Nyelvzseni, Sisi magyar nyelv tanára, a politikai publicisztika Paganinije. Háromszor nevezték el róla ugyanazt az utcát Budapesten. Mégsem ezek miatt ismerjük a nevét, hanem egy legenda miatt, ami nem is igaz. Falk Miksa többet érdemelne ennél, ő volt a 19. század talán legbriliánsabb magyar újságírója, akinek karrierje Bécsben kezdődött és teljesedett ki. Megint Egy Magyar, Rick Zsófi rovata.
Egy elszegényedett magyar-zsidó kereskedőcsaládba született Pesten. 14 éves korától be kellett szállnia a családi kasszába, és mivel szerencsére az iskolában elég jól megtanult németül, így Glückswerth Mihály tekintélyes pesti választópolgárnak olvasta fel Kossuth Lajos Pesti Hírlapját. Glückswerth egy szót sem tudott magyarul, tehát Falk felolvasás közben fordította a szöveget. 15 éves korától kezdve a Der Ungar című lapnak készített fordításokat a magyar nyelvű sajtó cikkeiből, illetve kritikákat írt a Nemzeti Színház előadásaiból. (Ez a lap a pesti német nyelvű lakosság lapja volt, önök pedig ezt az ausztriai magyar nyelvű lakosság lapjában olvassák.) Állítólag Petőfi verseit is lefordította németre, de erre nincs bizonyíték.
Az Országgyűlési Könyvtár szerint „már gimnazista korában az egyetemre járt, ahol franciául és angolul tanult. Nemsokára elvállalta egy francia–magyar–német szótár nyomdából kikerülő íveinek pontos javítását.” 18 éves korában letette a szigorlatait filozófiából, és beiratkozott a bécsi Műegyetemre (k. k. polytechnisches Institut in Wien), ami a mai TU Wien elődje volt. A matek volt a kedvenc tárgya. Tanulmányait megszakította előbb a márciusi budapesti, majd az októberi bécsi forradalom. Hogy pénzt keressen, radikális lapoknak írt, de azokat sorra megszüntették. Ismeretlenül cikket küldött az akkori tekintélyes Österreichiser Zeitungba, melyben Magyarország alkotmányos jogainak helyreállítását sürgette, és ennek különösen Ausztria szempontjából való fontosságát fejtegette. Ez lett első igazi publicisztikai sikere. Sajnálatos módon ezt a lapot is betiltották 1849 őszén, így átment a Wanderer című laphoz, melynek a magyarországi vonatkozású cikkeit írta, akkora sikerrel, „mikép a lapnak csekély számú előfizetői egyedül Magyarországban 2000-rel szaporodtak” – írta róla Danielik József Magyar írók című életrajzi gyűjteményében 1858-ban. Itt vált igazi újságíróvá, és a lap munkatársa maradt egészen a hazaköltözéséig, 1867-ig.
Titkárként állást kapott a bécsi takarékpénztárnál, de közben folyamatosan írt tovább bécsi és pesti lapoknak is: a Magyar Sajtó című, Bécsben megjelenő lap munkatársa lett, de Bécsből dolgozott a Pesti Napló számára is: FK néven közel 800 vezércikket írt meg, a magyar politikai közvélemény jelentős része az ő Bécsből küldött írásain keresztül kapott képet arról, mi történik a birodalmi fővárosban. Írásai nem csak tájékozottságának és sziporkázó stílusának köszönhetően lettek népszerűek. Falk mestere volt annak, hogy látszólag más országok fejleményeit taglalta, valójában az ausztriai neoabszolutizmus rendszerét bírálta a sorok között. 1854-ben feleségül vette Schindler Klementina Borbálát, akivel 8 gyerekük született. Nagy volt tehát az anyagi nyomás, ezért egy ideig a liberális orgánumok mellett a kormány melletti Budapesti Hírlapnak is dolgozott, itt szignó nélkül jelentek meg tőle külpolitikai szemlék, melyekben a hivatalos elvárásokhoz igazodott.
1858-ban ismerte meg Széchenyi Istvánt, heti három-négy alkalommal látogatta meg Döblingben. Bizalmas munkatársak lettek, Széchenyi névtelenül kiadott iratainak jelentős részét ő rendezte sajtó alá, majd ő írta meg az első nagyobb lélegzetű (300 oldalas) Széchenyi életrajzot 1866-ban, mely 1868-ban jelent meg magyarul.
Ezekben az években eléggé felpörögtek az események Falk Miksa életében. Kezdődött azzal, hogy 1861-ben Deák Ferenc javaslatára a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, de ugyanebben az évben a nyakába kapott egy sajtópert. A Wanderer munkatársai több, a kormány politikáját és az Októberi Diplomát bíráló cikke miatt kerültek bíróság elé. A tárgyalásokról beszámolók olvashatók a Pester Loyd és a Das Vaterland 1862. március 18-26. közti számaiban. Innen tudni, hogy Falk vállalta a felelősséget az általa készített kéziratokért, de határozottan vitatta, hogy azokkal átlépte volna a sajtószabadság határait. Szerinte amíg a kormány egy kérdésben nem hozott döntést, a sajtónak joga kell legyen ahhoz, hogy a kormány szándékairól és tervezett intézkedéseiről véleményt mondjon. „Was noch nicht Gesetz ist” – ami még nem törvény –, arról egy alkotmányos államban szabadon kell lehessen vitázni. Sőt, szerinte éppen ez teszi lehetővé, hogy a kormány megismerje „a lakosság hangulatát”.
Falk azt is igyekezett bizonyítani, hogy a Wanderer cikkei nem a kormány ellen uszítottak. Amikor az ügyészség az „offiziösen Organe”, vagyis a kormányhoz közel álló sajtóorgánumok elleni támadásként értelmezte írásait, azzal védekezett, hogy az „offiziös” nem ugyanaz, mint az „offiziell”: egy kormánybarát lap bírálata nem jelenti magának a kormánynak a megtámadását.
A tárgyaláson az is előkerült, hogy Falk a Deák Ferenc mellett álló Pesti Naplónak is dolgozik. Védője felmutatott egy, a centralista Pesti Hírlapban megjelent írást, amely éppen azzal támadta Falkot, hogy a látszat ellenére a regnáló Schmerling-minisztériummal tart. Falk szerint ez önmagában is cáfolta azt a vádat, hogy ő a Wandererben a kormány ellen „gyűlöletre és megvetésre” akarta volna uszítani az olvasókat. Védője enyhítő körülményként külön kiemelte, hogy Falk magyar, lojális, elismerte szerzőségét, és valódi kár sem keletkezett. A bíróság végül nem fogadta el az érvelését. 1861. március 26-án Falk Miksát hat hónap fogházra ítélték, minden hónap után egy böjtnappal, és a doktori címétől is megfosztották. Falk fellebbezése után a börtönbüntetést a legfőbb törvényszék három hónapra szállította le – ezt három hét híjával le is töltötte –, a pesti egyetem pedig megtagadta az ítélet második részének teljesítését. (A vádlottak között szerepelt még Moriz Graß, a lap főszerkesztője, aki a büntetés kiszabása előtt személyesen is felszólalt. Azt mondta, határozottan elutasítja azt a korábban több lapban terjesztett híresztelést, miszerint a Wanderert valamely oldalról pénzzel támogatták volna. Azt hangsúlyozta, hogy a szabadság és a pénz elvesztésének kockázata őt magát terheli.) Falk újságírói jelentőségét talán a Pesti Napló foglalta össze a legjobban a 100. születésnapjára megjelent méltató cikkben: „Nálánál eredményesebben talán senki sem volt képes bizonyítani, hogy a politika mennyire rá van szorulva a sajtóra, és hogy a publicisztika mennyire tényezője, mozgatója, éltetője a parlamentarizmusnak.”
Miután leülte a büntetését, elfoglalhatta akadémiai székét. Úgy tűnt, ezután békésen folytathatja újságírói ténykedését, mígnem 1866 szeptemberében kérés érkezett a császári udvarból: a császárné a királyi koronázásra készülve magyarórákat óhajt venni. Falk Miksát Ferenczy Ida, Sisi magyar felolvasónője ajánlotta. A császárné ekkor már elég jól tudott magyarul, így az volt az elvárás, hogy az újságíró ismertesse meg őt színvonalasabb magyar művekkel. Legfőképp Eötvös József írásai tetszettek neki, ám kiderült, hogy Falk levelezésben áll a báróval, így a magyartanulmányok hamarosan az aktuális politikai kérdések és nézetek elemzésébe fordultak. Eötvös sok olyan dolgot írt meg a leveleiben a magyar álláspontról, amelyekről más módon nem szerezhetett volna tudomást a császárné. Ez önmagában nem jelenti azt, hogy Erzsébetnek döntő szerepe lett volna a kiegyezés létrejöttében – a tárgyalásokat a politikusok folytatták –, de hozzájárulhatott ahhoz, hogy az uralkodó és a magyar politikai elit között egyre bizalmasabb kapcsolat alakuljon ki. (A királyné halála után Falk kiadott egy könyvet Erzsébet királynéról – Visszaemlékezések címmel, mely teljes terjedelmében olvasható a Magyar Történelmi Dokumentum Alapítvány archívumában. Ebben dicsérőleg szól Ferenczy Idáról, akivel sűrűn leveleztek, és még hosszú ideig kapcsolatban maradtak.)
A koronázás és a kiegyezés után, 1867 végén Falk visszatért Budapestre, a Pester Loyd főszerkesztője lett, és politikusi pályára lépett. 1870 és 1906 között országgyűlési képviselője volt előbb Kőszegnek majd Keszthelynek, Aradnak, végül Budapesten az 1. kerületnek. A Deák-párthoz, majd annak átalakulása után a Tisza Kálmán vezette Szabadelvű Párthoz tartozott. Főként külpolitikai, közgazdasági és a Monarchia közös ügyeit érintő kérdésekben vállalt szerepet. 1905-ben abbahagyta a politizálást, és az akkoriban megalakult Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetének első elnöke lett. 1908-ban halt meg.
Nem mehetek el amellett a furcsaság mellett, hogy a Pesti Napló nekrológjában és az Új Idők 100. születésnapi visszaemlékezésében külön kiemelik a külsejét. „Fálk Miksa politikai művész volt. Az újságírás – akkor is, később is – csak eszköz volt a kezében, amellyel politikáját szolgálta. Az ő természete, jelleme, igénytelen, mondhatni csúnya külseje éppenséggel nem predesztinálta őt parlamenti sikerekre.” – írja a nekrológ. Ez pedig a születésnapi cikk: „Újságíró, politikus, képviselő, miniszterek bizalmas embere: az ember azt hinné, hogy mindebből végre is kijön egy cinikus, elhízott, szívtelen ember. Pláne, ha még hozzávesszük, hogy arcban szinte megdöbbentően csúnya volt.” Nem tudom, milyen divat volt ez akkoriban, de hátha nyomozásaim folyamán ez is kiderül majd.
És még egy apróság: Falk Miksa nem áll rokoni kapcsolatban Peter Falkkal. A róla (három alkalommal is) elnevezett utca elején lévő Colombo szobrot pedig már megszoktuk.
Kiemelt kép: Újidők, 1901. Balra: Falk Miksa 1851-ben, festette: Barabás Miks, jobbra: Falk Miksa 1901-ben, festette: László Fülöp
Akár ez is tetszhet
