„A közönség nélkül nincs semmi”

Bécsben több mint egy évtizede működik a KultPult, amely mára a magyar közösség egyik meghatározó kulturális találkozóhelye lett. Bencze Mariann alapító mesél a kezdetekről, a motivációiról, és arról, hogyan lett egy hiányérzetből kulturális misszió.

Minden szava mögött ott van a szenvedély a kultúra és a közösség iránt. Ahogy mesél, kirajzolódik egy történet, amely nemcsak egy programokról szóló kezdeményezésé, hanem a közösségben való otthonteremtésé is. Mariann nem klasszikus értelemben vett „alapítóként” beszél magáról. Nem üzleti terv, nem egy nagy vízió állt a KultPult mögött, hanem egy nagyon egyszerű, mélyről jövő hiányérzet.

Pöőr-Tóth Krisztina/Rólunk.at: Mi indította el benned a KultPult ötletét? Volt valami személyes érzés, ami beindította a folyamatot?

Bencze Mariann: Amikor 2011-ben a családommal Bécsbe költöztünk, még nem tudtuk, maradunk-e végleg. Egy biztos volt: a gyerekeimnek szerettem volna átadni azt a kulturális közeget, amit otthon természetesnek vettünk, és nem akartam hetente ingázni Sopronba vagy Budapestre egy-egy gyerekprogramért. Valahogy így jött az ötlet, hogy inkább idehozzuk a magyar kulturális eseményeket. A hátterem is adott volt: kulturális újságírást, nyelvészetet tanultam, dolgoztam könyvkiadóknál, programszervezésben sem voltam kezdő. Az első alkalmak még gyerekprogramok voltak. A saját gyerekeim miatt pattant ki a szikra, és hamar kiderült, hogy más családoknak is öröm, hogy összegyűlhetünk.

“Amikor láttam, hogy a saját gyerekeim élvezik, amit kitalálok, felmerült bennem: miért ne lehetne ebből valami nagyobb? Más családoknak is szükségük van rá.”

Legelőször Gryllus Vilmost hívtam el egy farsangi koncertre. A Lofficeban tartottuk: annyian voltak, hogy a plafonról is lógtak. Ott esett le: nemcsak mi vágyunk erre, hanem rengeteg család. Onnantól egyik ötlet hozta a másikat, volt nálunk a Szalóki Ági-Dés András duó, a Rutkai Bori Banda, Farkasházi Réka és a Tintanyúl és mások. A szülők közben egyértelmű visszajelzéseket adtak, hogy felnőtteknek szóló programokra is kíváncsiak lennének. Így indultak az irodalmi estek, koncertek, beszélgetések. Tulajdonképpen azt hoztam, ami engem is érdekelt. Újságíróként mindig is kíváncsi voltam, kik, hol, mit játszanak – ezt a kíváncsiságot hoztam magammal, és igyekeztem másokkal is megosztani. Egyetlen dologban voltam biztos: nem akartam sportcsarnokokat megtölteni. Nem is érdekelt, hogy meg tudnám-e vagy sem. Az volt fontos, hogy átlátható és belátható legyen a tér, ahol találkozunk, hogy valóban egymás közelében lehessünk. Azt szerettem volna, hogy a programok ne csak a felszínen szórakoztassanak, hanem összehozzanak, közelebb vigyenek egymáshoz. Hogy a közönség és én is kapcsolatot találjunk egymással – de nem tudatos közösségépítés volt ez, inkább ösztönös.

Az emberek rezonáltak az ötletekre, nyitottak voltak a párbeszédre, és a találkozásokból valódi ismeretségek, barátságok születtek – nemcsak nekem, hanem egymás között is. Most, tizenegy év távlatából, tizennégy év bécsi lét után jobban értem már, miért kezdődött mindez. Csodálatos megtapasztalni, mennyi öröm, meglepetés és megújulás rejlik benne még mindig.

Pöőr-Tóth Krisztina/Rólunk.at: Emlékszel az első KultPult felnőtt programra?

Bencze Mariann: Igen, a Janikovszky felolvasószínház volt a Móra Kiadóval közös munkánk, A lemez két oldala. Tollár Mónika rendezésében, Pikali Gerdával és Kovács Patríciával, ott még dupláztunk is. Ezt az előadást feliratoztuk, hogy a magyarul nem beszélő közönséget is bevonjuk, jöttek is. A legnagyobb tanulságot itt fogalmaztam meg: hogy mindaz, amit egyébként magyarul az ember zsigerből ért, a humort, a dolgokat, amiket el tud raktározni, az fordítással nem pont úgy működik – ami nem baj. De akkor azt a döntést hoztam, hogy szeretném, ha ez egy magyar nyelvű, magyar közösségnek szóló kezdeményezés lenne – elengedtem a feliratozást.

Pöőr-Tóth Krisztina/Rólunk.at: Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

Bencze Mariann: Az elsők között volt Kulka János zenés estje, Alföldi Róbert és Csáki Judit könyvbemutatója (akkor még a Nemzeti Színházban töltött 5 évről), Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés-irodalmi eseménye. Mindegyik hatalmas élmény volt, és mind azt bizonyította: van itt egy közeg, amelyik közös kulturális élményekre vágyik. Ezek közül az alkotók közül már néhányat vissza is hívtam, tíz év távlatából is nagyon érdekes a pálya és az érték, amit képviselnek.

Amikor Alföldi és Csáki először járt nálunk a Kultpult-ban 2015-ben, azt az akkor még létező Szamos Cukrászdában tartottuk, két teltházas eseményt csináltunk egymás után: akkor azt láttam a szemükben, mind a kettőében, Csáki Juditéban, és Alföldi Róbertében is, hogy ők most itt saját maguk lehetnek, ez egy safe place számukra is, és van bennük egyfajta elismerés is aziránt, hogy na, mi akkor ezt a külföldre jövést megléptük, mi mindannyian, akik ott vagyunk. A közösség is rendkívül hálás volt, hogy ilyen közel lehetett hozzájuk kerülni, és tulajdonképpen ez azóta is sajátja a programoknak, hogy nagyon-nagyon közel vagyunk a programok utáni beszélgetésben egymáshoz, a művészekhez. Szerintem ez a legjobb, amit az idei évadtól még tovább tervezünk fokozni.

Pöőr-Tóth Krisztina/Rólunk.at: Hogyan változtatta meg az elmúlt tíz évedet az, hogy belekezdtél a KultPultba?

Bencze Mariann: Kétféle irányt hozott az Ausztriába költözés az életembe. Egyrészt a KultPultot, ami összeköt a hazai kulturális szcénával, és megteremti az #itthonotthont a közönséggel. Ugyanakkor az a kérdés is mindvégig itt volt és itt van bennem, hogy mi az értelme annak, hogy én – a családommal együtt – itt élek egy ideje. Sokunk története, hogy a férjek kapnak egy állásajánlatot, vagy állást keresnek, a feleségek pedig követik őket a gyerekekkel. Nálunk is így alakult – tradicionálisan, ahogy mondani szokták.

De ez bennem már az első pillanattól belső feszültséget okozott. Szükségem volt arra, hogy értsem, mi az én utam itt ebben a külföldön élésben. Otthon szakmailag is tartottam valahol, és társasági szempontból is erős háló vett körül – barátok, kapcsolatok, közösség. Ez itt értelemszerűen nem volt, amikor kiköltöztünk. Éppen ezért volt óriási igényem arra, hogy találkozzunk, hogy létrejöjjön egy új közösség a kultúra körül. Nem tudatos döntés volt, inkább ösztön: szerettem volna megtalálni azokat, akiket hasonló dolgok érdekelnek. Utólag úgy látom, hogy ez lett az egyik legerősebb mozgatórugó. Közben mindig ott volt bennem a felkiáltójel: ha csak a magyar közösségben maradok, és nem nyitok a befogadó közösség felé, akkor mi értelme annak, hogy Ausztriában élek?

Szóval nekem személy szerint is meg kellett találnom a helyem, és ezt most szakmailag értem. A kulturális újságírás közege erősen benne van a KultPultban, és ezért a felfedezésért nagyon hálás vagyok, másrészt azonban az osztrák piacon az employer branding és a vállalati kultúra az utam évek óta, jelenleg a Bécsi Közgazdasági Egyetem munkáltatói márkájáért vagyok felelős, és ez is nagyon sokat jelent nekem. Praktikusan azt is, hogy a KultPult egy nagyon fontos küldetés, de nem a főállásom, nem ebből élek, és egyébként úgy, ahogy én szeretem csinálni a KultPultot – kis közösséggel, belátható méretű helyen – , nem is lehetne az.

Az elmúlt 11-12 évre visszatekintve viszont azt érzem, hogy természetes, hogy ez volt az utam. Nem lehet, hogy ne a kultúra legyen az, ami vezessen. És nemcsak az irodalom, hanem minden, ami idehozható: színház, önismeret, zene, képzőművészet, tánc, bármi, ami az #itthonotthon-történeteinket meséli el. Ezek a történetek a mi történeteink, mindenkié, nem csak azoké, akik külföldön élünk.

Pöőr-Tóth Krisztina /Rólunk.at: Ha a KultPult közönségét egyetlen emberként kellene jellemezned, milyen lenne a személyisége?

Nyitott és kíváncsi. Olyan, aki nem riad vissza a nehezebb témáktól, a progresszív megközelítésektől, a kísérletezéstől. Lehet, hogy valami nem mindig tetszik pont annyira neki, mint nekem, de visszajön, mert tudja: itt mindig minőséget és jó társaságot kap. Ez az a bizalom és hűség, ami miatt újra és újra erőt kapok a folytatáshoz. Mindig meghatódom, amikor erre gondolok: a közönség nélkül nincs semmi, sem értelme nincs, sem nem lehetséges. Ők azok, akik jelenlétükkel újra és újra igazolják, hogy érdemes csinálni.

A KultPult őszi programjai:

Október 17. 19:00 – Lassan – Márfi Márk és Für Anikó #itthonotthona Bécsben

Október 19. 15:00 Gyárfás Dorka: KULKA – Kulka János #itthonotthona Bécsben

November 22. 19:00 Ha szeretsz, miért nem szertsz – #itthonotthon special edition

Fotók: KultPult