Kevés magyar zeneszerző kötődött olyan szorosan Bécshez, mint Kálmán Imre. A siófoki születésű komponista Budapesten alapozta meg tudását, de első nagy sikerét, a Tatárjárást követően hamarosan Bécsbe költözött – és itt vált világhírűvé.
Tulajdonképpen Bécsben több emlékhelye van, mint Budapesten. Mindkét lakóhelyére emléktábla emlékeztet, az egyik a 4. kerületi Paulanergasse 12. szám alatt, ahol 1912 és 1923 között élt, a másik a 18. kerületi Hasenauerstraße 29-nél, ahol 1930 és 1939 között lakott; innen menekült Zürichbe. Mellszobra áll a közeli Türkenschanzparkban, a Raimundtehaterben és a Theater an der Wien épületében. Sírja a Zentralfriedhofban található. Nevét Hietzingben utca őrzi.
Siófokon született 1882-ben, a hatgyermekes Koppstein család harmadik gyerekeként. A család kezdetben anyagi biztonságban élt, Koppstein Károly gabonakereskedéssel foglalkozott, és vállalkozóként tevékenykedett. Közismerten „lokálpatrióta és kultúratámogató” volt, aktívan részt vett a város fejlesztésében: felügyelte vagy igazgatósági tagként támogatta a Balatonvidéki Takarékpénztár működését, és tagja volt a községépítő- és fejlesztő tanácsnak. A család többletbevételként kiadott szobákat is, például Liedl Ferenc hegedűművészt is elszállásolták, aki ezzel közvetve hozzájárult fiuk zenei érdeklődéséhez. Kálmán (ekkor még Koppstein) Imre a siófoki izraelita elemi iskolába járt, itt tanult meg németül. És ekkor vette első zongoraleckéit is.
A család azonban csődbe ment, és 1891-ben Budapestre költöztek, a gyerekeket rokonok között osztották szét. Imre a Deák téri Evangélikus Főgimnáziumban tanult, de mellette beiratkozott egy zeneiskolába is, az egyik nagynénjénél tudott gyakorolni. Ekkoriban változtatta meg a nevét Koppsteinről Kálmánra.
A gimnázium után felvették a Zeneakadémiára, zongora szakra, de a családi nyomás hatására jogot is tanult, melyet be is fejezett, ám a doktoriját már nem csinálta meg. A zenélést annyira komolyan vette, hogy a sok gyakorlástól ínhüvelygyulladást kapott, így átiratkozott zeneszerző szakra. És ez lett a magyar operett nagy szerencséje. Eleinte természetesen esze ágában sem volt a könnyű műfajban alkotni, ám komolyzenei pályafutása sikertelennek bizonyult. Állítólag annyira el volt keseredve, hogy azzal fenyegetőzött: „Ha ez így megy tovább, én valami retteneteset csinálok… Operettet fogok írni!” Barátai (Szirmai Albert, Jacobi Viktor, későbbi operettszerzők, és Molnár Ferenc, író) unszolására kezdett kuplékat írni, ami egyenes út volt az operettek világába.
Egy véletlen folytán kapta a megbízást, hogy komponálja meg a Tatárjárás zenéjét Bakonyi Károly librettójára. (Bakonyi ekkor már elismert librettista volt, épp csúcsra járt a János vitéz a Király Színházban, Fedák Sárival a címszerepben.) Kálmán kivett egy szobát Kroisbachban (Fertőrákos), és megírta élete első operettjét, a Tatárjárást. Az 1908. február 22-i premier után néhány nappal megnézték az előadást a Vígszínházban a bécsi Theater an der Wien igazgatói, Karczag Vilmos és Karl Wallner. A bécsi premiert 1909 januárjában tartották Ein Herbstmanöver címen. És még abban az évben bemutatták Hamburgban, Berlinben, Koppenhágában, Londonban és New Yorkban.
Kálmán Imre Bécsbe költözött, távmunkában írta a következő darabját a Vígszínház számára. Az obsitos nem lett túl nagy siker, mindenesetre Bécsben is bemutatták. A német változat szövegét Victor Léon írta, aki ifj. Johann Strausszal és Lehár Ferenccel dolgozott. A következő operett, a Cigányprímás már német szöveggel készült a Johann Strauss Theater számára, és csak egy évvel később, 1913-ban mutatták be Magyarországon a Király Színházban, Fedák Sárival. Ez lett a második világsiker.
A harmadikra sem kellett sokat várni, csak közben kitört az első világháború, és egy időre bezártak a színházak. Kálmán Bad Ischlbe költözött, és megírta A csárdáskirálynőt. Az eredeti darab ezúttal is német nyelven készült, Leo Stein és Jenbach Béla szövegkönyvével, magyarra egy évvel később fordította le Gábor Andor. A bécsi bemutató 1915 novemberében volt, a budapesti, ismét a Király Színházban egy évvel később. (Kis érdekesség: a darabot az Operett Színház-i bemutatóra az akkor már 61 éves Honthy Hanna kedvéért 1954-ben átírta Kellér Dezső és Békeffi István, így lett Cecília az egyik főszerep. A következő jelentős átirat a Mohácsi-fivérek munkája volt 1993-ban a Kaposvári Csiky Gergely Színház legendás előadásában.)
A budapesti bemutató alkalmából Kálmán Imre a következőket mondta: „Örülök nagyon annak is, hogy a darab végre egy esztendei csavargás után megérkezett haza és boldog vagyok, amikor magyarul hallom énekelni a muzsikámat, és magyar zenekar játssza azt. Szinte tüzesebben és melegebben hangzik. Megértődik, hogy ez a muzsika innen fakadt, adja Isten, hogy itt is legyen meg a talaja. A darab szövegkönyve változatlanul kerül a budapesti közönség elé, Gábor Andor fordításában. Ez a munkája Gábornak a legjobbjai közé tartozik, csupa ritmus minden verse, refrénjei pedig teltek humorral és melegséggel. Fontosnak tartom annak hangsúlyozását, hogy a szövegkönyvben semmiféle változtatás nem történt, mert a bécsi bemutató után magyar részről igazságtalan támadások értek, azt írták, hogy csikósok, kanászok és pandúrok szerepelnek a darabban.”
Továbbra is megállás nélkül komponált, jött a Hollandi menyecske, A bajadér, aztán 1924-ben a Marica grófnő. Abban hallható a Harsányi Zsolt által magyarított, mindenki által ismert Szép város Kolozsvár című dal, melyet azonban a bécsi bemutató másnapján Komm mit nach Varasdin szöveggel énekelt a fél város. A Ringó vállú csengeri violám pedig Braunes Mädel von der Puszta címmel vonult be az osztrák emlékezetbe. Kálmán saját bevallása szerint ebben a darabjában jelent meg legerősebben a magyar lélek: „A muzsikában még inkább kidomborítottam a magyar elemet, mint azt addig tettem. Valami szilaj, fanyar hangulat vonul végig a melódiákon. Az egész keserű magyar sorsot próbáltam megérzékíteni benne.” Ez minden bizonnyal sikerült neki, mert a budapesti 8 Órai Újság bécsi tudósítója így írt a főpróbáról: „Túlzás nélkül el lehet mondani, hogy Kálmán Imre új operettje egy napra megint a nemzetközi színházi élet középpontjába állította Bécset. Ennek az érdeklődésnek azonban úgyszólván’ csak színtere volt Bécs; a lelkek az első taktusoknál Magyarország felé szálltak, amelynek hangulatát, temperamentumát, jókedvét és elkeseredését elragadó muzsikában szólaltatja meg új művében Kálmán Imre. A magyar népi zene ritmusain elindulva, csillogón magyaros a Marica grófnő majdnem minden egyes száma, mégpedig nem sujtásaiban, zsinórzatában, cifraságaiban, hanem lelkében. Ez a zene, amelyet egy modern zenekar ragyogó köntösében vezet Kálmán Imre a nagyvilág közönsége elé, színpadilag olyan hatásosan van földolgozva, hogy felülmúlni egyszerűen lehetetlen. […] A főpróbán, amelynek Bécsben zárkózott és hűvös közönsége szokott lenni, viharos tapsok ünnepelték ma Kálmán Imrét.”
Még néhány évig ünnepelték Kálmán Imrét, A cirkuszhercegnőt 1926-ban, a Chicagói hercegnőt 1928-ban, A montmartre-i ibolyát 1930-ban, Az ördöglovast 1932-ben, a Josephine császárnét 1937-ben, míg 1938. március 13-án éjfélkor SA egyenruhások kopogtattak a döblingi Kálmán-villa ajtaján. Ekkor már családjával élt ott a szerző, 1929-ben vette feleségül a lengyel-orosz táncosnőt, Vera Makinszkát. Három gyerekük született, Elisabeth, Charles és Yvonne. Az ajtajuk mindig nyitva állt, házuk a társasági élet egyik központja lett. Felvidéki magyar szakácsnőjük volt, Pervics Mária, akiért Horthy Miklóssal és Gömbös Gyulával versenyeztek, Kálmán azonban annyi pénzt ajánlott Frau Pervicsnek, hogy Bécsbe költözött. Végül 50 évig volt a család szakácsnője, főztjéért rajongtak a bécsi és később az amerikai barátok is.
Tehát nem véletlenül voltak az elsők között, akiknél megjelent az SA. Aznap éjjel még üres kézzel távoztak, de reggel visszajöttek, és hagyták, hogy Kálmán önként átadja nekik az autóját, a sofőrjével együtt, akinek a bérét azonban továbbra is Kálmán fizette. Két nap múlva megint megjelentek, ekkor Kálmán papírokkal igazolta, hogy az épület egy svájci állampolgár tulajdona. 1200 schillingért cserébe az SA emberei írtak egy igazolást arról, hogy az épület átvizsgálása megtörtént. A család nemsokára Zürichbe utazott, onnan Párizsba, majd 1940-ben érkeztek meg Hollywoodba. Az MGM Stúdió meg akarta filmesíteni a Cigányprímást és a Marica grófnőt, de végül egyik sem valósult meg. Egy ideig még Hollywoodban éltek, és megismerkedtek a filmvilág krémjével, az estélyeiken gyakori vendég volt Billy Wilder, Greta Garbo, Clark Gable, Marlene Dietrich és Arnold Schönberg. Végül, mivel ezekben az években nem volt nagy szükség operettfilmekre, New Yorkba költöztek, ahol Kálmán további operetteket írt, a College of Music díszdoktora lett, és saját műveit vezényelte. Itt is a társasági élet középpontjai lettek, ami nem csoda, hiszen New Yorkban élt a kivándorolt magyarok legnagyobb része. A baráti körükhöz tartozott Bartók Béla, Molnár Ferenc, Oscar Hammerstein, Ormándy Jenő.
1945-ben egy újságcikkből tudta meg, hogy két testvére, Ilonka és Emília a holokauszt áldozatai lettek, Győr közelében haltak meg. 1949-ben szívrohamot kapott. Úgy döntött, visszatér Európába. Baden-Badenbe utaztak először, aztán valamennyi időt eltöltöttek Bécsben is, ellátogattak Bad Ischlbe, ahol legnagyobb sikerét, a Csárdáskirálynőt írta, aztán Párizsba mentek, de az év végén visszautaztak Amerikába, ahol megérkezésük után nem sokkal szélütés érte. 1953-ban halt meg Párizsban, ahova idősebbik lánya esküvőjére érkezett. A másik lánya, Yvonne így emlékszik az utolsó évekre: „1949-ben kapott először szívrohamot New Yorkban. 13 éves voltam, nagyon megijedtem. Bécsbe utaztunk, majd vissza az Államokba. Karácsony előtt lett nagyon beteg. Szélütés. A fél arca lebénult, nem tudott beszélni. Nem lehetett érteni, amit mond. Beszélni és írni tanultam vele. Ekkor már nem volt nálunk nagy társasági élet. Három év múlva halt meg. Elaludt örökre. Tizenhat éves voltam.”
Az utolsó művét, az Arizona Ladyt a fia, Charles fejezte be. Bécsben, a Zentralfriedhofban temették el, ahogy kívánta.
Jelentősége és hatása sokkal nagyobb volt, mint amennyire a mai emlékezetben él. Operettjeiből számtalan film készült, főként német, szovjet és magyar alkotások. Tucatnyi sláger fűződik a nevéhez, amelyeket mindenki ismer, csak tán nem is tudja, hogy épp egy operettből való. A szülőházát emlékházzá alakították, a Budapesti Operettszínház előtt szobra áll. Az ő nevét viseli a Budapest – München EuroNight egyik vonata. És ha ez még nem lenne elég: az izlandi focihimnusz A montmartre-i ibolya egyik dalának átirata. Bátran próbáljátok ráénekelni, hogy Ma önről álmodtam megint, bocsánat asszonyom! Ugye, ugye?
Kiemelt kép: Kálmán Imre szobra a Türkenschanzparkban, PictureObelix
Akár ez is tetszhet
