Rejtő, Korcsmáros és az adaptáció esete a képregénnyel
A magyar képregény második világháború utáni időszakának egy részét aranykorként emlegeti a magyar képregényes szakma. Sőt, ezt áttételesen légiós korszaknak is nevezhetnénk, mind a futballnyelvre utalva, mind Korcsmáros Pál képregényrajzoló Rejtő Jenő légiósregényeit adaptáló munkássága kapcsán. De hogy miért is aranykorszak?
Ez többek között annak is köszönhető, hogy ebben az időszakban virágzott fel a magyar képregény, legalábbis ami a képregényadaptációkat illeti. 1945-öt megelőzően, főként a húszas és a harmincas években számos olyan lap látott napvilágot, melyek rendszeresen vagy alkalmi jelleggel képregényeket is közöltek, ilyen volt például az Áller Képes Családi Lapja vagy Színházi Élet. A harmincas évek második felében Hári János címmel megjelent az első képregényes újság, mely három szűk évfolyamot ért meg, és 1938-ban megszűnt. Viszont ebben a három évfolyamban számos külföldről, főként észak-amerikából átvett, fordításban közölt képregény látott napvilágot a hasábjain. Tehát már 1945-öt megelőzően szerepeltek képregényes alkotások a magyar lapokban, azonban ezek nagy százalékban nem magyar rajzolók munkái voltak, hanem átvételek, fordítások. Mikor 1945 után megváltozott a politikai közeg, nem csupán más művészeti területek, hanem az erős amerikai hatást magán viselő képregény is áldozatául esett a diktatúrának és a kultúrpolitikának. Sokáig nem lehetett képregényeket közölni, és csupán elszórtan találkozhatunk az ötvenes évek elejéig olyan munkákkal, melyek képaláírásokkal (tehát szóbuborékok nélkül többnyire) a képregények formavilágát és sajátosságait idézték volna fel. Ebben következett be változás az ötvenes évek második felében, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után részben enyhülés következett be a képregény megítélésével szemben is.
Ekkortájt a magyar képregénynek fórumra volt szüksége, ahol rendszeresen megjelenhetett. A közléseket eddig különböző lapok biztosították, mint például a Pajtás, mely a „szocialista ifjúságot” nevelte, vagy a későbbiekben a Magyar Ifjúság, mely szintén hasonló céllal jelent meg. Az ifjúsági lapok mellett még vicclapok vagy elvétve napilapok, hetilapok is közöltek képes történeteket, viszont olyan lap, mely rendszeresen és visszatérően jelentetett volna meg képregényes munkákat, nem volt. Ezt az űrt töltötte be 1957 elejétől kezdve a Füles rejtvényújság, mely állandó jelleggel adott teret a comic-nak. A lapban megjelent alkotások jelentős része adaptáció volt, többnyire valamely magyar vagy külföldi irodalmi művet ültettek át az alkotók képregényre. A művek között megtalálhatjuk Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Hunyady Sándor, Petőfi Sándor alkotásait, de sok esetben történelmi személyek vagy események történetét is feldolgozták ezek a képregények. Azonban igazi fellendülést – utólag tekintve – Rejtő Jenő műveinek képregényes adaptációi jelentettek, ezek az 1960-as évek első felétől kezdődően szinte teljes mértékben összefonódtak a Fülessel, és a képregényt kedvelők generációi nőttek fel ezeken az adaptációkon.
A képregény népszerűségét tekintve lényeges megemlíteni Rejtő Jenő munkásságát is, hiszen humoros, jól követhető ponyvaregényei biztosították azt a kiindulási alapot, mely aztán hozzájárult ezen adaptációk elismertségéhez is. A két világháború között alkotó Rejtő Jenő (1905–1943) nem csupán ponyvaregényeket írt, de vígjátékokat, színpadra tervezett darabokat is, és ezen időszak szórakoztatóirodalmának egyik legismertebb szerzőjévé vált. Ponyváit sokszor álnéven közölte, legismertebb álneve P. Howard volt, ezen a néven jelent meg például a francia idegenlégió közegében játszódó regényeinek legtöbbje. A második világháború ideje alatt zsidó származása miatt munkaszolgálati behívót kapott, és keleti fronton esett el 1943-ban. Életét és halálát nemrég egy képregény is feldolgozta Jégvirág a pokolban címmel, a szöveget Kiss Ferenc írta, míg a rajzokat Németh Győző és Podmaniczky Ferenc készítette.
Rejtő már ponyvaregényeiből ismert figurái – például Fülig Jimmy, Tuskó Hopkinsz, Piszkos Fred vagy éppen a nemes lelkű, a légióba beálló Galamb – a hatvanas évektől kezdődően főként Korcsmáros Pál (1916–1975) grafikus, illusztrátor és képregényalkotó rajzain keltek életre a főként a Fülesben közölt képregényekben. Az adaptációkban Korcsmáros megkerülhetetlen társa volt a képregényforgatókönyveket író Cs. Horváth Tibor (1925–1993), aki ezen időszak adaptációs képregényeinek szövegírójaként a korszak legendás alakjai közé tartozott, s ahogy az előbb említett képregény Rejtő Jenő életét, úgy például Koska Zoltán képregényrajzoló Cs. Horváth képregényes munkásságát és életét rajzolta meg nagy sikernek örvendő A nagy Csé című képregényében 2020-ban.
Korcsmáros Pál (Cs. Horváth forgatókönyvei mentén) nem csupán Rejtő Jenő munkásságát ültette át képregényre és járult hozzá Rejtő műveinek 1945 utáni ismételt felfutásához, jellegzetes rajztechnikájával, azonnal felismerhető figuráival egy különleges vizuális univerzumot teremtett meg, mely humorosságát tekintve Rejtő nyomait követte. A fekete-fehérben megjelenő rajzok szorosan hozzákapcsolódtak ekkortól a Rejtő-regények világához, sőt, azt is lehetne mondani, hogy a későbbi generációk már Korcsmáros képregényein keresztül ismerhették meg először a korábbi ponyvaregények figuráit, legendássá vált mondataikat és derültségre mindig okot adó történeteiket. Az előretolt helyőrség, A szőke ciklon, Piszkos Fred, a kapitány, Az elátkozott part, A tizennégykarátos autó, hogy csak néhányat említsünk Korcsmáros adaptációs munkái közül, Rejtő regényeihez hasonlóan megkerülhetetlen részeivé váltak a magyar populáris kultúrának a hatvanas-hetvenes években.
A karikatúrák jegyeit magunkon hordozó figurák esetlenségükkel, néha bárgyúságukkal szerethetőek voltak, és Korcsmáros dinamikus, izgalmas rajzain a legapróbb részletekig kidolgozásra került egy-egy vicces szituáció, vagy éppen a Rejtő-regények egyik visszatérő jelenete, a sötét kikötői kocsmában egymást püfölő matrózok és gyanús elemek. Az is felejthetetlen, amint Troppauer Hümér, az idegenlégió visszahúzódó, ám saját költészetére annál büszkébb tagja a marcona légiósok között szólásra emelkedik, és miután testi erejével hallgatásra (kényszer)inti lázadozó közönségét, felolvassa „Én egy virág vagyok” kezdetű költeményét.
Rejtő, Korcsmáros munkásságának elismertségét és jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kétezeres években két alkotó, Garisa H. Zsolt és Varga „Zerge” Zoltán – úgymond felújított formában – újra kiadták ezeket az adaptációkat. A korábban a kisméretű Fülesben megjelent képregényt nagy, album formátumban jelentették meg és a fekete-fehér alkotásokat kiszínezték, s ezzel még árnyaltabbá, részletgazdagabbá tették Korcsmáros Pál munkáit. Ezek a felújított munkák pedig nem csupán Rejtő Jenő és Korcsmáros Pál munkássága előtt tisztelegnek, hanem egyúttal a magyar képregény aranykorszakát, légiósoktól hemzsegő időszakát is megidézik, és egyúttal újabb generációk számára teszik elérhetővé ezt az izgalmas univerzumot.
Akár ez is tetszhet
