Nem is annyira rémisztő történetek – Öt könyv, amit érdemes akár még a nyár végén is kézbevenni – ezeket Krusovszky Dénes mutatja be Magyar Szinkron rovatunkban.
Sokszor halljuk, hogy a nyár uborkaszezonnak számít a magyar könyvpiacon, a hagyományosan június elején megtartott Könyvhét után leül a kereslet, kiürülnek a boltok, a potenciális olvasók pedig elvonulnak külföldi nyaralóhelyekre, hazai hétvégi házakba, vagy legalább az otthoni szoba hűvös félhomályába, és a korábban beszerzett köteteket lapozgatják. Ha a könyvkereskedelem felől nézzük, vagy akár a kiadói oldalról, ez a néhány forró hónap valóban szinte kieső időnek tűnhet. Ám ha az olvasás felől közelítünk, a nyár alighanem a leggazdagabb időszakok közé tartozik az évben – ráadásul ilyenkor kísérletezőbbek vagyunk befogadóként is, és a strandkönyvektől a művészeti albumokig bármit kézbe veszünk.
Sokszor a nyár a felkészülés időszaka is, mindazt, amit a Könyvhéten beszereztünk, ilyenkor forgatjuk végig valójában, és ilyenkor gondoljuk át azt is, hogy ősszel majd mit írunk, mit mondunk mindarról, amit a nyár során magunkhoz vettünk. A magyar kiadók is kivárnak ilyenkor, az év közepének nagy címdömpingje már lement, ki-ki az asztalra tette, amit csak tudott, lehet tehát várni az őszi kritikai szezon beindulását. Ez a néhány hónap vagy pár hét legalább az olvasó számára a belefeledkezésről is szól. Arról a ráérős könyvhabzsolásról, amire az év más részében nem nyílik mód, vagy nem ilyen zavartalanul legalábbis. A kiadók szerencsére elég sokszínű kínálattal „engedik el” az érdeklődőket a szünidő elején. Most ebből a színes nyári felhozatalból ajánlunk öt könyvet, más-más műfajban és stílusban.
Nádas Péter: Rémtörténetek
Kétségtelen, hogy a nyár egyik leginkább várt műve Nádas új regénye volt. A Párhuzamos történetek vagy a Világló részletek után szinte karcsúnak tűnhet az új opus a maga 464 oldalával, de hát mindez csak nádasi mércével mérve jelenthető ki.
Egyébként egy vaskos és fajsúlyos regényről van szó. „A Rémtörténetek hősei a falu élőképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtől megszállott péksegéd és egy lenyűgöző diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok.
Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértő szellemekről.” – áll a fülszövegben. És hogy mennyire rémséges ez a világ valójában? Hát, eléggé. Habár volt már kritika, amelyik Nádas legfelszabadultabb művének titulálta az új regényt, és ugyan valóban van sok játékosság és akár humor is a lapokon, azért ne számítson senki túl könnyed, délutáni élményekre tőle. Ugyancsak a fülszöveg állítja: „Az elbeszélés látszólag ráérősen, egyre újabb helyszíneket és szereplőket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé.” Sodródás és ellenállhatatlanság mindenképpen van a Rémtörténetekben.
Szőcs Petra: A gonosz falu legszebb lakói
A debütáló Kétvízköz után jópár évvel jelentkezik a Velencei Filmfesztivált is megjárt rendező és költő Szőcs Petra második verseskötetével. Az év egyik legkülönösebb című (ha minden igaz, Tamás Gáspár Miklós javasolta ezt a költőnek) kötete egyben az egyik legérdekesebb verses ajánlat eddig.
Benne van az elmúlt évek karanténvilágának minden klausztrofóbiája és paranoiája, ugyanakkor nem nyomaszt le ez a különös világ mégsem, inkább beszippant és mint egy álomban, úgy beszél hozzánk. „Ez a líra a legváratlanabbul vált az áttetszően tárgyias nézőpontból a radikálisan személyes perspektívájába; fokozások és ellenpontozások gyarapítják újabb lehetséges jelentésekkel a verseket. Így kerül eleven kapcsolatba a kötetben a középkor tapasztalata jelenünk apokaliptikus morajával; a falvak a városokkal, tengerpartok a hegyoldalakkal.” – áll a kötet ajánlójában. Hozzátehetjük, Szőcs lírája egyszerre emel el a valóságtól, és mutatja meg mégis az igazi életünket egy szokatlan perspektívából. Naplószerű szövegek és az éber álom víziói keverednek a lapokon, illetve az utóbbi idők legemlékezetesebb gyászversei közül jónéhány ebben az egyébként nem feltétlenül komor kötetben található meg.
Nemes Nagy Ágnes: „Maszk nem takarta már”
Ahogy az alcím állítja, ez bizony egy Nemes Nagy Ágnes-képeskönyv, tehát nem is elsősorban olvasásra, inkább nézegetésre lett kitalálva. De hát a kísérőszövegeknek mégis jelentőségük van, hogyne lenne éppen a félmúlt egyik máig legerősebben ható és legnépszerűbb lírikusa esetében.
Miközben a fotók egy különös, megható időutazásra invitálnak, melynek során végig kísérhetjük kedves szerzőnket egész életén tulajdonképpen, a versek és más szövegrészletek csodálatosan kiegészítik az élményt. A két komponens együtt hat igazán, és szerencsére ezzel nagyon is tisztában volt a képanyag válogatója csakúgy, mint a szövegeket szelektáló Ferencz Győző – aki nem mellesleg a teljes Nemes Nagy életmű talán legavatottabb ismerője ma. „Nemes Nagy Ágnes születésének századik évfordulóján nemcsak írásainak vitathatatlan értékeivel, sugárzó szellemiségével, hanem aktualitásával is folyamatosan jelen van a magyar irodalomban. A kötet ezt a jelenlétet a fényképek személyességével hozza az olvasókhoz közelebb.” – fogalmaz a fülszöveg. Talán akadnak közöttünk olyanok, akik ódzkodnak a hasonló kötetektől valamiféle monotóniát vagy szerzői személyi kultuszt gyanítva a kiadvány mögött. Ám ilyesmiről szó sem lehet a „Maszk nem takarta már” kapcsán. Méltó, és ami még fontosabb, élvezetes megemlékezés ez a költő születésének centenáriumán.
Cserna-Szabó András: Zerkó
Egészen más dimenziókban mozog Cserna-Szabó András legfrissebb regénye a Zerkó is – melynek alcíme már előre vetíti a groteszk nézőpontot is jelentős részben: Attila törpéje. Vérbeli történelmi regény ez, legfeljebb nem pont úgy, ahogy azt ettől a zsánertől mindezidáig megszokhattuk. „Az V. században járunk, Attila hun király idejében. Az emberiség éppen soron következő apokalipszise felé száguld. A világ lángol, ömlik a vér, birodalmak születnek és lesznek az enyészeté. Szerte a világban – Rómától Konstantinápolyig, Hippótól Mediolanumig, Catalaunumtól Zentesig” – ezt mondja a fülszöveg, amivel elég jól kijelöli a mű világát és hangulatát. A remek novellista és regényíró úgy beszél az ókori világ nagy pusztulásáról, hogy az nem csak a fantáziánkat és az elménket, de a rekeszizmunkat is intenzíven igénybe veszi. „Cserna-Szabó András legújabb kötete ókori pikareszkregény, kumisz szagú, groteszk road movie, történelmi tabló és annak paródiája – a folyton porig égő és hamvaiból mindig újraéledő világ egy kisember szemszögéből.” – áll ugyancsak az ajánlóban, és ebben tényleg semmi túlzás nincs.
Grecsó Krisztián: Valami népi
Az egyik legnépszerűbb kortárs magyar szerző új kötete bizonyos értelemben visszakanyarodik a prózaírói pályája kezdetéhez. 2001-ben jelent meg az író máig emblematikusnak számító első novelláskötete, a Pletykaanyu, a Valami népiben található elbeszélések pedig ehhez az otthonos, de egyre kevésbé kiismerhető, és egyre nehezebben felidézhető milliőhöz fordulnak ismét, hogy szóra bírják mindazt, ami épp csak elmúlt, vagy pontosan most múlik – egyszóval hogy hangot adjanak a ember létezésbe vetettségének.
Forulatos, jól felépített, gördülékenyen olvasható, de hosszan kitartó hatással bíró szövegek ezek. Vannak benne változatos helyszínek, kisvárosok és nagyobbak, falvak és metropoliszok, hazai terek és idegen tájak – de a lényeg mindeközben úgyis az, ami odabent van. Szerzőben, szereplőben, olvasóban. „Akár a rég- és a közelmúlt falusi históriáit, akár egymás mellett elsuhanó életutakat vagy éppen a saját életének történeteit követi, Grecsó Krisztián novelláiban mindig ott kísért a kíméletlen együttérzés.” Alighanem ez a kíméletlen együttérzés teszi összetéveszthetetlen olvasmánnyá a Valami népit.
Akár ez is tetszhet
