszlopot fentről lefelé. Az egyes képek alatt kis szövegrészletek szerepeltek, melyek többnyire még verses és rímes formában mesélték a képekkel együtt a történetet. Többnyire vicces, humoros sztorit mutattak be, és még sok esetben magukon viselték a karikatúrák jegyeit: kiemelték, eltúlozták egy-egy szereplő tulajdonságát, vagy éppen egy komikus jelenet került a középpontba.
Így hát amikor Jókai Mór műveire gondolunk, akkor érdemes a fejünkben élő képet kiegészítenünk azzal is, hogy A kőszívű ember fiai vagy Az aranyember című regények szerzőjének és munkásságának volt egy igencsak humoros oldala is, amit jól mutatnak az általa alapított és szerkesztett lapok összeállításai. Sőt, mint láthattuk, a magyar irodalom egyik legjelentősebb szerzője nem csupán az irodalomban alkotott jelentőset, a magyar képregény kialakulásának is egyik „szuperhőse” volt.
Akár ez is tetszhet
