„Életünk útjának feléhez érve sötét erdőben találtam magam, mert elvéttettem a helyes utat.”1 Így kezdődik Dante Isteni színjátéka, és így kezdődik a Svung Bécsi Magyar Színház legújabb bemutatója is, melynek címe: Itteni színjáték. Egy betű a különbség. Véletlen? Aligha.
A hangszóróból ordít Kasszás Erzsi, a Magyarország, én így szeretlek reklám, a magyar miniszterelnök, egy-egy mémmé híresült mondat, szignálok, hangok, zajok az elmúlt 10-15 év Magyarországából, mind csak egy rövid motívum, egy-két szó, de ez már elég is ahhoz, hogy zavartan nevetgéljen a néző, és megkönyebbüléssel vegyes nosztalgiával emlékeztesse magát arra, hogy lehetett volna tulajdonképpen jó is, mert mennyi emlék fűzi ezekhez a hangfoszlányokhoz, de hát ez már nincs, ő már nem ott van, aminek bizonyára nyomós oka van, és ezek őrá már nem vonatkoznak, mégis egy pillanatra összeszorul a szíve, de hirtelen a hangszóróból már a „wir öffnen Kassa zwei für sie” süvít, aztán a nächste Halt, az U-bahn hangjai, ezek már közelebbi érzések, otthonosabbak, végül a Railjet is elindul, dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti, dó, ré, és nincs kétség, a néző megérkezik Bécsbe.
És megérkezik Dante is, a már említett mondattal, mögötte jön Vergilius, és megkezdődik az utazás. Az alapszitu az, hogy Dantét elhagyta Bea (Beatrice), és Bécsbe költözött. Dante pedig kijön utána, hogy hátha meg tudják próbálni újra együtt. (Mondjuk, három év elég sok idő, minimális az esély, hogy Bea még nem jött össze senkivel.) A darab szorosan követi Dante művének szerkezetét: a Pokol megfeleltethető a magyarországi léttel, illetve a döntés megszületésének időszakával, a Purgatórium a kezdeti nehézségek, a beilleszkedés, a Paradicsom pedig boldog vég, a vágyak beteljesülése az új országban. A cím is erre utal: az isteni-itteni lefordíthatatlan szójáték, mégis rögtön Dantéra asszociálunk, de kiviláglik belőle az is, hogy rólunk szól, itt és most, bécsi magyarokról.
Dantét a Pokol kapujában szembesítik a gyengeségeivel. Megtudunk róla egyet s mást, leginkább azt, hogy képtelen volt felnőni, és felelősséget vállalni a cselekedeteiért. Bea ezt megunta és lelépett. Dantéban annyira erős a szerelem (vagy csak képtelen egyedül lenni?), hogy beleugrik az ismeretlenbe, elhagyja az országot, hogy visszahódítsa a nőt. Még a saját anyjának is képes ellentmondani, ami határozottan jellemfejlődési jegyeket mutat. Átlépve a Purgtóriumba Vergilius egy áruházi parkolóba cipeli, ahol bizonyos időközönként összegyűlnek a magyarok, és várják a teherautót otthonról. Rendeléseket hoz, kolbászt, hurkát, túrórudit, bort, gyógyszert, savanyúságot, szóval minden olyasmit, amivel a magyarok úgy vannak, mint az óvodás az uzsonnára kapott kakaóval: lehet nélküle élni, de minek. És jönnek is a különböző karakterek, az indokolatlanul ideges fiatal nő, a nagypofájú és bunkó yuppie, a nagyon vicces középkorú, baseballsapkás csávó, a cuki, mindig pozitív fiatal lány, a szótlan, emberutáló bölcsész, és a praktikus, talpraesett egyetemista csajszi. A busz késik, a figurák óhatatlanul is beszélgetésbe kezdenek, ami időnként átcsap vitába, kiabálásba, de valaki mindig lecsillapítja az indulatokat. Dante kívülállóként jelen van ugyan, de csak szemlélődik, nem beszélget. Vagyis, beszélget, de Vergiliusszal, akit a többiek nem látnak, és aki megmutatja neki a főbb bűnöket, melyektől megtisztulva elérhető a Paradicsom. Dante végül beszédbe elegyedik az addig lenézett figurákkal (muszáj neki, mivel rákérdeznek, nem valami ellenőr-e, hogy csak így némán üldögél és vizslatja őket), így ezennel megkezdődik az ő megtisztulása, azaz a bécsi szocializációja, önállóvá válása, és leereszkedik az elefántcsonttoronyból. Ez már a Paradicsom felé vezető út.
Az előadás nyelvileg és szcenikailag is két jól elkülöníthető részből áll. A Pokolban elhangzó szövegek inkább veretesek, régiesnek hatnak, erre rájátszik a Dante bűneit a fejére olvasó, fura fehér parókát és köpenyt viselő kórus. Tömegben, de egyszerre, egy emberként mozognak és beszélnek, Danténak esélye sincs szembeszállni velük. A Purgatórium kapujában rituálisan leveszik a parókát és a kabátot, és beledobják a Vergilius által tartott óriási szemeteszsákba. Ezzel ők is bűnös emberré válnak, akikre vár a megtisztulás folyamata, mely az előadás leghosszabb, leghangsúlyosabb része. A parkolóban várakozó figurák mind szürkék. Szürke pulcsi, póló, macinaci, szoknya, nadrág… De mindenkinek van egy színes kiegészítője: narancssárga baseball sapka, zöld kendő, sárga fülhallgató, lila szemüveg. Az ő nyelvezetük hétköznapi, mai, olyannyira, hogy a szövegkönyv itteni magyarokkal készült interjúk, illetve a szereplők saját élményei, tapasztalatai és rögtönzései alapján készült. Sőt, van egy különálló jelenet, amely a facebookon található különböző bécsi magyar csoportokban föllelhető posztok és kommentek alapján készült. (Ez a rész rendkívül népszerű volt a premierközönség körében. Mint ahogyan az a néhány másodperces jelenet is, amikor a frissen Bécsbe költözött Dantét megrohamozzák a már itt élő magyarok, kérdések áradatát zúdítva rá, hogy a nulladik percben tisztában legyen azzal, hogy az a sajátosság, hogy a magyaroknak mindenképp valamelyik oldal mellé kell állni, nem szűnik meg azzal, hogy egy másik országba költöznek.)
A parkolóban leginkább páros jeleneteket látunk, a párbeszédek kevésbé koncentrálnak a bécsi életre, inkább a karkaterek múltját tárják föl, így érthetővé válik, miért vannak épp itt és most. A párosok cserélődnek, érdekes látni, hogy kinek melyik aspektus érdekes épp a másik ember életéből, így a nézőnek is mozaikszerűen állnak össze az egyes sztorik.
Hogy a teherautó végül megérkezik-e, azt sosem tudjuk meg, viszont Bea, aki eddig időnként Dante látomásaként bejött, majd eltűnt, most hús-vér valójában sétál be a parkolóba, de ennél többet erről nem mondhatunk.
A szereplők jól funkcionálnak a színpadon, többen most debütáltak a Svungban, és láthatóan fölvették a társulat ritmusát és játékstílusát. Úgy hírlik, a premier utáni két előadás is pótszékes teltházzal ment, nem is kapott már mindenki jegyet, úgyhogy egyelőre az Itteni színjáték jó eséllyel pályázik a Svung legnézettebb előadása címre.
Szereplők:
Dante – Éles Gergő
Vergilius – Fodor Miklós
Beatrice – Bana Lili
Viola – Sári Dóra
Brigi – Pászti Katalin
Réka – Józsa Rebeka
Albert – Gálosi Tamás
Dezső – Németh Antal
Gyufa – Tökölyi Mátyás
Társszerző, rendezőasszisztens: Pászti Katalin
Jelmez: SVUNG
Díszlet: Pászti Katalin
Zene: Banyó Bálint
Írta és rendezte: Pohl Balázs
1 Nádasdy Ádám fordítása
Kiemelt kép, fotók: Rick Zsófi
Akár ez is tetszhet
