Gyertek filmezni! felhívással indított kamaszoknak magyar filmes workshopot Bécsben a Lean in Femspace és a Sigmund Freud Egyetem (SFU). Közös kooperációjuk azzal a céllal indult, hogy a digitális eszközöket használva a gyerekek bemutathassák az őket körülvevő világot.
Izgatott, csillogó tekintetek, telefonok a kezekben, kamerák beállítva – így kezdődött el a filmes workshop, amelyre számos kreatív 12-15 éves fiatal jelentkezett. A kétnapos foglalkozás (október 15. és november 5.) azért volt különleges, mert kevés olyan magyar kezdeményezés van Bécsben, amely kimondottan ezt a korosztályt szólítja meg. A gyerekek tele ötletekkel, tervekkel indultak neki a workshopnak, komfortosan érezték magukat a digitális térben, bátran vették kezükbe az eszközöket és vetették bele magukat a filmezés izgalmas világába. A módszerről és a foglalkozásról a workshop vezetői Trencsényi Klára operatőr, dokumentumfilm rendező és Tóth Erzsébet Fanni, pszichológus és társadalomkutató mesélt.
Pöőr-Tóth Krisztina: A workshoppal miért éppen a kamaszokat szólítjátok meg?
Trencsényi Klára: Mert ez egy nagyon érzékeny időszak – mind a kamaszok, mind a szüleik számára. Egyrészt arról szól, hogy a 12-15 éves korosztály ilyenkor próbálja magát elhelyezni az őt körülvevő szűkebb, tágabb közösségben, ami szükségszerűen kérdések felvetésével, esetleges ütközésekkel jár. Sok feszültséget okoz(hat) a család és a tágabb közösség közötti értékrendkülönbség, a családon belüli kommunikáció.
És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a workshopunk által megszólított gyerekek speciális helyzetben vannak, hiszen sokszor egy másik kultúrából jönnek, korábban más közegben mozogtak, vagy éppen itt születtek, csak más az anyanyelvük, apanyelvük, otthon használt nyelvük. Ezenkívül ma megszokott dolog negatívan beszélni erről a generációról, hogy csak a számítógépen lógnak, a telefonjukon vannak állandóan, ’nem tudnak semmit a (családi) múltról’. Ugyanakkor ők a ’digitális bennszülöttek’ is, akik még az őket megelőző generációnál is intuitívabban használják a digitális eszközöket, egy perc alatt összevágnak a telefonjukon egy videót, amit pár perccel előtte vettek fel…
A workshop egyik célja tehát az volt, hogy közösen megnézzük, hogy vannak-e olyan történetek, amik a gyerekek érdeklődésére számot tarthatnak, és hogy ezeket hogyan tudnánk kreatívan, digitális eszközökkel, az ő nyelvükön megjeleníteni. Én korábban is dolgoztam ezzel a korosztállyal Magyarországon, filmkészítő workshopot tartva, a részvételi filmezés eszközeit használva.
Tóth Erzsébet Fanni: A célcsoport Klára és az én témám, érdeklődési területem kvázi találkozása. Klári a doktori kutatásához már készített gyerekekkel filmes workshopot Budapesten. Most az ő módszertanát az én identitással és otthonnal kapcsolatos kutatási érdeklődésemmel, és a tavaly megjelent könyv #beszÉLJ feldolgozás regényben szereplő kérdésekkel ötvöztük. Kíváncsiak voltunk rá, hogy a kamasz korosztály hogyan meséli el, és a kamerát a kézbe véve hogyan ábrázolja az otthonát, a családja számára érdekes és fontos emlékeit, tárgyait.
Pöőr-Tóth Krisztina: Hogy lehetett jelentkezni a foglalkozásra?
Tóth Erzsébet Fanni: A workshop a munkahelyemen, a bécsi SFU egyetemen valósult meg. Együttműködtünk a Femspace egyesülettel, hiszen ez egy nagyon erős, külföldön újrakezdő magyar női közösség. Az egyesület networkjét használtuk arra, hogy a felhívást minél több kamaszhoz eljuttassuk. A meghirdetés után alig telt el egy kis idő, és az összes hely megtelt. Annak ellenére, hogy minden jelentkezőnek egy rövid filmet kellett forgatni, amelyben saját magát mutatta be anélkül, hogy az arcát mutatta volna.
Trencsényi Klára: Minél több családot próbáltunk elérni – olyanokat, akik már régebben élnek Bécsben, esetleg a gyerekek már itt is születtek, és olyanokat is, akik frissen jöttek Bécsbe (például a Közép-Európa Egyetem költözése miatt két éve sok család költözött ki). Jelentkezni egy max. 20 másodperces videóval lehetett: a feladat az volt, hogy a jelentkező úgy mutatkozzon be, hogy nem szelfit készít, nem önmagát mutatja, hanem azokat a dolgokat, amik neki fontosak, amik őt jellemzik. Ez a kis videó is egy pici gondolkodást, kreatív ötletelést kívánt a résztvevőktől, illetve némi technikai tudást – sokan szuperül megvágott, komplett kisfilmet küldtek!
Pöőr-Tóth Krisztina: Milyen módon áll össze a workshop és mit tanulnak meg a gyerekek?
Trencsényi Klára: Miután a gyerekek egymást és a workshopvezetőket sem ismerték, bemelegítő feladatokkal kezdtünk. Ezek során nemcsak egymással, hanem a filmezés eszközeivel – kamerával, kamera állvánnyal is megismerkedtünk, illetve a filmes szerepkörökkel is (rendező, operatőr, rendező asszisztens, naplózó stb). Ezt követően olyan gyakorlatokat csináltunk, amelyek a filmezéshez elengedhetetlen koncentrációt és az összmunkát segítik. A workshop második felében a gyerekek által hozott tárgyakkal, családi emlékőrzőkkel foglalkoztunk – különböző történetmesélési módokkal játszottunk. Volt storyboard rajzolás és interjúkészítési gyakorlat is – a célunk pedig az, hogy a dokumentumfilm eszköztárát kibővítve, új történetmesélési lehetőségeket próbáljunk ki együtt.
Pöőr-Tóth Krisztina: Ha elvégzik a 2 alkalmat, milyen tapasztalatokat szereznek majd?
Trencsényi Klára: A fiatalok a filmezés élményét kapják, egy kicsit közelebb kerülnek a filmkészítés folyamatának megismeréséhez, és közben nyitottabbá válnak az őket körülvevő jelen-, múltbeli családi történetekre. Megtapasztalják, hogy kérdezhetnek a családtagoktól – és hogy talán a szülők, nagyszülők is már nagyon várták, hogy mikor oszthatnak meg velük egy-egy történetet.
Tóth Erzsébet Fanni: A múltról való iskolai oktatás sajnos sok esetben még mindig idejétmúlt
eszközöket alkalmaz. Királyok, hadvezérek, évszámok és földrajzi helyek köré, lineárisan
építi fel a tananyagot, amelyhez nehezen tud kapcsolódni az a fiatal, aki a közelmúlt családi
történeteit szeretné felkutatni és elmesélni. Hiszen ha a nagypapa régi meséi mindig a
szőllős kerttel, a műhellyel kapcsolatosak, vagy ha a dédmama vidéki házának egy-egy
berendezése ma a bécsi hétköznapjaikba átkerülve érdekes is, az a tapasztalat, hogy ez a
privát történelem számukta megfelelő eszköztár nélkül nehezen értelmezhető és
ábrázolható. A filmes workshopon mi különböző módszereket mutatunk, és játszva, közösen
járunk körbe egy-egy emlékőrt. Ráadásul nem mi határozzuk meg, hogy mi a történelem, és
mit jelent az emlék. A fiatalok által hozott anyaggal dolgozunk, és az ő ötleteiket támogatva
kalandozunk közösen a 20. és a 21.században. Azt reméljük, hogy a résztvevők a workshop
után otthon is folytatják majd ezt a kreatív munkát, és a történetmesélésnek sok-sok új
lehetőségére nyitottak lesznek a jövőben is.
Pöőr-Tóth Krisztina: Lesz hasonló kezdeményezés majd a későbbiekben?
Tóth Erzsébet Fanni: Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk olyanoktól, akik most az idő szűkében nem tudtak részt venni a foglalkozáson. Felnőttek is jelezték, hogy nagyon szívesen megtanulnák azt, amit mi most csak kamaszoknak kínálunk. Éppen ezért mindenképpen keressük annak a módját, hogy a jövőben hogyan tudnánk ezeket a webshopokat újra megvalósítani. Fontos kiemelni, hogy Klárának és nekem is kutatási területem az elbeszélt múlt, és a gyerekek perspektívájából bemutatott történelem. Éppen ezért a most felvett anyagok egy archívumba kerülnek majd, amelyet tudományos és kreatív módon is szeretnénk feldolgozni. A kezdeményezésről ezért remélhetőleg még a jövőben fog hallani a nagyközönség és a tudományos szféra is.
Akár ez is tetszhet
