Tavaly jubileumhoz érkezett a Collegium Hungaricum Bécs: száz éve működik a magyar kultúra és tudomány képviseletében az osztrák fővárosban. Az 1924-ben alapított intézmény nemcsak történelmi szempontból tekint vissza gazdag múltra, hanem a jelenben is aktív és élő kulturális központként működik. A Collegium Hungaricum a két ország közötti párbeszéd megkerülhetetlen intézménye, amely több generáción keresztül biztosított lehetőséget ösztöndíjasoknak, művészeknek és kutatóknak arra, hogy Bécsben alkossanak, dolgozzanak és inspirálódjanak.
A 100. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat nem ért véget a centenáriumi évvel: 2025-ben tovább folytatódik a múlt feldolgozása és a jelen bemutatása. De mit is jelent ma „hídnak lenni” kultúrák, generációk és tudományterületek között? Hogyan változott a Collegium Hungaricum küldetése az elmúlt száz évben, és milyen kihívásokkal néz szembe napjainkban egy magyar kulturális intézet Bécsben? Ezekről kérdeztük az igazgatót, Méhes Mártont, valamint Buglya Zsófiát, a történeti kutatócsoport tagját, aki személyes tapasztalatait is beépíti a történeti emlékezet munkájába.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Ha valakinek, aki még sosem hallott a Collegium Hungaricumról, röviden el kellene magyaráznia mi ez az intézmény, mit mondana?
Méhes Márton: Ez mindig a legnehezebb kérdés. Legszívesebben azt mondom: hidakat építünk Magyarország és Ausztria között – kulturális és tudományos hidakat. Ez a mi dolgunk nap mint nap, ehhez igazítjuk a programjainkat is. Évente több, mint száz eseményt szervezünk, kis létszámú csapatként, de nagy elhivatottsággal.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Zsófia, kutatóként hogyan látja, mit jelent ez a „híd” az intézmény történeti kontextusában?
Buglya Zsófia: A Collegium mindig is a párbeszéd tere volt – különböző korszakokban más és más módon. A kutatás során az derült ki, hogy akár politikai széljárások között is képes volt kulturális kapcsolódási pont maradni. A történetek, amiket feltártunk, ezt bizonyítják.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Mit jelent Önnek személyesen az, hogy az igazgatósága alatt lett 100 éves az intézmény?
Méhes Márton: Nagyon sokat. Örültem, hogy ez az időszak épp az én vezetői ciklusomra esik. Rögtön nekiláttunk, hogy méltó módon ünnepeljük, de nem álltunk meg egy évnél. Tovább kutatjuk az intézet múltját – szerencsés egybeesés, hogy 2025 a Klebelsberg-emlékév is, akinek sok más mellett a CH is köszönhető.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Zsófia, hogyan kezdődött a kapcsolata az intézettel?
Buglya Zsófia: Én magam is voltam ösztöndíjas, innen az ismeretség Méhes Mártonnal. A történeti kutatásba azért is kapcsolódtam be, mert hasonló munkát végeztem korábban is, például az Uránia Filmszínház kapcsán. A CH archívuma izgalmas terep, és a bécsi közeg is inspiráló.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Milyen volt a forrásfeltárás folyamata?
Buglya Zsófia: Sokszor intuitív és kalandos. Az intézmény története nem lineáris, hanem töredékes – sok különböző szereplő, nézőpont, dokumentáció. A cél az, hogy ezek a kis történetek, sorsok megszólaljanak, és így álljon össze egy sokszínű narratíva.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Milyen kihívásokkal néznek szembe ma, a XXI. században?
Méhes Márton: Bécsben hatalmas a kulturális kínálat, így a legnagyobb kihívás a közönség elérése, a kommunikáció. Míg régen elég volt egy újságcikk, ma ezer csatornán kell egyszerre jelen lenni. És igen, folyamatosan egyensúlyozunk a hagyományos értékek és a kortárs kezdeményezések között.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: A programsorozatban milyen szempontokat emeltek ki a történeti feldolgozásból?
Buglya Zsófia: Három fő tartalmi egységünk van: az ösztöndíjasok személyes tapasztalatai, az épület művészeti és történeti jelentősége, valamint az itt megforduló, de nem feltétlenül intézményhez kötődő alkotók (például Szabó Magda) történetei. A hangsúly a részleteken van – ezek hozzák emberközelbe a történelmet.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Milyen újításokra a legbüszkébb az igazgatósága alatt?
Méhes Márton: Hogy „élőbbé” tettük a házat. Az egyik első lépés volt az állandó filmtörténeti kiállítás, ami a földszinttől az első emeletig látható. Célunk, hogy belépve mindenhol kulturális tartalommal találkozzon az ember.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Van olyan történet vagy dokumentum, ami különösen megfogta a kutatás során?
Buglya Zsófia: Igen, például egy 1930-as években készült napló, amelyben egy ösztöndíjas írt az első bécsi napjairól. Apróságok – mit látott, hol ebédelt –, de ezek a részletek hozzák igazán közel az akkori atmoszférát.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Ha száz év múlva valaki ezt az időszakot kutatja majd, mit szeretnének, hogy megjegyezzenek?
Méhes Márton: Remélem, hogy valamilyen eredmény látszani fog még akkor is. Azt, hogy sikerült valamit hozzátenni az intézmény múltjához és jövőjéhez. Hogy hidakat építettünk.
Buglya Zsófia: Én pedig azt, hogy nem csak a nagy nevek számítanak, hogy megőriztünk olyan emberi történeteket is, amelyek talán eddig rejtve maradtak – és ezek is hozzájárultak a Collegium örökségéhez.
Kiemelt kép: Collegium Hungaricum
Akár ez is tetszhet
