Hivatalos források szerint százezerhez közelít a magyar lakosság száma Bécsben, így egyre nagyobb az esélye, hogy a császárvárosban élők az utcán, a színházban vagy éppen a jazz klubban magyar származású előadóval találkozhatnak a színpadon. Közülük szeretnénk most bemutatni egy tehetséges fiatal művészt, aki nem épp a legkönnyebb zenei műfajban jeleskedik az egyik legnehezebb hangszeren: Hoffer Sára jazzt játszik szaxofonon.
Rólunk: Budapesten születtél, 6 évesen már furulyáztál és 11 éves voltál amikor elkezdtél klarinétozni. Innen nyíl egyenes az út a szaxofonig?
Hoffer. Sára.: Igen korán elkezdett érdekelni a jazz, és a klarinét nem bizonyult túl markáns hangszernek, így elkezdtem a szaxofon felé kacsingatni. A klarinét után nem volt nehéz a váltás, hiszen a két hangszer nagyon sokban hasonlít. 16 éves voltam, amikor kijelentettem, hogy márpedig én szaxofonozni fogok! Az akkori zenesuli, ahova jártam nem bővelkedett hangszerekben; egyetlen szabad szaxofonjuk volt, ami történetesen egy bariton szaxofon volt. Amikor apukám először meglátta a 2 méteres csövet, rögtön elnevezte kályhacsőnek. Elkezdtem rajta játszani és hamar rájöttem, hogy azonkívül, hogy nekem továbbra is nagyon tetszik, nagyon sok zenekarba hiány van bariton szaxofonosból, így elkezdtem komolyabban foglalkozni vele.
R.: Jól eltalálta a zenesuli akkor az igényeket. Mennyi ideig játszottál azon a szaxofonon?
H. S.: Négy évig fújtam azt a hangszert, de valóban elég nehézkes volt, főleg a szállítása és akkor elhatároztam, hogy kéne egy rendes szaxofon, amire a nagymamám rögtön rávágta, hogy: “Jó, akkor a Sárika kapjon egy rendes tenor szaxofont!” – így lett egy kiváló tanuló hangszerem. Voltak zenekarok is, amiben játszogattam és a Bartók Konziban (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium) Kollmann Gábortól és Ávéd Jánostól tanultam a jazz alapokat.
R.: Ezután a tenor szaxofonnal a válladon felvételiztél a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára?
H. S.: Nem, ugyanis a zenetanulmányaim alatt a Budapesti Gazdasági Főiskolán közgazdaságtanból diplomáztam, így a következő egyetem már nem lett volna államilag támogatott, hanem borsos tandíjért cserébe tudtam volna csak továbbtanulni. Úgy döntöttem, hogy ha már amúgy is fizetni kell, akkor miért ne mondjuk a Gráci Zeneművészeti Egyetemen tegyem? A felvételire a nagypapámmal mentem, mondtam is neki, hogy annyira jók a többiek, hogy a vesztesek nyugalmával csak játszok valamit és mehetünk haza. Felvettek. Még a papám is meglepődött. Ennek most lesz tíz éve. Most már oktatóként járok vissza Grácba. Borzasztóan sokat kellett dolgoznom az elején, hogy felhozzam magam arra a szintre, ahol a többiek voltak, de közben alakultak zenekarok és kisebb koncertek, úgyhogy abszolút a helyemen éreztem magam.
R.: Zenekarvezetőként is kipróbáltad magad?
H. S.: Igen, lassan öt éve, hogy megalakult a Grazias. Kezdetben női zenekarként működtünk és csak szaxofonosok alkották. Az évek során azonban teltebb hangzást szerettünk volna, így csatlakozott hozzánk egy basszusgitáros és egy dobos fiú.
R.: Jazz standerdeket játszotok főleg?
H. S.: Van pár feldolgozás, de mostanában egyre inkább arra törekszünk, hogy saját zenéket írjunk és játsszunk. Elkezdtünk stúdióba járni és felvenni a dalokat és itt már különösen fontos volt az, hogy saját szerzeményeket rögzítsünk. Anyagilag is jobban megéri, ha nem kell külön jogdíjat fizetnünk egy lemez kiadásakor.
R.: Hogy látod, 2022-ben mennyire van igény és piac a jazz zenére?
H. S.: Vannak zenészek, akik kijelentik, hogy ők a jazz-t értik és csak ezt tudják játszani és nem tágítanak még akkor sem, ha a piac nem erre megy. Nem nyitnak újabb irányzatok felé, hanem a klasszikus jazz-t játsszák a mai napig, és addig, amíg ilyen zenészek vannak, addig közönségük is lesz.
R.: Te is egy ilyen zenésznek tartod magad?
H. S.: Mindent szeretek játszani, nem válogatok. Próbálok arra törekedni, hogy egy egyéni hangzás jöjjön létre. Van pop formációm is, de szeretek kortárs darabokat is játszani, mert abból is egy csomó mindent el lehet tanulni és később a saját szerzeményeimbe beépíteni. De ezt nem lehet így definiálni. A zenészek játsszák azt, ami és ahogy jön és majd utólag az utókor definiálja.
R.: Nem csak sokféle stílus, de sokféle nemzetiségű zenésszel is játszol, emellett Magyarországra is visszajársz alkalmi fellépésekre, együttműködésekre. Magyarokkal tartod a kapcsolatot?
H. S.: Még az egyetemen létre tudott jönni egy teljesen magyar formáció, olyan sokan jártunk magyarok Grácba. Itt Bécsben Ábel Márton Nagy zenekarában játszom.
R.: Keresed a magyar zenészeket vagy így alakult?
H. S.: Különösebben nem keresem a magyar zenészeket, bár a kommunikáció nyilván valóban egyszerűbb, de ezt leszámítva nincs különbség. Magyarul, olaszul, angolul és most már németül is tudok kommunikálni a zenészekkel, itt a nemzetközi Bécsben erre szükség is van néha. Európainak tartom magam, aki egy nemzetközi nagyvárosban él és zenél.
R.: Legközelebb hol találkozhat veled a közönség?
H. S.: Most végzek éppen a mesterszakon a bécsi egyetemen és diplomakoncertem Bécsben a Porgy&Bess jazz klubban január 27-én 14:00 órakor lesz, ezen kívül a bécsi Zwe névre keresztel jazz klubban lehet velem találkozni. Persze csak akkor, ha a járványügyi helyzet is engedi.
Sára zenéit itt és a Grazias együttes videót itt lehet elérni.
Akár ez is tetszhet
