A Bécsi Magyar Iskolaegyesületet 1926-ban alapították azzal a céllal, hogy a Bécsben és környékén élő magyarok ápolhassák anyanyelvüket, fejleszthessék német nyelvtudásukat, valamint megőrizhessék és továbbadhassák kulturális örökségüket. Az elmúlt majdnem 100 évben az iskola több generációnyi magyarnak és más nemzetiségű gyermeknek és felnőttnek segített a nyelvtanulásban. Idén szeptemberben nyolc osztállyal indult magyar anyanyelvi képzés. A tanfolyamokról és fejlesztő foglalkozásokról Király Andreával, az egyesület elnökével beszélgettünk.
Szeptember 16-án kezdődtek a Bécsi Magyar Iskola Egyesületben (BMIE) a magyar anyanyelvű oktatás órái. Nyolc osztály tudott elindulni ebben a tanévben, ezen kívül még két vegyes életkorú csoport állt össze, így összesen tíz osztályban kezdtek el tanulni a Collegium Hunagricum épületében működő iskolában a magyar anyanyelvű gyerekek. Idén is – mint minden évben – a cél az, hogy pótolják a megfelelő magyar anyanyelvi oktatást hétköznap délutáni órák formájában. A pedagógusok magyar tankönyvekkel dolgoznak, bár heti kétszer negyvenöt percben nem tudnak olyan tempóban haladni, mint egy magyar iskolában, ahol több óra áll rendelkezésre. Az eredmények azonban így is nagyon biztatóak.
“Szintén biztosítunk magyar anyanyelvű oktatást óvodásoknak és bölcsődéseknek is.” – meséli Király Andrea. “Két bölcsődéscsoportot is indítottunk: az egyiket délelőtt, a másikat délután. Ezekbe a csoportokba nullától hároméves korú gyerekeket várunk szüleikkel, vagy bárkivel, aki elhozza őket, legyen az babysitter, nagymama vagy más kísérő. A foglalkozások során a szülők és gyerekek együtt dolgoznak, részt vesznek az úgynevezett Kerekítő foglalkozásokon.” Ezeken a programokon a gyerekek kis versikéket, ritmusgyakorlatokat és dalokat tanulnak, amelyeket mozgás kísér. Gyakran olyan szülők is érkeznek, akik nem beszélnek magyarul, de a pedagógus mindig segít nekik, hogy ők is be tudjanak kapcsolódni.
Az iskoláskorú gyermekek számára a heti egy-másfél órás foglalkozások csak hétköznap vannak. Az anyanyelvi órákat hétfői, szerdai és csütörtöki napokra osztották el. Az alsó tagozatos, 6-10 éves korú gyerekek számára a foglalkozásokat igyekeznek egy napon tartani, hogy könnyebb legyen a szülők számára a gyerekek szállítása. Az alsós csoportok hétfőnként vannak 16:00 és 18:00 óra között. A nagyobb osztályok számára pedig hétfőn, szerdán vagy csütörtökön vannak a foglalkozások. Még van lehetőség csatlakozni, akár évközben is várják az érdeklődőket.
A Bécsi Magyar Iskolaegyesületben a magyar anyanyelvű gyerekek számára további fejlesztési lehetőségek is elérhetők. Szeptemberben indulnak a logopédiai foglalkozások, amelyeket csütörtökönként tartanak. Kétféle lehetőség közül választhatnak a szülők: csoportos logopédiai fejlesztés, ahova 5-8 éves gyerekeket várnak, valamint egyéni logopédiai fejlesztés, amely félórás időpontokban zajlik. Az egyéni fejlesztések időpontját a logopédus kollégával lehet egyeztetni
A Bécsi Magyar Iskolaegyesület olyan magyar anyanyelvű gyerekek számára is kínál segítséget, akik még nem beszélnek megfelelően németül, de iskolába készülnek vagy már iskolába járnak, és nehézségeik adódtak a nyelvtudásuk miatt. Számukra indítanak “Spielzeit” néven német nyelvtanfolyamokat, ahol németet idegen nyelvként tanulhatnak. A tanfolyamokra különböző korcsoportok jelentkezhetnek: az 5-6 éves gyerekeket a kisebbek, míg a 7-9 éves korosztályt a nagyobbak csoportjába várják. Ezek a foglalkozások heti két alkalommal, csütörtökönként zajlanak.
A német anyanyelvű gyerekeknek, akik még nem beszélnek elég jól magyarul, a BMIE magyar, mint idegen nyelv tanfolyamokat kínál. Ezek a foglalkozások heti egyszer, másfél órás időtartamban zajlanak, és elsősorban iskola előtti korosztály számára elérhetők. A tanfolyam kimenetele alapján a jövőben külön csoportokat indítanak az óvodások és az iskolások számára is.
“Nálunk sokféle tanfolyam fut egyszerre, így rendkívül differenciált módon tudjuk szervezni az oktatást. Ez lehetővé teszi, hogy a gyerekeket nyelvtudásuk alapján külön csoportokra osszuk, így mindenki a számára megfelelő szinten tanulhat.”
– foglalta össze Király Andrea.
Felnőttek számára is rengeteg tanfolyamot kínál a BMIE
A felnőttek őszi szemesztere szeptember 30-án hétfőn kezdődik. Összesen tizenhét magyar, mint idegen nyelv tanfolyam indul a jövő héten, különböző szinteken, A1-től C1-ig. Emellett magyar anyanyelvűek számára német, mint idegen nyelv tanfolyamokat is kínálnak, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő szintű képzést. Hogy teljes legyen a paletta, a BMIE azokra a felnőttekre is gondolt, akik csak hétvégén érnek rá német nyelvtanfolyamra járni. A kedvezményes nyelvkurzusok novembertől számukra is elérhetőek:
A Bécsi Magyar Iskolaegyesületben szinte lehetetlen nem megtalálni a megfelelő tanfolyamot, hiszen a kínálat rendkívül széleskörű. Az anyanyelvi oktatás mellett óvodásoknak és bölcsődéseknek is szerveznek foglalkozásokat, ahol a gyerekek és szüleik közösen tanulhatnak játékos formában. A nyelvtanfolyamok nemcsak a magyarul tanuló német anyanyelvű gyerekek számára elérhetők, hanem fordítva is: a németül nem beszélő magyar gyerekek is külön kurzusokon vehetnek részt. Logopédiai fejlesztést is biztosítanak, hogy támogassák a gyerekek nyelvi fejlődését. A felnőttek sem maradnak ki: szeptember végén indulnak a magyar és német nyelvtanfolyamok különböző szinteken, A1-től egészen C1-ig.
Németre, magyarra fel! A széleskörű oktatási kínálat a gyerekektől a felnőttekig, anyanyelvi és idegen nyelvi tanfolyamokkal minden korosztály számára elérhető!
A képzésekre jelentkezni ITT lehet!