Megéri-e péntek délután több mint két órát utazni Bécsbe egy irodalmi vetélkedőre? Hát persze, hiszen az OlvaSHOW-ról van szó, amely idén rekord számú versenyzőt vonzott: a kicsiknél 11, a nagyoknál 7 csapat mérette meg magát. Gyurmafigurák, eldugott ládikák, palackba zárt titkosírás, és megannyi izgalmas feladat, amelyekért külön köszönet illeti Nick Ildikót, a szervező Bécsi Magyar Iskolaegyesületet és a Bécsi Magyar Iskolát. Egy grazi anyuka beszámolója következik.
„November 14-e, péntek délután, 16:30? Addigra talán oda is érünk. Épp csak annyi időnk lesz, hogy hazajöjjünk, ledobjuk az iskolatáskákat, felvegyük az utazós hátizsákokat, és irány a Bécsbe tartó busz! Rendben, be is jelentkezünk két, bécsi gyerekekkel kevert csapattal az OlvaSHOW-ra.” Így indult a múlt heti bécsi kalandunk, amikor is két grazi anyuka négy gyerekkel úgy döntött, ez egy olyan programlehetőség, amit a távolság ellenére sem szeretnének kihagyni.
Ehhez viszont először meg kellett szerezni a választott könyvet, ami a Bécsben élő családoknak is kihívást jelenthet. Vannak, akik kivárják az őszi szünetet, és Magyarországon szerzik be az olvasnivalót, mások pedig egyszerűen megrendelik a könyvet. A mi keverékmegoldásunk végül egy szombathelyi könyvesbolt és egy ott gyakran megforduló lelkes kolléga segítsége volt.








A 7-8 évesek vetélkedőjére épp csak sikerül beesnünk a Collegium Hungaricum nagytermébe, ahol már várt ránk a harmadik, bécsi csapattag. „Fekete sereg, Kutyusok, Három holló, Bodza, Szuper csapat, A gyűrű őrzői, A holló bajnokai, Gyűrű, Mátyás templom…” – a csapatnevekből szépen kirajzolódott, hogy a választott könyv – Berg Judit: „A holló gyűrűje” – valamilyen módon kapcsolódott Mátyás királyhoz és a Hunyadiakhoz. Annyit talán elárulhatunk, hogy a történet legfontosabb helyszíne valóban a budavári Mátyás-templom, amelynek a tornyán álló holló elveszít egy gyűrűt, Bodza, a kutya pedig jelentős szerepet játszik annak felkutatásában.
Az OlvaSHOW természetesen nem a cselekmény apró részleteinek felidézését várta el a csapatoktól. A hat feladat megoldásához eltérő készségekre volt szükség, így minden csapattag hasznosnak érezhette magát: jó írás- és nyelvi készségre a folytonos szöveg mondatokra bontásához, jó kézügyességre a könyv egyik szereplőjének gyurmából való megformálásához, logikai készségre a palackba zárt titkosírás megfejtéséhez, gyorsaságra a teremben több helyen eldugott ládikákban talált szavak megfelelő helyre ragasztásához, és a cselekmény ismeretére az igaz-hamis feladathoz vagy a plickers kvíz-kérdések QR-kóddal történő megválaszolásához.




A kicsik vetélkedője után a nagyok következtek, mi ismét egy kevert grazi-bécsi csapattal vettünk részt. Náluk természetesen a választott könyv (Szabó Borbála: „A János-vitéz kód” című regénye) már sokkal hosszabb volt, és a feladatok is nagyobb fejtörést okoztak a versenyzőknek, akik – nem véletlenül – A „3 Einstein, Viki, Léna és a titkos kód, A négy einstein, Betűk ligája, Kódfejtök, Kódtörők és János.exe” neveket választották. Nekik többek között négysoros vers formájában kellett bemutatniuk a csapatukat, okostelefonnal QR-kódokat beolvasni és egy rejtvényt megfejteni, „Most mutasd meg!”-et játszani, és kitalálni, hogy egy adott idézetet melyik szereplő mondta a regényben.





A végén minden gyerek oklevelet és kis ajándékként egy, a könyv lapjára felcsíptethető könyvjelzőt kapott, sőt, az első három helyezett csapat tagjai még egy jutalomkönyvet is hazavihettek: a nagyok Wéber Anikótól „Az ellenállók vezére” címűt, míg a kicsik Mészöly Ágnestől „A macska karácsonyi varázslat”-át. A nagyok több szempontból is jól jártak az ajándékkal: kiderült ugyanis, hogy „Az ellenállók vezére” lesz a jövő évi OlvaSHOW választott olvasmánya, így ennek a beszerzésével már nem kell bajlódniuk. A könyv egyébként az „Abszolút töri” sorozatban jelent meg, a kiegyezés korába repíti vissza az olvasót, és nem kevés osztrák vonatkozása is van.
Az OlvaSHOW-t hét évvel ezelőtt hívta életre Nick Ildikó, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület és a Bunte Schule magyartanára. A szervezésben Nick Ildikó mellett Király Andrea, Mertzné Kugler Annamária, Sass Judit, Lisa Schneider, Szegi Anna és Gyovai Katalin segítette a rendezvény lebonyolítását.








A vetélkedő pozitív hatása azonban túlmutat az önfeledt szórakozáson és az izgalmas fejtörőkön. Jelentősége leginkább abban ragadható meg, hogy valódi, magyar nyelvű olvasmányélményt nyújt a résztvevő fiataloknak, akik külföldön élve általában gördülékenyebben tudnak olvasni a többségi nyelven, jelen esetben németül, ami egyúttal az oktatás nyelve is, mint a családjuk nyelvén. Bár a könyveket természetesen el „kell” olvasni a vetélkedőre, ennek még sincs „kötelező olvasmány”-jellege: a gondosan kiválasztott regényeket a gyerekek alig tudták letenni pár oldal után, és volt, aki többször is elolvasta a könyvet.
Ezen a délutánon tényleg a részvétel volt a fontos, és nem a győzelem, de annyit azért elárulhatunk, hogy minden grazi résztvevő kapott jutalomkönyvet, amit másnap hazafele a buszon ki is olvastak. Csapattársaiktól így köszöntek el: „Jövőre ugyanitt!”


Kiemelt kép, fotók: Gazdik Anna
























