„A néptánc az önkifejezés egy csodálatos formája”

Kovács Gábor és Kovács-Gál Nóra néptáncoktató házaspár évek óta ápol szoros kapcsolatot a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesülettel. Az örökös aranysarkantyús és örökös aranygyöngyös táncosok számos táncházat, próbát, tábort tartottak az egyesület berkein belül. Velük beszélgettünk.

Magyarországon Kiscsősztől Görbeházáig számos táncegyüttesnek segítettek már, de szívügyüknek tartják a diaszpórában élők hagyományápolását is, hiszen számos európai, észak- és dél-amerikai országban tanítottak már néptáncot a külföldön élő magyaroknak. Évek óta szervezik a Minden Magyarok Táncát, ahol több mint 100 külhoni táncos szokott egy közös koreográfiával színpadra lépni a budapesti Országos Táncháztalálkozón, és amelynek lelkes résztvevői az ausztriai magyar tánccsoportok is. A Délibáb tagjaként ismertem meg a koreográfus házaspárt, és engem is magával ragadott a lelkesedésük. Minden próba és táncház meghatározó élmény velük, ahol egyszerre fejlődhet a mozgáskultúránk, memóriánk, ügyességünk, miközben megismerjük a hagyományokat, és nem utolsó sorban jól is szórakozhatunk. Az egyes tájegységeket bemutató dokumentumokat, felvételeket aprólékosan tanulmányozzák, hogy a lehető leghitelesebben adják át a táncokat, dalokat. Kíváncsi voltam, honnan ered az elhivatottságuk, és miért választottak minket bécsi magyarokat, hogy tudásukat velünk is megosszák.

Mindkettőjük életének gyermekkora óta meghatározó eleme a néptánc. Táncosként és koreográfusként is számos díjat érdemeltek ki. Kovács-Gál Nóra okleveles gyógypedagógusként, interkulturális szakértő és tanácsadóként, valamint gyermekjogi munkatársként is tevékenykedett. Kovács Gábor Norbert a Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc-színházi tánc szakán szerzett diplomát, hivatásos táncosként a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek is tagja volt.

Kőrösiné Forgó Ilona/Rólunk.at: Honnan ered a néptánc szeretete?

Kovács-Gál Nóra: Általános iskolás koromban Görbeházán csak néhány szakkörre tudtunk jelentkezni, nekem a néptánc volt a legszimpatikusabb, és nagy szerelem lett belőle.

Kovács Gábor: Amikor megszülettem, akkor az Ajka-Padragkút Táncegyüttesnek édesapám volt a vezetője, és rendszeresen részt vettem a foglalkozásain, aztán szép lassan az életem állandó részévé vált.

Kőrösiné Forgó Ilona/Rólunk.at: Mit szerettek a legjobban a néptáncban?

Kovács-Gál Nóra: Én nagyon szeretem a művészi formáját, hogy sokfelé értéket, érzelmet lehet vele közvetíteni. Egy olyan kapcsolatrendszer tevődik mellé, ahol barátságok, sőt házasságok is születhetnek. És nem utolsó sorban egy nagyszerű szórakozási formának tartom a néptáncot, táncházakat.

Kovács Gábor: A néptánc az önkifejezés egy csodálatos formája tud lenni. Ha az ember úgy tud garázdálkodni a figurákkal, ahogy szeretne, bármilyen érzelmet ki tud adni magából tánc közben. Mint volt hivatásos táncos és koreográfus a művészi lehetőségeit is szeretem, borzasztó érdekes ahogyan meg tud jelenni a színpadon, akár egy tematikus előadásként, akár archaikus formájában. És persze szórakozási formaként is üdítő.

Kőrösiné Forgó Ilona/Rólunk.at: Éreztek különbséget aközött, hogy milyen diaszpórában táncot tanítani, és milyen Magyarországon?

Kovács Gábor: Abban nem érzek különbséget, hogy ugyanolyan fontos a diaszpórában élő magyarságnak a hagyományok ápolása. Talán a hangsúlyok tevődnek át: elsősorban identitásmegőrző szerepe van a táncnak.

Kovács-Gál Nóra: Amikor az USA-ban jártunk, vagy Dél-Amerikában, ahol sokadik generációs magyarok élnek többségében, akik közül páran már nem is beszélik a nyelvet, akkor ők egészen más rajtról indulnak. De abban a tekintetben, hogy mennyire fontos a hagyományok ápolása, a közösség építése abban én sem érzek különbséget.

Kőrösiné Forgó Ilona/Rólunk.at: Mióta ismeritek egymást, mióta dolgoztok együtt, milyen a munkamegosztás közöttetek? Vannak-e nehézségek?

Kovács-Gál Nóra: Már sok éve ismerjük egymást a budapesti táncházas életből, de 8 éve sodort minket össze a szél, akkor jöttünk össze. Az elején nem voltak közös munkáink, 2-3 év után kezdtünk el együtt tanítani. Legtöbbször külsős megkereséseink vannak, és ott felkészülünk egy táncanyagra, akkor általában Gábor választja ki, hogy mely folyamatokat tanítsuk, én inkább az énekeket, csujogatásokat keresem. A próbateremben is elosztjuk a teendőket, de nincs az, hogy csak egyikünk melegít vagy nyújt, hanem igyekszünk ezt is fele-fele arányban megoldani.

Kőrösiné Forgó Ilona/Rólunk.at: Hogyan zajlik egy próba?

Kovács-Gál Nóra: Ízületi bemozgatással kezdünk, aztán egy ritmusos, ugrálósabb rész jön, amibe már belecsempészünk egy-két kéz-láb függetlenítős gyakorlatot, utána rátérünk az anyagtanulásra, vagy a koreografálás részre. Ha nagyon elfárad a csapat, akkor egy kis énektanulással megtörjük. És a végén nyújtunk, amit mindenképp fontosnak tartunk a test regenerációja érdekében.

Kőrösiné Forgó Ilona/Rólunk.at: Nemrég szülők lettetek, ez változtatott a munkátokon?

Kovács-Gál Nóra: Igen, a hangsúlyok máshova kerültek, igyekszünk a munka-magánélet egyensúlyát egészségesen megtartani.

Kőrösiné Forgó Ilona/Rólunk.at: Számos díjat, elismerést is szereztetek a munkátok során, ezekről mesélnétek?

Kovács-Gál Nóra: A legnagyobb múltra visszatekintő verseny az Országos Békéscsabai Szólótáncverseny, ahol a táncosok, mint szólisták mérettetik meg magukat, egyszerre férfiak egyedül vagy párban lehetnek a színpadon. Három tájegység táncát kell bemutatni, egy erdélyi és egy kismagyarországi dialektusú táncot kötelező, valamint egyet szabadon választhat ki a versenyző. Ahhoz, hogy ezt az örökös aranygyöngyös vagy aranysarkantyús címet megszerezze, háromszor kell indulnia ezen a megmérettetésen. Ezt az elismerést szereztem meg én 2025-ben. 2017-ben az év kiváló páros táncosa című díjat is szereztem, emellett több koreográfiám is beválogatásra került a Gyermek Ifjúsági és a Felnőtt néptáncantológiára, valamint több koreográfiám ért el kiemelt arany minősítést.

Kovács Gábor: Az örökös aranysarkantyús címet én is megszereztem, és különdíjban is részesültem.  2013-ban, még végzős egyetemi hallgatóként (Magyar Táncművészeti Egyetem), nyertem el a Gundel díjat néptánc kategóriában, majd pályakezdő hivatásos táncosként Junior Príma Díjat is kaptam néptáncos előadóművészként. Nekem is számos koreográfiám ért el szép helyezést táncfesztiválokon. Szerteágazó az a szakmai élet, amivel foglalkozunk.

Kőrösiné Forgó Ilona/Rólunk.at: A Délibábnál is számos színvonalas koreográfiát tanítottatok már, többek között például sárközit, gömörit, mezőségit is. Van kedvenc népi tájegységetek?

Kovács-Gál Nóra: Nem igazán. Amin éppen dolgozunk, vagy tanítjuk, szerintem akkor éppen az a kedvenc. Akkor éppen az van porondon, azok az énekek, csujogatások, lépések, mozdulatok a mindennapjaink részei, és így az az aktuálisan kedvenc. Még azt se tudnám meghatározni, hogy az erdélyi, vagy a kismagyarországi tetszik-e jobban.

Kovács Gábor: Én azt azért meg tudom határozni, én a kismagyarországi táncokat szeretem jobban. Azt gondolom, hogy az én mozgáskultúrámhoz, testalkatomhoz jobban illenek és jobban is esnek. Hamarabb jutok el arra a pontra, amikor úgy érzem már tudom táncolni őket. De egyébként természetesen tényleg igaza van Nórinak abban, hogy azzal, amivel éppen foglalkozunk azt kell magunkévá tenni.

Kőrösiné Forgó Ilona/Rólunk.at: Milyen kapcsolat fűz benneteket a Délibábhoz? Mióta jártok hozzánk koreográfiákat tanítani?

Kovács-Gál Nóra: Azt hiszem jó pár évvel ezelőtt a Minden Magyarok Táncával kezdődhetett, amikor sárközi karikázó volt és somogyi páros a táncanyag.

Kovács Gábor: Én nagyjából 10 évvel ezelőtt voltam itt először táncházat tartani. Aztán jött a Minden Magyarok Tánca, majd tartottunk edzőtáborokat, és az állandó folyamatos próbatermi munka három éve kezdődött.

Kőrösiné Forgó Ilona/Rólunk.at: Hogyan ismerkedtetek meg a Délibábbal?

Kovács Gábor: Hát képzeld el, hogy ez az ismeretség minimum húsz évre nyúlik vissza, ugyanis Kilyénfalvi Gábor [a Délibáb elnökének] unokahúga egy osztállyal járt fölöttem általános iskolába. Magyarpolányban él a Gábor bátyja, és én ott nőttem fel, már akkor tudtam, hogy ki is az a Kilyénfalvi Gábor. Illetve az édesapám, mint táncos korán kapcsolatba került vele.

Kőrösiné Forgó Ilona/Rólunk.at: Miért szerettek Bécsbe járni a Délibábhoz?

Kovács-Gál Nóra: Szerintem mindig nagyon jó hangulatúak a próbák, tényleg azért járnak össze a táncosok, hogy jól érezzék magukat. De emellett színvonalas szakmai munka folyik. Most már azért nagyon jó, hogy KCSP-sek [Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasok] segítik a szakmai munkát, de már szinte nem is különül el, hogy ki KCSP-s és ki az együttesi tag. És mindig frissül a csapat, és lendületes tagok járnak ide, azt gondolom.

Kovács Gábor: Azt én is nagyon szeretem az együttesben, hogy frissül, és ha egy új ember csatlakozik a Délibábhoz, akkor az nem csak egy táncegyütteshez csatlakozik, hanem egy egyesülethez. Tehát mindenki maximálisan kiveszi a részét a munkából, és ez nem addig terjed, hogy elmegyek a próbaterembe és kiállok a színpadra, hanem sokkal szerteágazóbb ez az egész. Itt jön be az, hogy nem csak a néptáncról van szó, hanem a néphagyományról és egy működő egyesületről, aki ezt a vezérfonalat húzza maga után, és ez nekem nagyon tetszik. Persze ennek kell két ilyen vezető, mint Kilyénfalvi Gábor és Piszker Ági, de alapvetően nagyon jól tud működni, még akkor is, ha néha vannak holtpontok, mint minden táncegyüttes életében.

Kőrösiné Forgó Ilona/Rólunk.at: Miért jó néptáncot tanulni? Miért érdemes néptáncra járni, mondjuk a Délibábhoz?

Kovács Gábor: Én azt gondolom, hogy a Délibábnál egy felfogást, életfilozófiát tud az ember követni, ami nagyon komoly jellemfejlődést is tud generálni. Ugyanakkor azt is szoktam mondani, hogy nem kell mindenkinek néptáncosnak lennie. Van, akinek más a prioritása, érdeklődési köre, ezzel semmi baj nincs. Ha legalább egy általános tudással rendelkezik az ember arról, hogy miért magyar vagy honnan magyar akkor az elég lehet ahhoz, hogy értő közönsége legyen adott esetben a Délibáb fellépésének. És ha csatlakozik is hozzá, akkor tud ezen értékek mentén fejlődni.

Kovács-Gál Nóra: A Délibábban szerintem az is jó, hogy akárhány éves az ember, talál magának társaságot. Hiszen van itt legalább két generáció, és gyönyörűen tudnak együttműködni, táncolni, szórakozni, vagy akár egy évzáró gálán együtt dolgozni, segíteni, szervezni, mindenféle előkészületekben részt venni.

Kiemelt kép: Kovács Gábor