Hogyan teltek a hétköznapok iskola, munka és játék között egy olyan korban, amikor a gyermekkor egészen mást jelentett, mint ma? A Monarchia mesék második részében a századforduló gyermekeinek világába utazunk vissza: megismerjük mindennapjaikat, örömeiket, nehézségeiket és azt, hogyan formálta életüket a Monarchia sokszínű világa.
Képzeljünk el egy nyári reggelt valahol az Osztrák–Magyar Monarchiában 1900 körül. A nap még csak most emelkedik a dombok fölé, de a falu már ébredezik. A templom harangja megszólal, a kakasok kukorékolnak, az udvaron tyúkok kapirgálnak. Egy tíz év körüli kisfiú álmosan bújik ki az ágyból, amelyet talán még két testvérével oszt meg. Hideg vízzel mosakszik a lavórnál, gyorsan megeszik egy szelet kenyeret tejjel vagy zsírral, aztán már indul is. Ha tanítási nap van, az iskola felé veszi az irányt, ha pedig sok a munka otthon, előbb még ki kell hajtania a libákat vagy segítenie kell az istálló körül. A gyerekkor akkoriban egészen mást jelentett, mint ma. A játék ugyan része volt a mindennapoknak, de a felelősség sokkal korábban beköltözött a gyerekek életébe.
Persze nem mindenki ugyanilyen reggelre ébredt. A Monarchia hatalmas ország volt, ahol több mint ötvenmillió ember élt, a cseh iparvárosoktól kezdve a galíciai falvakon át egészen az Adria partvidékéig. Egy bécsi polgárcsalád gyermeke egészen más körülmények között nőtt fel, mint egy alföldi parasztfiú vagy egy erdélyi pásztorlány. Mégis akadt valami, ami szinte minden gyermeket összekötött: a család életében mindenkinek megvolt a maga szerepe.
A mai értelemben vett gondtalan gyermekkor ritka kiváltság volt. A kisebbek vizet hordtak a kútról, fát gyűjtöttek, segítettek etetni az állatokat vagy vigyáztak a fiatalabb testvérekre. Ahogy nőttek, egyre komolyabb feladatokat kaptak. A fiúk gyakran részt vettek az aratásban, kaszálásban vagy az állatok terelésében, a lányok pedig megtanultak kenyeret dagasztani, főzni, mosni, varrni és vezetni a háztartást. Nem azért, mert a szülők kegyetlenek voltak, hanem mert a család fennmaradása sokszor azon múlt, hogy mindenki kivette a részét a munkából.
A századfordulóra azonban egyre több gyerek számára vált természetessé az is, hogy iskolába jár. Magyarországon az 1868-as népiskolai törvény jelentős fordulatot hozott: az elemi oktatás kötelezővé vált, és bár vidéken sok családnak nehézséget okozott, hogy a gyerekeket minden nap elengedje, az írni és olvasni tudás lassan általánossá vált. Az iskola azonban távol állt attól, amit ma megszoktunk. Sok faluban egyetlen tanteremben ült együtt hat vagy akár nyolc évfolyam. A tanító egyszerre foglalkozott a legkisebbekkel és a legidősebbekkel. A gyerekek fapadokban ültek, palatáblára írtak, amelyet egy nedves szivaccsal letöröltek, hogy másnap újra használhassák.
A tanító tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt. Amikor belépett a terembe, mindenki felállt. A tanítás gyakran imával kezdődött, majd következett az olvasás, írás, számtan, hittan, földrajz, történelem és ének. A lányok sok helyen kézimunkát is tanultak, a fiúk pedig gyakorlati ismereteket. A fegyelem szigorú volt, és amit ma elképzelhetetlennek tartanánk, az akkoriban természetesnek számított: a testi fenyítés sok iskolában a nevelés része volt. A Monarchia soknemzetiségű államként különleges helyzetet teremtett. Egy gyermek otthon beszélhetett magyarul, az iskolában németül tanulhatott, a piacon pedig szlovák vagy horvát szót is hallhatott. A birodalom különböző részein élők számára a többnyelvűség gyakran a mindennapok része volt, még ha ez olykor nehézségeket is okozott.
Amikor véget ért a tanítás, a legtöbb gyerek számára nem kezdődött el a délutáni pihenés. Siettek haza, mert várta őket a munka. Mégis jutott idő játékra is. Nem voltak videójátékok, televíziók vagy okostelefonok, de talán nem is hiányoztak. Egy botból pillanatok alatt kard lett, egy kifaragott fadarabból hajó vagy ló, néhány rongyból pedig baba. Az utcákon karikát hajtottak, üveggolyóztak, bújócskáztak, fogócskáztak, ugróiskolát játszottak. Télen a befagyott tavakon korcsolyáztak, szánkóztak, nyáron patakokban fürödtek vagy fára másztak. A játékok egyszerűek voltak, de a gyerekek fantáziája szinte végtelen.
Az ünnepek különleges színt vittek az évbe. Karácsony előtt a házakban mézeskalács sült, a gyerekek izgatottan várták, hogy mit hoz a Jézuska. Sok helyen az ajándék mindössze egy alma, dió vagy néhány szem cukorka volt, mégis óriási örömet jelentett. Húsvétkor locsolkodtak, farsangkor maskarába öltöztek, a falusi búcsúk pedig egész évben várt eseménynek számítottak. Körhinták, mutatványosok, zenészek és árusok lepték el a településeket. Sok gyerek ilyenkor látott először olyan játékokat vagy édességeket, amelyekről addig csak álmodhatott.
Az étkezés is egészen más volt, mint ma. A legtöbb család egyszerű alapanyagokból főzött. Reggelire kenyér, tej vagy zsíros kenyér került az asztalra, ebédre leves, burgonya, káposzta, főzelék vagy puliszka. Hús inkább vasárnap és ünnepnapokon jutott. A csokoládé vagy a cukorka igazi ritkaságnak számított, ezért egy-egy apró édesség sokkal nagyobb értéket képviselt, mint manapság. A gyerekkor azonban nemcsak munkából és játékból állt. Olyan veszélyek is leselkedtek rájuk, amelyeket ma már szerencsére alig ismerünk. A diftéria, a skarlát, a kanyaró vagy a tüdőgyulladás sok családban követelt áldozatokat. Antibiotikumok még nem léteztek, a védőoltások pedig csak korlátozottan álltak rendelkezésre. Egy egyszerű fertőzés is tragédiához vezethetett, ezért a szülők félelmei egészen mások voltak, mint napjainkban.
Amikor ezek a gyerekek már éppen kezdtek volna felnőni, a történelem ismét közbeszólt. Azok a fiúk és lányok, akik a századfordulón születtek, alig voltak tizenévesek, amikor 1914-ben kitört az első világháború. Sokuk édesapja bevonult katonának, az idősebb fiúk néhány évvel később már maguk is egyenruhát öltöttek. Egy korszak, amelyet addig természetesnek hittek, néhány év alatt örökre eltűnt. Ha ma egy régi fényképet nézünk, amelyen komoly tekintetű gyerekek állnak ünneplő ruhában, könnyű azt gondolni, hogy az ő világuk teljesen idegen volt a miénktől. Pedig ugyanúgy tudtak nevetni egy jól sikerült csínyen, ugyanúgy vártak egy ünnepet, ugyanúgy izgultak az első iskolai nap előtt, és ugyanúgy álmodoztak arról, hogy egyszer felnőttek lesznek. A körülményeik mások voltak, a lehetőségeik szűkösebbek, a felelősségük nagyobb, de a kíváncsiságuk, a játék öröme és a jövőbe vetett reményük ugyanolyan volt, mint a mai gyerekeké.
Kiemelt kép: Babázó kislány, 1926, Fortepan
Megjegyzés: Az illusztrációként felhasznált képek a Monarchia felbomlása (1918) után készültek, hiszen 1920 után állnak rendelkezésre források, a fotózás általános elterjedésével, azonban jól bemutatják a monarchia idején is használt játékokat.
A MonarchiaMesék következő részében annak járunk utána, hogyan udvaroltak a dédszüleink korában, amikor a szív mellett a család és a társadalmi elvárások is fontos szerepet játszottak.
Felhasznált irodalom:
Hanák Péter: A Kert és a Műhely. Tanulmányok a dualizmus koráról. Gondolat Kiadó, Budapest, 1988
Judson, Pieter M.: The Habsburg Empire: A New History. Harvard University Press, Cambridge, 2016
Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Osiris Kiadó, Budapest, 2006
Akár ez is tetszhet
