Az Ausztriai Magyar Kutatóintézet (ÖIUS) rendezvénysorozatában egy igazi régi vágású polihisztor állt a közönség elé október 7-én a Schwedenplatzon. Nemcsak a rózsa történetét mesélte el, hanem annak kulturális, gyógyszerészeti és szimbolikus jelentéseit is feltárta, megmutatva, hogy egyetlen növény milyen sokszínű párbeszédre képes az emberi kultúrában.
A Bécsi Magyar Otthonban telt ház várta Géczi Jánost, a rózsa kultúrtörténetének legismertebb magyar kutatóját. Géczi az utolsó polihisztorok egyike: biológusként végzett, művelődéstörténészként és antropológusként is jegyzett alkotó, akit a szélesebb közönség elsősorban íróként és költőként tart számon. Képzőművészeti-vizuális kísérletezése – kezdetben az irodalommal szorosan összefonódva, később önálló műfajként kibontakozva – szintén több évtizedre tekint vissza.
1954-ben született Monostorpályiban, munkássága során a tudományos kutatás, az oktatás és a művészet egymást kiegészítve, szerves egységben jelent meg. 1995-től a Pécsi Tudományegyetemen, majd 2003 és 2017 között a veszprémi Pannon Egyetemen dolgozott, ahol a Filozófia, Történelemtudomány és Antropológia Intézetet vezette. 2021-ben nyerte el az MTA doktora címet, és 2011-ben kapta meg a József Attila-díjat. Több tudományos és szépirodalmi mű fűződik a nevéhez, így például A rózsa kultúrtörténete (2007), Tiltott ábrázolások könyve (2008), valamint válogatott versei, például A napcsíkos darázshoz (2021). Legutóbbi képzőművészeti bemutatkozása a 2024-es Feltakarás című kiállítás volt a Műcsarnokban, amelynek katalógusa 2025 áprilisában jelent meg.
Az előadás során Géczi lenyűgöző természetességgel beszélt arról, hogyan lett a virág az édenkert, majd a teremtés harmóniájának jelképe, miközben a történelem során újra és újra átírta saját jelentését. „A rózsa több egyszerű virágnál – egyetemes szimbólum, amely a legkülönfélébb gondolatok és érzések kifejezését tette lehetővé”. – hangzott el az est bevezetőjében. A közönség néma figyelemmel hallgatta, ahogy Géczi a mítoszok, festmények, gyógynövényes kéziratok és vallási szimbólumok világán keresztül rajzolta meg a rózsa útját az ókori Mezopotámiától a keresztény ikonográfiáig.
Bécsi előadásában Géczi a rózsa labirintusáról beszélt: arról a végtelen jelentéshálóról, amelyben a virág egyszerre szimbólum és tükör. „A rózsáról beszélni olyan, mintha egy végtelen jelentésrendszerben bolyonganánk.” – idézte saját könyvét. A rózsa szerinte nem egyszerű növény, hanem civilizációs élőlény – olyan kulturális konstrukció, amelyen keresztül az ember saját magát írja le. „A rózsa története valójában nem a növényről szól, hanem arról, aki nézi.” A közönség megtudhatta, hogy a ma ismert rózsák mindössze négy vadfajból származnak, amelyek Törökország és a Kaukázus térségéből indultak el. Ezek keveredéséből alakult ki az a virág, amit ma a szépség és a szerelem jelképének tartunk. „A fehér a tisztaság, a piros a vér, a tüske a szenvedés, az illat pedig a lélek jele lett.” – mondta Géczi, majd hozzátette: a rózsa minden korban azt mutatja meg, amit az ember épp hinni szeretne a világról. A rózsa útja a görög mitológiától a keresztény vallásig ível. Aphrodité virága volt, amellyel a szerelem istennője Hektór holttestét balzsamozta, hogy a test ne rothadjon el. Később a kereszténységben a piros rózsa Krisztus vérének, a fehér rózsa Mária tisztaságának szimbóluma lett.
„A rózsa a halál és az örök élet határán áll. A földi világ szúrós növénye, de virágában ott a paradicsom ígérete.” – fogalmazott. A rómaiaknál rózsaszirmokkal szórták be a győzteseket, rózsaolajjal kenték a halottakat, és rózsaillatú vízzel hűtötték a lakomatermek levegőjét. „A rózsa az érzéki öröm, a dicsőség és a mulandóság egyszerre.” Az est második felében Géczi a kertek szimbolikájáról beszélt. A kolostorok rózsás udvarai, a reneszánsz parkok és az Énekek éneke „berekesztett kertje” mind ugyanazt az emberi igényt fejezik ki: a rendet a káoszban, a harmóniát a világban. „A kert a rózsa révén válik az emberi világ allegóriájává. A rózsa köré épülő kert mindig a lélek tükre: az a tér, ahol az ember megteremti saját kozmoszát.” A hallgatóság nemcsak egy botanikai, hanem egy filozófiai utazáson vett részt. A rózsa Géczi olvasatában nemcsak növény, hanem szöveg is, a civilizáció története, amelyben benne van minden emberi tapasztalat a szerelemtől a halálig.
Az est az Ausztriai Magyar Kutatóintézet (ÖIUS) rendezvénysorozatának részeként valósult meg, amely rendszeresen ad teret a magyar tudományos és művészeti élet kiemelkedő alakjainak. Az ÖIUS célja, hogy a Bécsben élő magyar közösség számára olyan találkozási pontokat teremtsen, ahol a tudomány, a kultúra és a művészet párbeszédben maradhat egymással – határokon innen és túl.
A következő tudományos vendégelőadás december 9-én 19:00 órakor lesz. Németh Ádám, az Osztrák Tudományos Akadémia munkatársa tart előadást a MIGWELL-projekt eredményeiről, amely a migráció és a jólét összefüggéseire összpontosít Magyarországon és Ausztriában.
Kiemelt kép, fotók: Horváth Nóra
Akár ez is tetszhet
