A szabadság évada
A kőszínház természetéből eredően meglehetősen helyhez kötött és bár a soproni kőszínház fennállásának elmúlt 250 évében viharos időket élt meg, sosem szűnt meg a régió egyik legfontosabb kulturális központjaként működni. “Az elmúlt bő egy év megpróbáltatásai nemcsak személyes, hanem közösségi életünkben is felértékelték a szabadság fogalmát. Hiszen éppen ez a szó az, amelynek tartalmába csak akkor gondolunk bele, amikor éppen a hiányát éljük meg.” – írja évadnyitójában Pataky Tamás színházigazgató. “A közösen megélt korlátozások mellett erre inspirált bennünket a hűség városának, Sopronnak a nagy ünnepe: decemberben emlékezünk meg az 1921-es soproni népszavazás centenáriumáról, amelyre egy táncmű ősbemutatójával készülünk. Az akkori eseményekben a hűség és a szabadság motívuma összekapcsolódott, mint ahogy szorosan kötődik egymáshoz az évad fontos előadásaiban is.” Nemzeti történelmünk több előadás fő témájaként is szolgál. Erről beszélnek a Széchenyi és az István király című előadások, az Emigránsok, valamint az Ördögölő Józsiás is.

Alekszej Batrakov – Demcsák Ottó: Stabat Mater – táncmű két részben
Pergolesi és Sosztakovics kristálytisztaságú, a kínok kínját is emberi hangon közvetítő zenéje, egy asszony fájdalma, háború, az apokalipszis lovasai és a megváltás – a Stabat Mater című táncjáték Sopronban több nemzet fiatal táncművészeivel, zenekarral, énekesekkel, különleges látványvilággal a hazánkban megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében.

Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás – félig mese, félig musical
Mit és kiket rejt a varázslatos, legendás padlás? Időutazás ég és föld között, mesésen és valóságosan, retróhangulatban, generációkat összekötő történettel, s olyan slágerré vált dalokkal, mint a Fényév távolság, az Örökre szépek vagy a Szilvásgombóc.

Carlo Goldoni: Mirnadolina – komédia
Mirandolina arra van, hogy beleszeressenek” – mondja az egyik reménytelenül szerelmes vendég a fogadóban, amelynek tulajdonosa minden férfit könnyedén az ujja köré csavar, s ezt már maga is unja talán. Egyetlen kivétel van, aki ellenáll… Rippafratta lovag észre sem veszi a szép fogadósnőt, és ez annyira bosszantja Mirandolinát, hogy elhatározza: elcsábítja és térdre kényszeríti a híres nőgyűlölőt. S megkezdődik a háború férfi és nő között annak bizonyítására, vajon többet ér-e az egyik nem, mint a másik…

Katona Imre: A zuhanás második pillanata – álomjáték
Naponta, amikor ébredünk, a tegnap folytatását érezzük a mában, miközben a jövő váratlan és kiszámíthatatlan irányai már itt munkálnak a jelenben – annak ellenére is, hogy azt észre sem vesszük. Előadásunk e láthatatlan történéseket igyekszik feltárni a képtelenség, a képzelet és a mulatságos abszurdum eszközeivel. Eredeti bemutatónkhoz hosszas műhelymunkával gyűjtöttünk tapasztalatokat. Nem arra törekedtünk, hogy a valóságot utánozzuk, hanem arra vállalkoztunk, hogy átvilágítsuk a dolgokat, a létezést és az embert. Így jött létre e játékos látomás, melyben jövő és múlt, valós és valótlan keveredik rapszodikus módon, gondolatébresztő és szórakoztató kalandra invitálva a nézőt.
További előadások és bővebb információ: https://www.soproniszinhaz.hu/
Online jegyfoglalás: https://prokultura.jegy.hu/
forrás: Soproni Petőfi Színház