Napjaink talán egyik legtermékenyebb bécsi magyar írójának könyvbemutatóján jártunk. Az Óraátállítás (2000), az Ismeri Ön Freudot? (2000) és a Sötétség közepe (2021) után a Gondolatfúgák című kötet is napvilágot látott. A könyv az azt megelőző kiadványokhoz igazodva Másréti Kató Zoltán utóbbi években a Brassói Lapokban, illetve a Bécsi Naplóban megjelent tárcáit, publicisztikáit mutatja be. A Collegium Hungaricumban megrendezett könyvbemutatón a Bécsi Napló szerkesztőségéből Deák Ernő főszerkesztő és Martos Péter, a külpolitikai rovat vezetője segítettek megismerni és megérteni kollégájuk motivációit és mondanivalóját.
Könnyű helyzetben van az az újságíró, akinek interjúalanyát a pódiumon két ilyen kaliberű tapasztalt kérdező faggat. Az esemény végére nem is nagyon maradt megválaszolatlan kérdés. Elsőként például kiderült, hogy Másréti a címadásnál nem a hidegburkolatok hézagkitöltőire gondolt. A magyar helyesírás itt is segít, a zenei fúga lényege abból áll, hogy több szólam egy rövid zenei frázist több száz ütemen keresztül rokonhangnemben ismétel. A kötetben megjelent írások is így kergetőznek egy-két fő téma körül. Szintén fontos hasonlóság az, hogy itt nincsenek központi szólamok, tehát egy polifon összhangzatként is olvasható az egész. Az elmúlt években szép számban gyűltek össze írások, és bár azok két különböző országban jelentek meg, azonban mindkét esetben a magyar diaszpórához szólnak.
MÁSRÉTI KATÓ ZOLTÁN Erdélyben, Kovásznán született, 1969-ben. Kolozsváron (1992-1997) volt egyetemista, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem Biológia karán botanikus tanársegéd. 2000-2006 között a sepsiszentgyörgyi székhelyű Székely Nemzeti Múzeum főigazgatója. 2007-ben Bécsben telepedett le. A műbútorasztalos családi hagyományt folytatva, műhelyt alapít és tart fenn Bécs belvárosában. 2019-től a Bécsi Érsekség alkalmazottja.
Írásai a Bécsi Naplóban, a Brassói Lapokban, a Magyar Múzeumokban, a Magyar Naplóban, az Irodalmi Jelenben és a maszol.ro portálon jelentek, jelennek meg. A Bécsi Napló szerkesztőségének, illetve a Bornemisza Péter Társaság elnökségének a tagja.
MÁSRÉTI KATÓ ZOLTÁN (Fotó: Horváth Nóra)
A Gondolatfúgák megközelítőleg kétharmadát teszik ki a Brassóban megjelent tárcák. Az utolsó harmadhoz tartozó bécsi bevezetőben az író a mennyiségi különbség ellenében vall színt:
„Kedves városom Bécs, de a Bécsi Napló az otthonom benne! A szerkesztőség, élén a főszerkesztővel, nem egyszerűen egy újság szerkesztősége, hanem összeforrt baráti, családi kör. Jó ide kötődni, ide tartozni. Öröm velük együtt dolgozni, tőlük tanulni. Számtalan éjszakába nyúló tartalmas beszélgetés-borozgatás felejthetetlen emlékét őrzöm. Mindannyian a Bécsi Napló szerkesztői, szüntelenül az egyensúlyt keressük a lap hasábjain. Nem tetszik ez mindenkinek – vannak akik “jobbra”, vannak akik “balra” kívánnak minket – de a nyugati magyar diaszpóra utolsó megmaradt újságjában nem is lehetne és nem is szabad másképp. “
A politikai hovatartozás kérdéskörét a könyvbemutatóból könnyed baráti beszélgetéssé szelídült estén többször és többféle megközelítésből is megpróbálták finoman kipuhatolni, de Másréti témakörtől és hangulattól függetlenül Arany Jánost megidéző sziklakő szilárdsággal helyezte magát a paletta geometriai közepére, mellyel a fenti idézet súlyát is meghatározta. A kérdést végül egy rendkívül frappánsan időzített idézettel zárta le az író. A Savanyú uborka című publicisztika pont egy olyan esetet mesél el, ahol a politikai meggyőződésen felülkerekedik a valóság: a savanyított uborka iránti univerzális vonzalom nem ismer sem határokat, sem ideológiát. És kész.
Levezetésként a környezetvédelem és annak mentén az emberiség jövőjét övező kilátástalanság merült fel témaként, hiszen az újra kiadott tárcák között is szép számban olvasható a zöld és konzervatív világnézet közötti vélt vagy valós ellentét és az ebből adódó hipokratizmus romboló hatása.
A 26. glasgow-i klímakonferencia (COP26) margójára a szerző kíméletlenül őszintén a valóságtól cseppet sem elrugaszkodva húzza rá a klímáért aggódó magángépeken érkező világvezetőkre a vizeslepedőt.
„Különböző mértékben, de mind felelősök vagyunk. Negatív konnotációi miatt, nem szívesen használjuk a kollektív bűnös kifejezést, de jobbulásra csakis akkor számíthatunk, ha világszemléletünkben és életvitelünkben mindannyian, de külön-külön egyénileg felvállalnánk ezt a közös felelősséget. Az emberiség történelmén végigtekintve, semmi esélyét nem látjuk ennek. Marad a gyökeresen megváltozott klimatikus körülményekhez való jól-rosszul való alkalmazkodás. Csak reméljük, hogy két év múlva a COP27 sokkal jobban sikerül…”
Az a bizonyos “jól-rosszul való alkalmazkodás” azonban nem csak a környezetvédelmi felvetések aspektusaira jellemző reakció. A diaszpóra boldogulása és a magyarságunk megtartása, vagy ápolása szintén lehet egy olyan megosztó témakör, aminek mentén mi emberek, vagyis a történet szereplői dönthetik el a jövő alakulását. Minden olyan aktív szereplője a külhonban élő magyarságnak, aki aktívan tesz azért, hogy láthatóak és aktívak maradjunk, becsülendő érték. A Gondolatfúgák című könyv is talán egy mankó, egy segítségnyújtás a diaszpórában való léthez, és az ahhoz való alkalmazkodáshoz. És mint olyan, megbecsülendő és fontos.