A bécsi Osztrák Nemzeti Könyvtár irodalmi múzeuma (Literaturmuseum) különleges fotókiállítással tiszteleg Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díja előtt. A „Krasznahorkai László. Egy világhírű író archívumából” című tárlat az író teljes hagyatékából válogatott anyagokat mutat be. A kiállítás 2025. december 10-én nyílt meg, azon a napon, amikor Krasznahorkai Stockholmban átvehette az irodalmi Nobel-díjat, és egészen 2026. június 28-ig látogatható a múzeum előcsarnokában.
A tizenegy tematikus képkeretbe sűrített életmű-kiállítás időrendben halad, személyes fotókkal, kéziratoldalakkal és levelezésrészletekkel vezet végig Krasznahorkai pályáján. A fotók közt szerepelnek ifjúkori képek a rockzenekari tagként, utazásai során készült felvételek Japánból, valamint pillanatok barátokkal és kortárs írókkal, mint Allen Ginsberg és Esterházy Péter. A kézirat- és jegyzetoldalak bepillantást engednek Krasznahorkai irodalmi fejlődésébe, a Sátántangótól kezdve egészen a későbbi nagyregényekig.
Az első két egység Gyulára, illetve Szegedre vezet vissza. Gyulán született 1954-ben, ott végezte az általános iskolát és a gimnáziumot (egy fotó látható is egy osztálytalálkozóról), majd a katonai szolgálat után jogot tanult Szegeden, de közben hosszabb időt töltött a magyar vidéken is. Gyermekkorában klasszikus zongoraoktatásban részesült. Fiatalként a „Flamingó” nevű rockzenekar tagja volt. Erről az időszakról így számol be a litera.hu egyik interjújában: „Tinédzserkoromban a rock és a jazz érdekelt, azaz kötelességszerűen lázadtam a családom, a városom ellen. 19 évesen elkezdtem utazgatni az országban, három-négy hónaponként változtattam a lakóhelyemet, az ún. primitív emberek közé mentem, s az ő életüket éltem. Ők szegények voltak, egyfajta kultúrával, s nem nyomorultak, a kultúrától való megfosztásban, azaz a szegénység és a nyomor két különböző dolog. Voltam bányász, tehenészetben éjjeliőr, aztán sok egyéb mellett kultúrházakban dolgoztam Dél-Magyarországon, hat faluban, hat kultúrházat vezettem.”
Talán azért is szentel a kiállítás egy nagyobb részt is a zenével való kapcsolatának, mert habár felhagyott az aktív zenéléssel, de szövegeiben formailag és stilárisan is minduntalan tetten érhető a zenéhez való viszonya. Megjelennek bennük körkörös szerkezetek, vezérmotívumok és variációk. Hosszú, összetett mondatai módosított ismétlések és pontosan kiszámított nyelvi ritmus révén épülnek fel. Írás közben gyakran hangosan felolvassa saját mondatait.
A kiállítás egyik hangsúlyos és személyes rétege Krasznahorkai lakhelyeinek bemutatása. A fotókon mezőkön és tágas tájakon látjuk Gyulán, Szentendrén és Pilisszentlászlón – azokban a terekben, amelyek nem csupán életrajzi állomások, hanem az életmű meghatározó színterei is. Ezek a települések szolgáltak korai regényei és elbeszélései díszletéül, amelyekben a szocialista Magyarország sötét, gyakran szürreális vidéki világát ábrázolja. A pusztulásra ítélt falvak, a kietlen határvidékek és a lelassult idő atmoszférája nem pusztán háttér, hanem a történetek egyik legfontosabb alakító ereje. Nem véletlen, hogy a Sátántangó és az Az ellenállás melankóliája filmadaptációiban is ezek a helyszínek váltak meghatározó forgatási terekké. A táj így nemcsak az irodalmi szövegben, hanem a mozgóképen is tovább él – egyszerre valóságos földrajzi térként és egy sajátos, apokaliptikus világ víziójaként.
Külön tábla mutatja be a pályatársakkal való kapcsolatát. Első regényével, a Sátántangóval 1985-ben érte el az irodalmi áttörést, amely hirtelen a magyar kortárs irodalom középpontjába emelte. (A regényből 1994-ben Tarr Béla készített hét és fél órás, mára kultikussá lett alkotást. Tarral később is dolgoztak együtt, 2000-ben mutatták be a Werckmeister harmóniákat, mely Az ellenállás melankóliája című regényből készült. Krasznahorkai mindig maga írta a forgatókönyveket.) Kertész Imre mellett – aki 2002-ben első magyar íróként kapott irodalmi Nobel-díjat – különösen Nádas Péter és Esterházy Péter keltett akkoriban nemzetközi figyelmet. A nagy hatású író, Mészöly Miklós, akit gyakran a „fiatal magyar irodalom atyjának” neveznek, Krasznahorkai számára is kiemelkedően fontos alak volt. A jelentős képzőművészekkel, Bukta Imrével és Deim Pállal – akiket Szentendréről ismert – többször is együttműködött.
A következő keretek a nagy műveket, az utazásokat és a nemzetközi kapcsolatokat idézik föl. A Sátántangó kéziratoldalai mellett ott vannak az 1989-es Az ellenállás melankóliája dokumentumai, amely a rendszerváltás idején apokaliptikus látleletként mutatta meg a politikai és erkölcsi értékek széthullását. A látogatók belepillanthatnak a Háború és háború keletkezésébe, amely New Yorktól Rómáig ívelő történetével a világirodalmi horizontot nyitotta meg, valamint a több mint négyszáz oldalas, egyetlen mondatból álló Herscht 07769 munkafolyamatába is. A Báró Wenckheim hazatér anyagai a groteszk messiás-történet mögötti jegyzeteket és vázlatokat mutatják meg, de olvasható az amerikai író, Thomas Pynchon levele is, aki évtizedek óta teljes visszavonultságban él, és kerüli a nyilvánossággal való érintkezést. Pynchon 2015 júniusában gratulált Krasznahorkainak a Booker-díjhoz.
Egyébként Krasznahorkai teljes hagyatéka az Osztrák Nemzeti Könyvtárban található. A szerző maga helyezte el itt a kéziratait (még kiadatlanokat is) 2025 márciusában. A döntését azzal indokolta, hogy közép-európai szerzőként tekint magára, és hol Budapest közelében, hol Bécsben, hol Triesztben él, valamint művei erősen kötődnek az osztrák irodalomhoz, főleg Franz Kafka, Robert Musil és mindenekelőtt Thomas Bernhard alkotásaihoz. (Esterházy Péter, Nádas Péter és Kertész Imre hagyatéka Berlinben található.)
A kiállításhoz kapcsolódóan folyamatosan vetítenek egy 6 perces részletet Breier Ádám A báró hazatér című portréfilmjéből, amelyben Krasznahorkai visszatér szülővárosába, Gyulára — ezzel még személyesebb dimenziót adva az alkotói pályához, és visszakapcsolva a világhírű szerzőt a délkelet-magyarországi induláshoz. A bemutatott kéziratok, levelek, fotók és dokumentumok nem csupán egy író pályáját rajzolják ki, hanem egy olyan életművet, amely a magyar vidéktől a világirodalom centrumáig ível. A kiállítás arra hívja a látogatót, hogy belépjen Krasznahorkai hosszú mondataiba – és rajtuk keresztül egy zaklatott, mégis lenyűgözően összetett világba.
Kiemelt kép: Rick Zsófi
