Lassan kezdünk kijönni a téli szürkeségből, egyre többet süt a nap, a délutánok is hosszabbak, a tavaszi szellemi felfrissüléshez pedig mi lehetne jobb, mint belemerülni egy-egy új nagyregénybe. Magyar Szinkron sorozatunk újabb részében ehhez kínálunk olvasnivalót.
Grecsó Krisztián: Apám üzent
Grecsó Krisztián lelkes rajongói – akik nincsenek kevesen – legalább 2019, vagyis a Vera megjelenése óta várják a szerző új regényét. Ez nem azt jelenti, hogy közben ne lett volna mit olvasniuk, hiszen a rendkívül termékeny író kiadott verseskötetet, gyerekverseket, novellákat, tárcákat, és ezek mind megtalálták a maguk közönségét. Ám valahogyan lehetett sejteni (mellesleg Grecsó maga is beszélt erről az utóbbi időben), hogy valami nagyszabású mű érlelődik a műhelyében. A tavaly novemberben megjelent Apám üzent aztán mind terjedelmével, mind fajsúlyosságával beváltotta az elvárásokat. Az már a 2022-es Valami népi című gyűjtemény novelláiban is érezhető volt, hogy a késő-Kádár-rendszer emléke, a vidéki miliő hangulata, a félmúlt árnyalakjainak megidézése ismét a szerzői figyelem fókuszába került.
A nagyregény, az Apám üzent azonban mindehhez egy nagyon markáns keretet és elbeszélésmódot dolgozott ki. Ahogy a kiadói ajánló fogalmaz: „Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés a paraszti kultúrából? Milyen férfiszerepeket kínál fel a társadalom, amelyekből válogathatunk? Mennyire ura egy nő a saját sorsának? Hány generáció életét változtatja meg egy különös döntés? Az Apám üzent megrázó család- és identitásregény, apakönyv egy nemzedékről, amely nem találta a helyét a Kádár-korban, de még kevésbé a rendszerváltás után, és egy másik nemzedékről, amelynek ezzel az örökséggel számot kell vetnie.” És a nagy transzgenerációs számvetés közben az apró villanások sem kerülik el a szerző figyelmét, ami regényszövegének igazán felejthetetlen mélységet ad: „Otthon ragyog a konyha, mintha megújult volna, fénylik az új viaszkosvászon terítő az asztalon. Ilyen csodát még sosem láttak, le lehet törölni, nem issza be a vizet, nem kell kimosni, mégis olyan, mintha házi szövés lenne. Sőt még szebb, mert csillogós.”
(Magvető Kiadó, 2024, 576 oldal, 6999 forint).
Závada Pál: Pernye és fű
A Kossuth-díjas író új regénye érdekes utazás egyfelől a történelmi múltba (ami Závada-könyvről lévén szó, talán nem is meglepő), másfelől a személyes múltba is. A könyv alcíme szerint Egy dokumentumfilm regénye, és valóban, a múltnak egyszerre több rétege, több bugyra tárul fel az olvasó előtt. A Pernye és fű szereplői a szocialista Magyarország utolsó éveinek egyikén, 1988-ban tesznek arra kísérletet, hogy egy ötvenes évekbeli koncepciós per eseményeit, motivációit, örökségét feltárják egy épp eltűnőfélben lévő falusi világban. Hogy mi az, amit találnak, és mi történik velük aközben, hogy a falusi közösség traumatikus múltjába próbálnak lefúrni épp – ez adja a szerző új nagyregényének gerincét. Ám a Pernye és fű több puszta múltfeltárásnál vagy traumaelemzésnél, a magyar közelmúlt egymásra nehezedő rétegei alól egy olyan történet szabadul ki, amely az olvasói jelenben is megtartja az aktualitását.
„Egy baráti kör nyomoz – a filmeseken kívül szociográfus, grafikus, történész és újságíró is van köztük –, keresik és megpróbálják szóra bírni az áldozatok családtagjait, a valamikori tanúkat, ügyészeket, bírókat meg a hajdani tudósítókat. De közben saját életüket és korukat is meg kéne érteniük – 1988-ban vagyunk, válságokkal és bizakodásokkal terhes, kiszámíthatatlan időkben. Múltbéli bűnökről és érvekről szóló viták, kutatások és illegális olvasmányok, tüntetések, szervezkedések és kamerába mondott vallomások közepette kell szembenézniük házasságuk válságaival, új szerelmek vágyaival, gyerekeik sorsával, hivatásuk, megélhetésük gondjaival. A szerzői eligazítás szerint Pernye és fű figurái fiktívek, története kitalált, a benne szereplő filmforgatás interjúi azonban valóságosak – azokat Sipos András rendezővel készítették Statárium című, 1989-ben bemutatott filmjükhöz.” Fikció és valóság épp annyira szétszálazhatatlan ebben a lassan hömpölygő regényben, amennyire az a való életben is. „Képzeljük el, de ne tréfából, hogy iksz év múlva október huszonharmadika piros betűs nemzeti ünnep lesz! Kötelező ünnepnap. És mindenki rühelleni fogja – ki ezért, ki azért. Az uralmon lévők pedig nem fogják tudni, mihez kezdjenek vele. Inkább elhazudják, kifelejtik, letakarják a befoltozott zászlóval” – olvassuk a regény vége felé. Nem nehéz ezt az egészet elképzelnünk, hiszen ebben élünk.
(Magvető Kiadó, 2024, 544 oldal, 7499 forint)
Horváth Viktor: A Júdás-terv
Ha a Pernye és fű szereplői a mai jelenünkről képzelegtek a ’80-as évek végén, akkor Horváth Viktor A Júdás-terv című új regényének alakjai a mából képzelik el a közeljövőt. És ez pont olyan, amilyennek a jelen körülmények lenni engedik. Minden ismerős, és minden őrületesen idegen. Ebben az idegenségben élünk, amit csak azért nem ismerünk el valóságként, mert féltjük magunkat ennek bevallásától. De mitől félti magát Horváth regényének hőse? „Az emberiség túlélése utópia – a mi esélyünk sem más. Ezt mondja A Júdás-terv hőse, mikor teljhatalmát az utódjára örökíti. Na de hát teljhatalom? Hol élünk, a középkorban? Vagy tényleg valami utópiában? Igen, ott, és az jobb, mint a disztópia” – állítja a regény fülszövege, az olvasó meg csak kapkodja a fejét. Narrátorunk, Viktor, katolikus pap, de annak sem szokványos, valami nagy bajba keveredik, ám azt, hogy pontosan mi ez a baj, sokáig nem lehet tudni. Ebből a kafkai helyzetből bomlik ki a regény cselekménye és Viktor sorsa egyaránt. Látjuk őt kínzókamrában, börtönben és még luxusvillában is. Közben pedig azt is megtudjuk talán, hogy miről is szól a címbeli Júdás-terv.
„Horváth Viktor új regénye korunk reménytelen közéletéből vitorlázik egy szimpatikus Magyarország felé – hitélet, emberrablás, fogság, titkos terv, börtön és luxus, beavatás, önfeláldozás, konspiráció, szenvedélybetegség, szerelem (?). Ha a kaland közben szembejön a rejtőzködő önmagunk, ne ijedjünk meg tőle, az csak a mese tündére lesz – tehát mindenben kövessük a tervet. Az utazás veszélyes, a siker bizonytalan” – olvassuk a regény ajánlójában. A könyv egyik oldalán pedig ez áll: „A terv mindenhol részletesen kidolgozta az adott fejezetcímben kijelölt feladat gyakorlati kivitelezést; például a Gyűlöletkeltés, a társadalom megosztása című részben leírták, hogy emelik az iskolai hitoktató tanárok bérét, de más tanárokét nem; ingyenes belföldi utazást kapnak a határokon túl élő magyarok, de az itthon élők nem; és így tovább. A köztársasági intézmények lejáratása című részben a J-terv írója megtervezte, hogy a köztársasági elnök majd kegyelemmel szabadon bocsát egy pedofil bűncselekményben érintett elítéltet; a köztévé nem szerepeltet ellenzékieket; a miniszterelnök fiatal kori harcostársa, egy öreg, kormánypárti EP-képviselő lebukik egy ötven résztvevős homoszexuális orgián külföldön, és még kábítószereket is találnak nála a rendőrök, vidéki nagyváros kormánypárti polgármesterének orgiájáról készült videó fog keringeni az interneten, egy távoli ország magyar nagykövetének a hivatali számítógépén húszezer pedofil képet talál az USA rendőrsége, a nagykövetet hazarendelik, és a magyar bíróság szabadon engedi; az egyetemi felvételin nem jár pont a nyelvvizsgáért, de sok pont jár az önkéntes katonai szolgálatért; a közpénzből fenntartott állami tévé és rádió meghamisítja a híreket; és így tovább. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaki ilyesmiket tervezzen.” Valóban elképzelhetetlen lenne? Erre az olvasónak magának kell válaszolnia.
(Kalligram, 2024, 280 oldal, 3999 forint)
Akár ez is tetszhet
