Különleges táborba hívta a gyerekeket a félévi szünetben a Bécsi Magyar Iskola. Az ötnapos sztoritábor résztvevői közösen találtak ki és játszottak el történeteket, melyeket aztán közösen megbeszéltek, és rajzosan is feldolgoztak. A tábor nemcsak kreatív élményt nyújtott, hanem lehetőséget adott a barátkozásra és a magyar nyelv gyakorlására is, mindezt egy biztonságos és inspiráló közegben.
A Bécsi Magyar Iskola termébe lépve izgatott gyerekek szaladtak elém: “Te vagy a riporter? Akkor felveszel majd minket, ahogy játszunk?” Azonnal körbevettek a kérdéseikkel, minden érdekelte őket. Ilyen oldott hangulatban jutalomjáték a riporteri munka, nem volt olyan nehéz interjúalanyokat halásznom, mint máskor, a felnőtteknek szóló rendezvények esetében.
Először a 7 éves Samut kérdeztem, miért jött a táborba: “Tetszett a szüleimnek az ötlet. Van egy ilyen sztoris könyvem, amibe bele lehet írni történeteket, de még üres. Szerintem azért küldtek a táborba, hogy egyszer majd kész legyen. A legjobb itt, hogy együtt csináljuk a dolgokat, játszunk.”
A 6 éves Nóri is nagyon élvezte a tábort. Németországban született, most már Bécsben él, és rendszeresen jár énekelni a Bécsi Magyar Iskolába. Az “őrzőcica” szerepét játszotta a csütörtökön kitalált történetben. Amikor megkérdeztem a gyerekeket, hogy melyik történet tetszett a legjobban, egyértelműen az aznapit mondták: “Volt négy katona, és ők védték a bécsi várost, és volt egy magyarországi város is. Ott élt két ember, meg egy kígyó, aki át tudott változni emberré. Azt hittük, hogy gonoszak, és a végén összebarátkoztunk. Ezt együtt találtuk ki.”
Érkezésemkor a gyerekek épp egy asztal körül festegettek Gatti Bea és Tóth-Dénes Judit társaságában. A gyermek pszichodráma mindkettőjük egyik fontos szakterülete és szívügye. A közös játék után a gyerekekkel minden nap készítenek egy rajzot, hogy feldolgozzák az aktuális történetet. Judit így mesélt az elmúlt napok tapasztalatairól: “Ez most az első ilyen tábor itt a Bécsi Magyar Iskolában. Nagyon örülünk, hogy meg tud valósulni. A történeteket a gyerekek találják ki. Ehhez mindenki jelmezekbe bújik, a tábortartók és a gyerekek egyaránt.”
Judit Budapestről érkezett, ahol szintén gyerekeknek tart drámafoglalkozásokat. Szerinte nagyon izgalmas látni, hogy milyen témák kerülnek elő a Budapesten élő gyerekeknél, és milyenek itt. “Mindenütt érződik, hogy a gyerekeknek fontos a biztonságos tér megteremtése. Borzasztó nagy igényük van arra, hogy a dolgok ugyanúgy történjenek az első naptól kezdve a zárásig. Érdekes folyamat, ahogy alakulnak a rítusaink. Egy kisfiú dobta be az ötletet, hogy legyen tábortűz. Meglátta, hogy körben vannak a székek, és eszébe jutott. Még azt is hozzátette, hogy mindenki legyen egy láng. Ebből kiindulva minden egyes gyerek, aki csatlakozik a táborhoz, megrajzolja a saját lángját, és berakja a körbe. Így ez a tábortűz egyre szebben lobog. Egész héten a gyerekek saját ötletei mentén haladunk. Vannak hárman, akik fixen itt vannak egész héten, és többen, akik egy-két napra csatlakoznak. Így állandó integráció van a táborban, aminek a folyamatát nagyon érdekes megfigyelni. Ez egyébként a történetekben is megjelenik.”
A táborban két fő szabály volt: az egyik, hogy mindenki meghallgatja egymást, a másik, hogy nem bántják egymást sem szavakkal, sem tettel. A gyerekek nagyon megszerették, sőt, igényelték a közösen kialakított rutinokat, például az úgynevezett nyitókört, amikor mindig az beszélhetett, akinél egy zöld labda volt. A szervezők azt a légkört szerették volna megteremteni, mintha egy tábortűznél mesélnének egymásnak történeteket. Fontos azonban kiemelni, hogy a tábor nem terápiás térként szolgált, itt ugyanis közös történetek voltak, míg a terápiás folyamatok résztvevői egyéni történetekből építkeznek.
Minden történetet a gyerekek hoztak a foglalkozásokra, és mindig megjelentek a saját szimbólumaik. A látogatásom napján a bécsi város és a magyar királyi erdő lakói találkoztak egymással. Először harcoltak, aztán elkezdtek barátkozni. A történetek napról napra kerekebbek lettek.
Juditot arról is kérdeztem, miben fejleszti a tábor a résztvevőket, milyen útravalóval térhetnek haza: “Nagyon sokat segít a kapcsolódásaikon. Budapesten élek, és nem is számítottam rá, hogy esetleg nyelvi nehézségek is lehetnek, illetve hogy az itt élő gyerekek nem minden szót ismernek. Például amikor egy Lázár Ervin mesét olvastunk, el kellett magyaráznunk, mit jelent a behemót kifejezés.
Nem mindegyikőjüknek van lehetősége ennyit magyarul beszélni egy teljes napon vagy héten át. Így ez a hét egy nagyon jó nyelvgyakorlás is a számukra. A tábor segíti a barátkozást, összekapcsolódást is.
Vannak résztvevők, akik más BMI programokról már ismerték egymást, és nagyon megörültek a másiknak. Emellett a sztoritábor az önkifejezést is segíti. Fantasztikus jelenetek vannak, és öröm látni, hogy egy-egy gyerek milyen gyorsan tud reagálni, átváltozni. Azért is szeretek gyerekekkel dolgozni, mert időnként sokkal gyorsabb ez a folyamat, mint a felnőtteknél. A dráma nagyon segíti a kapcsolódást, a hatóerőt és az értékesség érzését. Mindenki értékes, és ezeket az értékeket keressük egymásban.”
A 8 éves Leó épp a tábor idején ünnepelte a születésnapját, amire az egyik itt megismert társától egy történetet kapott ajándékba, amelynek főszereplője a kis ünnepelt volt. A többiek pedig saját vicceket ajándékoztak neki. Mindez nagyon megható momentum volt a tábor szervezői számára, hisz arról tanúskodott, hogy milyen jó kapcsolódások tudnak születni pár nap alatt. Juditnak a tábor más szempontból is sokat jelentett: “A bátyámék Berlinben élnek, és rajtuk keresztül tudom, milyen külföldi magyarnak lenni, a saját bőrömön pedig azt, hogy néha milyen nehéz az ő otthoni családjaiknak. Itt Bécsben kicsit az az érzésem, mintha építeném a köztünk lévő hidat.”
Fotók: Farkas Noémi, Tóth-Dénes Judit
Akár ez is tetszhet
