A Svung Bécsi Magyar Színház az „utánpótlás” csoportjaival zárta az idei évadot. A Kicsi Svung ebben az évadban már a második produkciójával rukkolt elő, illetve bemutatkozott a Gimi Svung, akik idén először álltak a Pygmalion Theater színpadán.
Pohl Balázs vezetésével ősszel indult el a kamaszoknak szóló drámacsoport, a Gimi Svung. Hiánypótlás volt ez, hiszen a felső-gimis korosztály nem bővelkedik magyar nyelvű közösségi programokban. A csoport pár napon belül betelt, és szeptember végén el is indulhatott a közös munka. Vagyis játék. Improvizációs és szituációs gyakorlatokon keresztül kezdték megtapasztalni a színpadi jelenlétet, az egymáshoz való kapcsolódást, a dramaturgia szabályait, de foglalkoztak szövegelemzéssel és jelenetírással is. Végül egy olyan előadás született, amelynek történetét, fordulatait ők maguk találták ki, a jelenetek szövegét is ők írták meg, Pohl Balázs pedig ezeket összefésülte egy rövid darabbá, melyet végül néhány hét alatt állítottak színpadra, és Felesz vagy mersz lett a címe.
„Mivel csak lányok járnak a csoportba, adta magát, hogy játszódjon egy bentlakásos iskolában. Először a karaktereket találták ki, aztán ezekkel improvizáltunk. Az egyik ilyen impróban két jó barátnő Felelsz vagy mersz játékot játszott. Kiadtam házi feladatnak, hogy találjanak ki valami sztorit, ami úgy kezdődik, hogy „Egy ártatlan felelsz vagy mersz játékkal indult az egész, de aztán hirtelen…”. Jött egy csomó jó ötlet, ezekből kivettem két-három olyat, ami színházilag, dramaturgiailag olyan volt, hogy viszi előre a történetet. Ezekkel dolgoztunk tovább, míg végül kialakult a fő cselekmény, és a szereplők egymáshoz fűződő viszonya.” – mondta el az előadás keletkezéséről Pohl Balázs.
A félórás darab egy tanteremben játszódik, az óraközi szünetekben. Két jó barátnő felelsz vagy merszezik, melynek következményeképpen egy napra szerepet cserélnek. Egyikük kap egy levelet a rég halottnak hitt apjától. A szerepcsere miatt a másikuk olvassa el, és válaszol is rá. Ezt az osztály egy része nem tartja fairnek, végül két táborra válnak szét. Aztán persze kiderül, hogy egyikük sem tehet az egészről, hanem egy harmadik osztálytárs kavarta a szálakat, féltékenységből, régebben ugyanis ő volt a legjobb barátnő.
Jó döntés volt Pohl Balázs részéről, hogy a karakterekkel kezdte az építkezést, mert így minden szereplőnek megtalálták a funkcióját. Sokféle egyéniséget láttunk a színpadon, ahogy egy osztályban is általában, mégsem voltak klisések, papírízűek a szerepek. Jól bomlottak ki a viszonyok, és érezhető volt – mivel maguk írták a darabot –, hogy mi foglalkoztatja őket leginkább: a közösségben betöltött szerepek, a csoportdinamika változásai egy krízishelyzetben, a barátság, az árulás, illetve a konfliktusok kezelése és megoldása.
Hogy egy tanév alatt összehoztak egy ilyen minőségű produkciót, ez mindenképp folytatást kíván. A Gimi Svung minden bizonnyal ősztől ismét próbálni kezd a Bécsi Magyar Iskolában, érdemes lesz figyelni a jelentkezési felhívást.
Az eggyel kisebb korosztálynak szóló Kicsi Svungról már több ízben is írtunk, összességében a hatodik, idén a második előadásukat mutatták be. A Só és a Holle anyó után ezúttal is egy Grimm-klasszikushoz nyúltak, most a Hófehérkét „kicsisvungosították”. A törpék nem a bányába, hanem a játékgyárba járnak dolgozni (még csiszolópapírjuk is volt, amivel dolgoztak a fajátékokon), a herceg helyett pedig egy új szereplő, Hófehérke testvére töri meg a varázslatot. A Tükör is jelentősebb szerepet kapott (Kiss Emília), lett egy halvány saját személyisége, képes volt óvatosan véleményt mondani – kicsit mintha a chatgpt-vel beszélgetett volna a Mostoha. Az előző előadásban újítás volt a dalbetét, most ezen is csavartak egyet, a törpék rapben mutatkoztak be a közönségnek (a szöveget ismét Pohl Balázs, a hip-hop alapot Banyó Bálint írta).
A csoport két vezetője, Bajka Kinga Csengele és Pongrácz Zsófi nem csak a gyerekeket állítják egyre nehezebb feladatok elé, hanem saját magukat is. Az aprócska színpadi teret öt részre kellett tagolniuk, hogy jól elkülönítsék a helyszíneket. Ötletes volt a színpad előterében a játékgyárat jelző, farmernadrágokból készült óriási függöny, az óvodás méretű székek, és a törpék házát jelző, fából készült, teljesen berendezett babaház, optikailag is ábrázolva a méretbeli különbségeket. Ennek ellenpontjaként a színpad hátsó részén magasodott egy óriási, díszes trón, a Mostoha birodalma. A színek is jelzéssel bírtak, a törpéknél minden színes volt, a Mostohánál a fekete és az ezüst dominált.
A törpék jól hozták a rájuk szabott karaktereket, a szóviccekkel fárasztó Vidort (Ertl Emília), a mindig éhes Kukát (Bogyor Zaya Nia), az álmodozó Szendét (Méhes Margaréta), a belassult Szundit (Minteh Sophia), az ujját feltartva magyarázó Tudort (Kiss Lucia), a hipochonder Hapcit (Méhes Frida) és az indokolatlanul ordítozó, mindig negatív Morgót (Minteh Jamal).
Hófehérkét két ember segítette, a szelíd, de bátor testvére, Gyöngyike (Perdelwitz-Szudoczky Anna Sophie), és a Mostohának simán beszólogató Vadász (Tóth Simon, aki most debütált a Kicsi Svungban). A Hófehérkét játszó Tóth Izabella lenyűgöző természetességgel és bájjal volt jelen a színpadon, szinte profi színészi eszköztárral. Mostohaként Padelkar Sophie teljes magabiztossággal hozta a gonosz karaktert, és egy pillanat alatt a szemünk láttára változott testtartásban és hanghordozásban is öregasszonnyá.
Elnézve mind a két korosztályt, talán lehet mondani, hogy a „nagy” Svung ki fogja tudni nevelni az utánpótlást. A kicsikhez is, nagyokhoz is lehet ősztől csatlakozni.
Kiemelt kép: Bánhalmi Norbert
Akár ez is tetszhet
