Harmadik alkalommal vett részt az évente megrendezett budapesti Táncháztalálkozón a Közép-burgenlandi Magyar Kultúregyesület tánccsoportja, a Csalafinta Néptánccsoport. A felsőpulyaiak a Minden Magyarok Tánca című programban léptek színpadra, két bécsi formáció – a Délibáb és a Napraforgók – tagjaival együtt ropták a diaszpórában élő magyarok közös bemutatkozását április 26-án a Papp László Budapest Sportarénában.
A Táncháztalálkozó a magyar népzene és néptánc, a tárgyalkotó népművészet seregszemléje évről évre. Műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek és felnőtt csoportok, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek mutatkoznak be. A 2022-ben Prima-díjjal értékelt, Táncház Egyesület által szervezett Országos Táncháztalálkozó és Népművészeti Vásár 1982 óta minden év tavaszán várja az érdeklődőket. Így történt ez idén is: ezúttal a 45. alkalommal megrendezett eseményen vehettek részt a szereplők és a látogatók, köztük a felsőpulyai Csalafinta Néptánccsoport tagjai.
A 2026-os összejövetelnek április utolsó hétvégéjén a Papp László Budapest Sportaréna adott otthont. A háromnapos népművészeti parádé kiemelt eleme a Táncház Egyesület és az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület-Hunyor Népfőiskola közreműködésével megvalósuló Minden Magyarok Tánca című produkció, amelyen az anyaországon kívül élő magyar néptáncosok együtt táncolnak egy előre meghirdetett és betanult koreográfia szerint. A választott tánc mezőségi, a Kis-Szamos menti Bonchida település tánca volt. A bonchidai táncrendben helyet kapott többek között a csárdás, sűrű magyar, verbunk. A kötött elemek mellett jelentős szerepet kapott az improvizáció, csak néhány szerkezeti részt rögzítettek előre. A népes, színes, látványos előadás több száz táncos jelenlétével jött létre. A bonchidai anyag egységes alaptémát adott, de az eltérő stílusok és egyéni előadásmódok sokféleséget teremtettek.
Leopold Anikó, a Csalafinta Néptánccsoport táncosa osztotta meg élményeit: „Izgalommal várjuk minden évben a találkozót, szeretjük a hangulatát. Ilyenkor találkozhatunk más táncosokkal, kapcsolatot építhetünk, kellemesen, hasznosan tölthetjük együtt az időt. A táncanyaghoz szükséges videókat és információkat viszonylag későn tették közzé a szervezők, így nem sok időnk maradt felkészülni, talán négy-öt próbánk volt. A gyakorlás nem okozott komolyabb nehézséget, hiszen a lépések a mezőségi táncokon belül hasonlóak, a kihívást inkább az jelentette, hogy a csapat nagy része most ismerkedett meg ezzel a stílussal, de végül mindenki remekül helyt állt. Szerintem nem az a lényeg, hogy tökéletesen megmutassuk, mit tudunk, hanem a részvétel a fontos. Kilencen utaztunk, sajnos éppen páratlanul, így nem mindenki állhatott színpadra Budapesten, ugyanis nem volt engedélyezett a női párosok szereplése.
Lélekemelő élmény volt, ahogy azonos koreográfiát követtünk mindannyian, határon túl élő magyarok. Rendkívüli volt megtapasztalni, érezni, hogy mi is ennek a nagy magyar néptáncos közösségnek vagyunk aktív részesei, hagyományőrzői. Olyan energia volt a színpadon, amit nehéz megfogalmazni. Elképesztő érzés volt, ahogy mindenki egyszerre lépett, ugyanazt a szekvenciát egyformán táncolta, ahogy ugyanazt énekeltük. Kinéztünk a pódiumról, és láttuk, hogy a közönség is ámulattal figyel bennünket, megható kaland volt. Úgy gondolom, teljesen mindegy, hogy hol vagyok magyar, hol élek, mindenhol megélhetem a magyarságomat, mert mindenütt akad egy közösség, ahol ezt meg tudom élni. Nem vagyunk tökéletes táncosok, nem vagyunk a legjobbak, de élvezettel, szenvedéllyel lépünk fel, szívből, örömmel táncolunk. Ez szerintem mindennél többet ad, mert autentikus.„
Leopold Anikó több, mint húsz éve él Ausztriában. Magyarországon, Komáromban született, 14 éves koráig néptáncolt, majd hosszabb kihagyás – csaknem 18 év – után Felsőpulyán kapcsolódott be újra a közösségi táncéletbe. Mint fogalmazott, a néptánc számára nemcsak művészeti tevékenység, hanem lehetőség, hogy magyarságát ápolja, őrizze, amelyet boldogan ad át gyerekeinek.
A közös tánc meghatározó volt: az összehangolt mozgás, a szabad improvizáció, az élő zene, a nagy létszám dinamikája erősítették az összhatást. A résztvevők szerint a Táncháztalálkozó évtizedes múltú rendezvénysorozatának egyik legfontosabb üzenete, hogy a magyar néptánc és népzene nem kizárólag földrajzi helyhez kötött: bárhol megélhető, ahol közösség szerveződik köré. A Marczis Krisztián és felesége, Dorner Magdolna táncpedagógusok által vezetett burgenlandi formáció mellett a Délibáb Néptánccsoport és a Napraforgók képviselői érkeztek még Ausztriából, így a bécsi egyesületek is képviselték magukat a magyar fővárosban. Ők, és a Csalafinták emlékezetes hétvégét tölthettek Magyarországon, méltó alkotói a nemzetközi magyar néptáncéletnek.
Fotó, videó: Csalafinta/Leopold Anikó
Akár ez is tetszhet
