Szombatonként, amikor sok gyerek még otthon pihen vagy hétvégi programokra készül, Kiss Ágnes útnak indul Bezenyéről Bécs felé. Több mint száz kilométert utazik azért, hogy a Bécsi Magyar Iskola diákjainak magyar nyelvet tanítson. Hétköznap egy magyarországi általános iskola igazgatója, hétvégén pedig egy olyan közösség pedagógusa, amelynek tagjai számára a magyar nyelv nem mindig a mindennapok természetes része.
Kiss Ágnes 1971-ben született Békéscsabán. Már gyerekként tudta, hogy pedagógus szeretne lenni. „Amióta először szóba került a pályaválasztás, tanítónak készültem.” A győri tanítóképző főiskolán szerzett diplomát 1992-ben, majd a diplomaosztó után a Mosonmagyaróvár közelében fekvő Bezenye iskolájában kezdett dolgozni. Azóta is ott tanít. Több mint három évtized alatt generációk kerültek ki a kezei közül, 2025-ben pedig megbízták az iskola igazgatói feladatainak ellátásával. A hétköznapjai így is sűrűek, mégis vállalja a bécsi tanítást. „Én ezt mindig úgy éreztem, hogy szükség van rá. Ha a gyerekeknek és a magyar közösségnek fontos, akkor nekem is fontos.”
Tizenkét éve minden második hétvégén Ausztriába indul. Nemrég a magyar közösségért végzett munkájáért elismerő oklevelet vehetett át Magyarország bécsi nagykövetségén, de azt mondja, nem ezért csinálja. „Nem gondoltam soha, hogy valami különlegeset csinálok. Csak tettem a dolgomat, amit úgy gondoltam, hogy tennem kell” – mondja. Pedig amit tesz, korántsem hétköznapi. A határ két oldalán két teljesen különböző iskolai világban dolgozik. Papíron ugyanaz történik Bécsben, mint Bezenyén: gyerekek ülnek az asztaloknál, könyvek vannak előttük, a pedagógus magyaráz. A valóságban azonban egészen más helyzetből indulnak. A magyarországi iskolában a gyerekek természetes környezetben használják a magyar nyelvet. A bécsi hétvégi iskolában viszont sok tanuló kétnyelvű családból érkezik: otthon esetleg magyarul beszélnek, de a hétköznapjaikat német nyelvi közegben élik. „A bécsi gyerekek elkötelezettsége számomra egészen csodálatos. Szombatonként jönnek magyarul tanulni. Nem tudom, hogy a magyarországi gyerekeket rá lehetne-e erre venni.”
A hétvégi oktatás egyik legnagyobb kihívása éppen a sokféleség. Egy csoportban nemcsak különböző életkorú, hanem eltérő nyelvi szinten lévő gyerekek tanulnak együtt. A kisebbek között hat és tíz év közötti gyerekek ülnek egy teremben, a nagyobbaknál tíz és tizennégy évesek. A pedagógusnak minden alkalommal úgy kell felépítenie az órát, hogy mindenki találjon benne sikerélményt. Ráadásul egy tanévben körülbelül húsz alkalom áll rendelkezésre arra, amire egy magyarországi iskolában jóval több tanóra jut. A legkisebbeknél különösen összetett a feladat. Sok gyerek éppen németül tanul olvasni az óvodában vagy az iskolában, miközben magyarul is meg kell ismerkednie a betűkkel.
Először a közös betűkkel kezdenek, később jönnek a hosszú magánhangzók, majd a magyar nyelvre jellemző kétjegyű mássalhangzók. A tanév végére a legtöbb első osztályos már magyarul is tud olvasni és írni.
Kiss Ágnes szerint azonban a hétvégi iskola nem csak nyelvórákból áll. „Minden alkalommal van egy kis irodalom is. Ha közeledik egy nemzeti ünnep, akkor történelemmel is foglalkozunk. Fontos, hogy ne csak a nyelvet, hanem a magyar kultúrát is megismerjék a gyerekek.” A tanításhoz magyarországi tankönyveket használ, amelyeket az Oktatási Hivatal oldaláról a családok is elérhetnek. Így az otthoni gyakorlásra is van lehetőség.
Tizenkét év alatt több generáció nőtt fel Kiss Ágnes óráin. Vannak gyerekek, akik még óvodásként kerültek hozzá, és ma már kamaszok. Van olyan tanítványa is, aki egy időre abbahagyta a magyar iskolát, majd évekkel később visszatért. „Volt egy kislány, aki hatévesen járt hozzám, aztán hosszabb időre eltűnt. Tizennégy éves korában visszajött, mert rájött, hogy szeretné megtanulni a magyart. Később még a testvérét is elhozta.” Szerinte sok fiatal csak később érti meg, milyen értéket jelent a magyar nyelv ismerete.
„A nyelv sokszor akkor válik igazán fontossá, amikor már érzik, hogy kapcsolódik valamihez. A családhoz, a nagyszülőkhöz, a saját történetükhöz.”
Kiss Ágnes szerint azoknak a szülőknek sem kell tartaniuk a hétvégi iskolától, akik attól félnek, hogy túl nagy terhet jelent a gyerekeknek. „Ez nem hagyományos iskola. Játékosan tanulunk, alkalmazkodom minden gyerekhez. Ha valakinek nehéz egy feladat, kap könnyebbet, ha ügyesebb, nagyobb kihívást kap. Az a célom, hogy megszeressék a magyar nyelvet.” Szerinte a legfontosabb nem az, milyen szintről indul egy gyerek. „Nem az számít, hogy milyen nyelvi szinten érkezik, hanem hogy lehetőséget kapjon a fejlődésre. Láttam már olyan tanulót is, aki kezdetben egyáltalán nem beszélt magyarul, később pedig magabiztosan használta a nyelvet.” A pedagógus szerint a szülők számára ez egy különleges lehetőség. „A magyar nyelv nemcsak plusz tudás. Kapcsolat a családi gyökerekhez, a
nagyszülőkhöz, a rokonokhoz és a magyar kultúrához. A gyerekek itt nemcsak tanulnak, hanem közösséget is találnak.”
A Bécsi Magyar Iskolában ma már akkora az érdeklődés, hogy Kiss Ágnes szerint szükség lenne egy újabb korosztályi csoportra is. A legidősebb diákok számára nehéz egy olyan csoportban tanulni, ahol nagyon eltérő a nyelvi tudás. Korábban ő maga három csoportot is vezetett, ma azonban kettővel dolgozik. „Én inkább vállalok több munkát, csak maradjanak meg a gyerekek.” Szerinte a hétvégi magyar iskola valójában nem egyszerű nyelvoktatás. „Ez közösségépítés és identitásmegőrzés is. Ezek a gyerekek és családok időt áldoznak arra, hogy a magyar nyelv megmaradjon. Ez önmagában nagyon értékes.”
Kiss Ágnes pedig tizenkét év után is ugyanúgy indul útnak minden második szombaton Bezenyéről Bécsbe. Nem a kitüntetés miatt, hanem azokért a gyerekekért, akiknek a magyar nyelv egy darabka otthont jelent.
Fotók: Horváth Nóra
Akár ez is tetszhet
