Idén májusban debütált a Svung Bécsi Magyar Színház imprótársulata, az ImpróSvung, ami mostanra, szám szerint három előadást tudhat maga mögött, ebből a harmadik pedig már egy kooperáció keretében jött létre. A csapat rohamosan fejlődik, a nézők imádják és visszajárnak. Ennek kapcsán beszélgettünk Szabó-Héger Zsófiával, aki az ImpróSvung megálmodója, trénere és a műsorvezetője is.
Rólunk.at/Fodor Miklós: Mióta foglalkozol improvizálással?
Szabó-Héger Zsófia: Ha megengeded, erre adnék először egy „furcsa“ választ, aztán pedig egy konkrétat. A furcsábban hangzó válaszom az, hogy szerintem mindenki foglalkozik improvizációval, csak nem tud róla, hiszen mindenki kerül olyan helyzetbe, hogy rögtönöznie kell és bele kell állnia egy adott helyzetbe még akkor is, ha épp ott, azonnal fogalma sincs róla, hogy mi lesz belőle. Az, hogy ennek itt most van egy tanult színházi formája, az már más kérdés. A színházi formájával én több mint 20 éve ismerkedtem meg nézőként, de akkoriban azon túl, hogy számomra egy jó élmény volt és rendszeresen visszajártam, mélyebben nem mozgatott meg.
Abban az időben versenyszerűen táncoltam, és megszoktam azt, – azon kívül, hogy a civil hivatásomban folyamatosan beszéltem – hogy nekem igazán a munkán túl nincs „nagy szükségem“ beszédre, mert a testemmel ki tudom fejezni azt, amit szeretnék. Ki tudom fejezni, ha szomorú vagyok, ki tudom fejezni, ha vidám vagyok, és ez akkoriban nekem bőven elég volt. Aztán hét vagy talán nyolc éve döntöttem úgy, hogy elmegyek egy imprókurzusra, ami pár év után odáig fejlődött, hogy elhívtak egy frissen alakuló társulatba alapítótagnak, ott gyakorlatilag a játszói lét mellett azonnal elkezdtem oktatással is foglalkozni, és folyamatosan dolgoztam műsorvezetőként és trénerként is. Igazából azóta funkcionálok gyakorlatilag minden szerepben.
Rólunk.at/Fodor Miklós: A kapcsolódás és a hétköznapok terén milyen pluszt ad az impró?
Szabó-Héger Zsófia: Szerintem improvizálni mindenki tud, ugyanis az impró egy pontig nagyon is egyértelműen elsajátítható és fejleszthető készségek működtetéséről szól. Az egyik ilyen készség például az aktív figyelem elsajátítása vagy inkább újra felfedezése, ami kisgyermekkorban egyébként megvan, csakúgy, mint az ösztönös játékra való hajlam. Csak ahogy növekszünk és szocializálódunk, lassan háttérbe szorul, sőt, eltűnik mind a kettő. Éppen ezért, amiben az impró a legtöbbet tudja adni, az az őszinte, személyes kapcsolódás újrafelfedezése – ennek megtapasztalása mindig hatalmas eufóriával jár: „Úristen! Elkezdek másképpen figyelni, hallani, részleteket észrevenni az életemben, ennek megfelelően pedig elkezdek másképp kapcsolódni emberekhez!“. Tényleg fantasztikus élmény, más lesz a kapcsolataink minősége, mélysége, más lehetőségeket fogunk észrevenni az életünkben, mindez pedig nyilvánvalóan kihat a hétköznapjainkra is.
A másik, ami szerintem fantasztikusan jó hatással van a mindennapokra, az a hibázásra, mint lehetőségre való rátekintés. Ez viszont egyértelműen az impró hozadéka, mert ezt az attitűdöt egyébként a társadalmunk már egészen kicsi korunktól kezdve nem tolerálja. Onnantól fogva, hogy bekerülünk óvodába, iskolába, a hibák elkövetésére az általános reakció valamiféle retorzió. Egyszerűen belénk ivódik, hogy ha másfajta megoldást látunk egy problémára mint a többiek, inkább meg sem szólalunk, ha pedig hibázunk, annak fekete pont vagy egyes a következménye. Az impró az a közeg, ami megadja a lehetőséget arra, hogy hibázni ér, sőt, előbb-utóbb mindenki fog hibázni benne. A hibázás nem baj, hanem lehetőség arra, hogy valami más szülessen belőle, ez pedig megint egy olyan minőségi „adalék“, amit a való életben nagyon jól tudunk hasznosítani.
Rólunk.at/Fodor Miklós: Érzel-e valamilyen különbséget a Magyarországon és az Ausztriában élő magyar közönségnek előadható játékok között?
Szabó-Héger Zsófia: Alapvetően nem, a legismertebb előadástípus az úgynevezett shortform, ami különböző típusú rövid, pörgös jelenetek sorozata, és a nézők számára kifejezetten arról szól, hogy a napi gondokat elfeledve felszabadultan nevethessenek és jól érezzék magukat. Ezek a világ bármely pontján, bármilyen közegben jól működnek. Klassz, élvezetes nézni, és öröm játszani nekünk is. Ami viszont például nekem személyes szerelmem, az a longform, vagyis a hosszú formátum, de abból is egy olyan speciális típus, amikor 90 percen keresztül – gyakorlatilag mintha egy filmet néznél, csak épp vágatlanul –, improvizálunk. Nincs közben ugrás sem térben, sem időben, tulajdonképpen végig egyetlen jelenetet nézel, valamit, ami a színpadon lévő karakterek akutális életéből másfél órányi „élő közvetítés“. Nagyon nehéz, és épp ezért hihetetlenül izgalmas kihívás megvalósítani és színpadra vinni olyan másfél órás jelenetet, ami érdekfeszítő annyira, hogy a székhez szögezze a nézőt. Ez már nem az impró könnyed, nevettetős oldala, hanem az, amiben a hagyományos kőszínházi írott darabok mélységei mutatkozhatnak meg. Magyarországon ilyesmit nem láttam, korábbi társulatomnál ötletfelvetés szintjén próbálkoztam behozni, de az akkori csapat nem igazán mert belevágni. Én viszont nagyon hiszek benne, hogy működőképes dolog még akkor is, ha talán az impró egyik legnehezebb típusa, és többek között ennek a megvalósulása is az, ahová (sok minden más mellett) szeretnék eljutni.
Rólunk.at/Fodor Miklós: Hogyan hatott az imprós karrieredre és személy szerint rád az Ausztriába való költözés?
Szabó-Héger Zsófia: Összességében minden szempontból nagyon örülök annak, hogy Ausztriába költöztem, impró szempontból is. Persze vannak dolgok, amiknek a hiányától nem tudom függetleníteni magam, ezek közül az egyik például az, hogy én is lehessek újra játszó, és ne csak tréner és műsorvezető; de ezek csak pillanatnyi hiányok, azt gondolom, hogy idővel újra megvalósulhat, és részt vehetek játszói minőségemben is előadáson. Amit viszont például nagyon szeretek, hogy mi, imprósok, a Svung „ernyője alatt“ létezünk (tehát a Svung nagy társulatának 12 tagjából állt össze az imprócsapat), de mivel az imprórészleg teljesen más működést kíván, mint egy hagyományos kőszinházi előadásra történő felkészülés – nem azért, mert különcködni szeretnénk, hanem mert egész egyszerűen a műfaj maga ezt követeli meg –, ezért a munkafolyamat során olyan igazi „otthonos“, bensőséges érzésem van mindig ezzel a kis szeretetteljes csapattal. Nyilván egy ilyen közegben, ahol azt látod, azt érzékeled, hogy az emberek egymást szeretve, és lelkesen vannak ott a tréningeken, hihetetlenül könnyű dolgozni. És egyébként szerintem az impróhoz amúgy ez elengedhetetlen. Ahhoz a kapcsolódáshoz, ami a színpadon is szükséges, és ahhoz is, hogy a csapat együtt tudjon fejlődni az újabb és újabb tréningek által.
Rólunk.at/Fodor Miklós: Mikor hallottál először a Svungról és hogyan kerültél először kapcsolatba a társulattal?
Szabó-Héger Zsófia: Azt hiszem, talán tavaly májusban hallottam először a Svungról, ismerős ismerősein keresztül, mivel én is a színházi közegből jövök. Technikailag tavaly augusztusban költöztem ide, és már szeptember első heteiben tárgyaltunk a társulat imprórészlegének megalapításáról, szeptember végén pedig már indult is a tréningezés, úgyhogy minden irdatlan gyorsan történt.
Rólunk.at/Fodor Miklós: A jövőben milyen kooperációkat terveztek?
Szabó-Héger Zsófia: Van több együttműködési megállapodásunk a 2025/26-os évadra, ezek közül egyelőre egy publikus: a soproni csapattal folytatjuk a kooperációt közös tréningezés és közös előadások formájában is, így mi is megyünk az ősz folyamán Sopronba vendégszerepelni, és ők is jönnek hozzánk, hogy a bécsi közönség is láthasson minket együtt. A többi egyelőre maradjon titok, a Svung oldaláról időben ki fog derülni majd minden, hogy senki ne maradjon le róluk.
Rólunk.at/Fodor Miklós: Van esetleg bármi, amit még hozzáfűznél?
Szabó-Héger Zsófia: Azt, hogy mindenki imprózzon! Nagyon hiszek benne, hogy amiket az impró adni tud, az egymásra figyelés, a jelenben lét, a kapcsolódás öröme, a közös játék, és még sorolhatnám, ezektől szebb lesz a világ! Ősztől indul civil oktatás is, ami nem feltétlenül arról fog szólni, hogy mindenkinek színpadon kell álnia a végén, de aki szeretne, részt vehet amatőr előadásban majd. És természetesen a nyári szünet után szeptembertől az ImpróSvung visszatér a színpadra, várunk többféle impró előadástípussal mindenkit!
Szöveg: Fodor Miklós
Kiemelt kép: Csomor Lilien/Svung-Bécsi Magyar Színház facebook oldal
Akár ez is tetszhet
