Az Urbinói Vénusz rejtélye, egy hosszútávfutó fejében lejátszódó gondolatok, vagy egy nagymama generációs örökségei – csak néhány azon témák közül, amelyek megihlették a Bécsi Irodalmi Műhely résztvevőit. Az így született novellákat az alkotók előadásában hallgathattuk meg június 11-én, amikor az érdeklődők első alkalommal nyerhettek bepillantást a műhely működésébe. A Bécsi Irodalmi Műhely vezetőjével, Kiss Tibor Noéval Csire Márta beszélgetett az ÖIUS (Ausztriai Magyar Kutatóintézet) szervezésében.
A Bécsi Irodalmi Műhelyt Kiss Tibor Noé és Nádori Lídia alapították 2024-ben. A műhely eredetileg két iránnyal kezdett foglalkozni: az egyik a műfordítás, a másik az írószemináriumok. Tevékenységük később bővült ki az Egy sima, egy fordított című könyvklubbal.
Kiss Tibor Noé a magyar kortárs próza meghatározó alakja a 2010-es évek óta. Eddig négy regénye jelent meg. Munkásságát több nívós díjjal is elismerték. Évekig élt Bécsben, Szlovéniában, jelenlegi bázisa Pécs mellett van. A mentorálás már a Bécsi Irodalmi Műhely előtt is ismerős terep volt a számára. Korábban Magyarországon is létrehozott hasonló szemináriumokat, és pályakezdőknek segít megtalálni saját egyéni hangjukat: „Korábban sok írótáborba meghívtak mentorálni, például a A FISZ (Fiatal Írók Szövetsége) táborába is. Hiába töltöttem együtt több napot a résztvevőkkel, fejenként nagyjából negyven perc jutott mindenkire. Ezt nagyon kevésnek éreztem. Megbeszéltem velük, hogy találkozzunk ősszel a Nyitott Műhelyben, és nézzük meg újra a szövegeket. Kíváncsi voltam, hogy hova jutnak el velük. Aztán volt egy villámcsapásszerű érzésem, mert a legtöbb szöveg inkább rosszabb lett, mint a táborban voltak. Elgondolkodtam, hogy vajon miért van így. Szerintem sokkal több időt kell foglalkozni a szövegekkel, hogy a szerzőben végigmenjen egy folyamat. Ekkor jött az írószeminárium ötlete.”
A műhely tagjai nem előre megadott témákban dolgoznak, hanem mindenki elhozza a saját írásait, és azok mentén haladnak tovább. Az egyes szemináriumi alkalmak között általában eltelik egy hónap, így a résztvevőknek van idejük foglalkozni a szövegekkel. „Az egyik tanítványommal beszélgettünk róla, hogy az írás tulajdonképpen egy önismereti kurzus. Ha komolyan veszed, akkor olyan szintű önreflexivitást igényel, ami az életben már sok, veszélyes. Van benne egy felszabadító hatás, hogy az ember el tud mélyülni saját magában.” – meséli az író.
A beszélgetés során fölmerült a kérdés, miszerint lehet-e segíteni valakinek a kibontakozását úgy, hogy közben a mentor nem erőlteti rá a stílusát, koncepcióját. Kiss Tibor Noé saját bevallása szerint korábban ettől félt a legjobban: „Az első alkalommal mindig elmondom, hogy ha valaki úgy érzi, hogy a szövegébe úgy nyúlok bele, hogy az már én vagyok, akkor nyugodtan szóljon, mert az nem jó. De valójában nem is működne, hisz minden szövegnek megvan a maga logikája. Ha belekerül egy mondat, amit én írtam, az ki fog lógni belőle.”
A csoportos munka fontos része, hogy a résztvevők egymás reakcióiból is tudnak tanulni. A műhely vezetője számára a legnagyobb siker, ha valakit elindíthat egy olyan irányba, amiben igazán jó. Vannak igazi sikersztorik, amikor egy szerző komoly fejlődési ívet jár be évek, vagy akár már hónapok alatt. Kiss Tibor Noé mentoráltjai számos folyóiratban is publikáltak már. Az est során elhangzott novellák nemcsak témaválasztásukban, hanem stílusukban is olyan sokszínűek voltak, hogy igazolták, amit korábban Kiss Tibor Noé elmondott: mindenkinek igyekszik segíteni megtalálni azt, ami a legjobban áll neki. A résztvevők megosztották személyes tapasztalataikat is, így még inkább betekinthettünk a szemináriumokon zajló izgalmas műhelymunkába. A csapat tagjai közül többen is vannak, akik publikáltak már valamilyen formában, de a novellákat eddig többnyire a fióknak írták. Például Pohl Balázs, aki a Svung alapítója és számos színdarab szerzője. Szerinte Noé úgy vezeti az óráit, hogy soha nem akar semmit a résztvevők szájába rágni. Inkább bábáskodik, hogy megszülethessen az alkotók saját hangja.
Szóba kerültek a külföldi lét nehézségei is. Több műhelytag úgy éli meg, hogy elszigetelődött a magyarországi irodalmi élettől, és lemarad az olyan eseményekről, mint a bemutatók, vagy a Könyvhét. A szeminárium számukra a honvággyal való megküzdés egyik terepe. Fodor Zsuzsanna így fogalmaz: „Korábban nem volt senki, aki tükröt tartott volna. Most van egy „mini Noé”, aki mindig ott ül a vállamon, amikor írok. Mind az ő személye, mind a közeg segít, hogy egy kicsit kevésbé érezzem magam gyökértelennek, ez hatalmas plusz az életemben.”
A jó hangulatú est végén az az ötlet is felmerült, hogy az ilyen események akár éves hagyománnyá is válhatnának, rendszeres alkalmat teremtve arra, hogy a közönség megismerkedjen a Bécsi Irodalmi Műhely alkotóival és írásaikkal.
Fotók: Farkas Noémi
Akár ez is tetszhet
